Külföld

Elevenen elégette az anyját és a nővérét, nemzeti hős lett Oroszországban – a propaganda mosdatja a fronton elesett Wagner-zsoldosokat

Kovács IstvánKovács István

2023. március 30. 14:10

Bár a kormányzati propaganda szerint a Wagner-csoport börtönben toborzott zsoldosai ugyanolyan hősök, mint a többi katona, ez sok esetben ellenállást szül. A helyiek ugyanis nem tudják elfelejteni, hogy mit tettek azok a bűnözők, akik Ukrajnában estek el az ország ellen indított háborúban. Volt, aki elevenen elégette a rokonait, más halálra szurkálta az anyját. A Wagner-csoport feje azoknak a gyerekeit fenyegeti, akik nem adják meg a kellő tiszteletet a szörnyetegeknek. 

Mit csinált ez a Lazaruk vagy más fickók? Gyilkoltak, loptak, erőszakoltak, börtönbe kerültek, majd kiengedték őket, hogy tovább gyilkoljanak. Miféle hősök ők? – mondta egy rosztovi nő egy helyi orosz újságnak egy elítéltből lett Wagner-zsoldosról, akit nemrég temettek el.

A 32 éves Roman Lazaruk csak egy abból a sok ezer emberből, akik a Donbaszban haltak meg az elmúlt fél évben és emlékük tisztelete hazafias kötelesség Oroszországban, mert katonaként kell rájuk tekinteni, nem pedig bűnözőként. Azonban rengetegen vannak, akik nem hisznek abban, hogy a megtisztulás lehetséges a háború purgatóriumában, mert a helyiek emlékeznek azokra a bűnökre, amiket elkövettek és nem is akarnak felejteni.

Lazaruk például azért került börtönbe, mert elevenen elégette az anyját és a nővérét 2014-ben. 

Nemrég meghalt Bahmutnál és a rosztovi régióban a második világháborús hősöknek fenntartott parcellába temették kiváltva ezzel azok haragját, akik jól emlékeztek arra, miért csukták le a férfit.

A New York Times egy másik esetet is felidézett. Február végén hazaszállították a kis falujába egy másik wagneres, Ilshat Askarov holttestét.

Néhány helyi lakos hősöknek kijáró temetést akart neki rendezni, mások viszont ezen felháborodtak, mert nem tudták elfelejteni, hogy az egykori fogoly halálra szurkálta az apját.

Az ellenzők rossz viccnek nevezték, hogy a pénzért háborúba indult elítélteket úgy kezelik, mintha rendes katonák lennének. Az ehhez hasonló viták Oroszország-szerte kirobbantak, ahogy a háborúban megölt elítélteket visszaviszik szülővárosukba, egymásnak ugrasztva az embereket.

A Wagner-csoport szeptemberben kezdett el toborozni a börtönökben az Ukrajnában elszenvedett veszteségek miatt. Azt ajánlották a raboknak, hogy fél év szolgálat után törlik a büntetésüket és szabadon engedik őket. Az ukrán fronton azonban leginkább a bahmuti húsdarálóban vetették be őket, nyugati elemzők szerint mintegy 30-40 ezren halhattak, vagy sebesülhettek meg a harcokban. Az eddigi hírek szerint, gyakran az alig három hetes kiképzést követően már be is vetették őket, így a túlélésre sok esélyük nem volt.

Az már a toborzáskor kiderült, hogy így igazi szörnyetegek kezébe adnak fegyvert, akik, ha a fél évet valahogy túl is élik, semmi keresnivalójuk a társadalomban. 

Többek között sorozatgyilkosok is egyenruhába bújtak, de a Daily Beast egy kannibálról is beszámolt.

El lehet képzelni, mit éreznek azok az emberek, akiknek a hozzátartozói estek ezeknek a bűnözőknek áldozatul, hogyan tudnának háborús hősökként emlékezni rájuk. 

Pedig ez az elvárás. Mind a Kreml propagandagépezete, mind Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-erők alapítója igyekszik minden elesettet a hazát védő hősként feltüntetni, függetlenül attól, hogy milyen hosszú a bűnlajstromuk. 

