Slavoj Žižek: A mai Magyarország a „gonoszság tengelyéhez” tartozik Európában, de Orbán legalább világosan beszél

Alig két perce kezdődött el a zoomos interjú, de máris korunk egyik legfontosabb filozófusának tágra nyitott, részben fogatlan szájába bámulok. Kérés nélkül mutatja meg és tátja ki, közel a kamerához. „Irtózatos nagy hülyeség történt velem tegnap”, magyarázza Slavoj Žižek, de hogy pontosan mi történt, arra már nem tér ki. „És most valami brutálisat fogok csinálni” – aztán már húzza is szét az ajkait.

Nyugdíjas vámpír vagyok két napja

– mondja erősen foghíjas felső állkapcsáról és megmaradt szemfogairól. Aztán megosztja egyik leghíresebb kulturális elméletét a vámpírok és a zombik közti osztályharcról. Az ő olvasatában ugyanis az emberek társadalmába beszivárgó, jól szituált, elegáns vámpírok a tőkés osztályt jelképezik, míg az agyatlan, tömegben közlekedő, feslett zombik a munkásosztály metaforái a horrorfilmekben.

Erős kezdés, de Žižek még csak most melegít be. Mintha minden hirtelen egyszerre jutna az eszébe a világhírű filozófusnak: beszél arról, hogy azzal vádolják újabban: a hetvenes években a jugoszláv kommunista párt besúgója volt. „Ez nevetséges, hiszen én munkanélküli voltam a hetvenes években!” – jelenti ki. Aztán rátér az összeesküvés-elméletekre: szerinte ahogy a koronavírussal kapcsolatban, úgy az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban is ugyanazok a szélsőbal- és szélsőjobboldali körök terjesztik a konteókat.

Nekik a meglévő rendszer a mindenük: a szuperhatalmak és a cégek, amik szerintük az emberek lázadását akarják megakadályozni azzal, hogy feltalálták a járványt, aztán kitalálták ezt a háborút, hogy felfegyverkezhessenek a nyugati hatalmak. Az éhínségről is azt fogják állítani, hogy egy konspiráció része. 

Vannak „kémeim” a konteós körökben, akik arról számolnak be: az összeesküvéselmélet-hívők szerint a szuperhatalmak már arra is felkészültek, amikor az emberek hozzászoknak a katasztrófákhoz. A következő lépés a földönkívüliek lesznek. Az én álláspontom viszont a tipikus marxistáé: nincs szükség összeesküvésekre, mert a kapitalizmus önmagában is elég szörnyű.

Ezután pedig kijelenti, hogy a leírt interjúban nyugodtan alkalmazzak „sztálinista cenzúrát”, mert már „annyit ártottam a saját reputációmnak, hogy őszintén szólva nem érdekel, ha kiforgatják a szavaimat”. Megígérem neki, hogy nem fogok így tenni. Ezután megkér, hogy ha túl sokat beszélne („nem azért Fidel a becenevem, mert egyeznek az elveim Castróéival, hanem mert be nem áll a szám”), akkor szakítsam félbe, vágjam meg, „mint egy kegyetlen domina. Hidd el, megérdemlem.” A beszélgetés tizenharmadik percében vagyunk, most tudom végre feltenni a legelső kérdésemet.

Kicsoda Slavoj Zizek?

A „sztárfilozófusnak” és a „kulturális tanulmányok Elvisének” is nevezett szlovén marxista filozófus azzal vált világszerte ismertté, hogy a magaskultúra és a popkultúra elemeit is behozta kritikai elméleteibe. Főleg Marx, Hegel és Lacan elméletei hatottak rá. Az akadémia világán kívül is széles körben ismertek olyan írásai, mint A törékeny abszolútum, vagy a Zűr a paradicsomban. A Foreign Policy 2012-ben a Száz legbefolyásosabb gondolkodó közé választotta. A Ljubljanai, a New York-i és a Londoni Egyetemen is tanít. Angolul és szlovénül is több tucat könyve jelent meg. Számos dokumentumfilmben is vállalt kisebb-nagyobb szerepet, legismertebbek a The Pervert's Guide to Cinema és a The Pervert's Guide to Ideology. A 2021-es, Owen Wilson és Salma Hayek főszereplésével készült Bliss című filmben is feltűnt.

Merre tovább, baloldal?

Meglepődött-e Žižek, hogy Orbán Viktor az egyesült ellenzék ellenében aratta eddigi legnagyobb választási győzelmét úgy, hogy belföldről is, külföldről is támadták a Putyinhoz fűződő viszonya miatt? Egyáltalán nem: „Természetem szerint pesszimista vagyok. 

Csak úgy tudsz túlélni ezekben az időkben, ha pesszimista vagy. 

Ha az vagy, akkor legalább egyszer-egyszer csodaként örülhetsz annak, ha valami jó dolog történik. Ha optimista vagy, akkor mindig csalódni fogsz”.

Hozzá is eljutott, ami az elmúlt hetekben kezdett el terjedni magyar ellenzéki körökben: hogy az összefogás messze nem volt olyan egységes, mint ahogy azt beállították, az „öreg szocialisták” pedig attól féltek, hogy Márki-Zay Péter túl erős hozzájuk képest. Konkrétumokat azonban nem mond: nem ő a magyar belpolitika legnagyobb szakértője. Márki-Zaynak a nevét sem jegyezte meg, rá csak így hivatkozik: „az a konzervatív üzletember, mindegy is, keresztény”.

Szerinte egész Európában eltűnőben van a baloldal, még a mérsékelt ágazata is. „Az új politikai térben az új jobboldali populizmus áll szemben a régi neoliberális establishmenttel, ami csak olyan dolgokban progresszív, amiknek semmi közük a gazdasághoz: LMBTQ-jogok, feminizmus stb. De a gazdaságszemléletük mindenképp neoliberális.” Ő úgy látja: azt a politikai teret, amit korábban a radikális baloldal foglalt el, mára átvették a populista jobboldaliak. Erre a legjobb példának a Trump-hívők ostromát tartja a Capitolium ellen.

A radikális baloldali ismerőseim mind azt mondták, amikor látták a törvényhozás épületébe betörő szélsőjobbosokat: micsoda gyönyörűség! Ezt nekünk kellett volna csinálni! A legnagyobb baloldali álom, amikor átlagos emberek rárontanak a hatalom birtokosaira. De ezt most a jobbosok csinálják

– mondja. Ezt a véleményt ma már magyar radikális baloldali körökből is lehet hallani.

És hogy egy ilyen környezetben milyen kilátásai vannak a baloldalnak? Szerinte először is azt a problémát kell megoldani, hogy manapság számos progresszív politikai erő absztrakt módon szól a választókhoz, ahelyett, hogy konkrét, őket érintő problémákra válaszolna: 

az átlagember nem törődik azzal, hogy ki kontrollálja a tévécsatornákat, vagy hogy ki igazgatja a színházakat. 

Amikor