Az orosz iskolákban a hazafias nevelési órákon a „modern Oroszország hőseiként” emlékeznek meg róluk, és néhány oktatási intézmény falán friss emléktáblákkal tisztelegnek a meghalt egykori bűnözők előtt. 

Ez persze kiváltotta a kis közösségek tiltakozását. „Tudják, ki a bűnöző, ki jelent veszélyt rájuk, és meg akarják védeni a mindennapi életüket” – magyarázta a jelenséget Greg Yudin orosz filozófiaprofesszor a Princeton Egyetemről, majd hozzátette: Ez egyfajta erkölcsi védelem a közösségüknek.

A regionális vezetők is beszálltak a „hősök-e a wagneres elítéltek”, ők természetesen a Kreml narratíváját sulykolják, de ott vannak még az elhunytak rokonai és barátai, akik tisztára akarják mosni a fronton elesett nevét. A kitaszított katonákból nagy hősök lehetnek – mondta Yudin professzor, aki a hozzátartozók viselkedésének egy másik aspektusára is rávilágított. Ez természetesen a pénz, ugyanis egy halott wagneres után elméletileg 5 millió rubelt (több mint 23 millió forintot) kap a családja.

Kapnak egy jókora összeget és a hírnevüket kifehérítik. Ez egy jó üzlet nekik

– mondta.

Az elesett bűnözők hozzátartozói mindent meg is tesznek ezért. Többen is Prigozsinhoz fordultak, mert a helyi tisztviselők nem voltak hajlandóak hősöknek kijáró temetést rendezni a wagnereseknek.

A New York Times egy példát is felhozott, a szibériai Krasnoselkup faluban panaszt tett egy házaspár a Wagner vezetőjénél, mert a falu tisztviselői nem voltak hajlandóak segíteni fiuk koporsójának szállításában, illetve visszautasították, hogy katonai díszőrség álljon mellette. Ehelyett a család egy utánfutóval volt kénytelen hazaszállítani a koporsót. Prigozsin azt nyilatkozta, „leszámol a söpredékkel”, akik nem tisztelik a Wagner-halottakat, azt lebegtetve, hogy az ellenálló tisztviselők gyerekei fognak még Ukrajnában harcolni és nem önszántukból.

Van még egy nagyon sötét része annak, ahogy a wagneres elesettekkel bánnak. Nagyon sok esetben nem értesítik a családokat, ha meghal a harcokban a hozzátartozójuk. Gyakran előfordult, hogy az ott szolgálók rokonainak az tűnt fel, hogy nem jelentkeznek és hosszas nyomozás után derül ki, hogy már el is temették őket. A magyarázat ebben az esetben is a pénz, az orosz kormánynak nem akaródzik azt az 5 millió rubelt kifizetni minden családnak. Erről a Norvégiába szökött egykori Wagner-parancsnok, Andrej Medvegyev is beszámolt. Elmondta, tanúja volt olyan eseteknek, amikor a katonákat a harcok helyszínén temették el, majd a parancsnokság eltűntnek nyilvánította őket. Ha nincs holttest, akkor kártérítés sincs.


Gyakran a Wagner saját temetőjében, Goryachy Klyuch üdülővárosában helyezik örök nyugalomra a zsoldosokat, úgy hogy a hozzátartozókat nem értesítik erről. A Szabad Európa cikke szerint sokan úgy tudták meg, hogy a rokonuk már nem él, hogy az interneten látták egy erre szakosodott Telegram csatornán a fejfáról a képeket. A temetőben márciusra már 570 sírt számoltak össze.

Nyitókép: A Goryachy Klyuchban található Beloosztrovszkij temetőben a Wagner-csoport által toborzott és az ukrajnai orosz inváziós háborúban megölt zsoldosok egy részének sírja – Fotó: Celestino Arce / NurPhoto / Getty Images

#Külföld#wagner-csoport#temetés#oroszország#bahmut#orosz-ukrán háború#ukrajna#iskola#jevgenyij prigozsin#vlagyimir putyin#ma

Címlapról ajánljuk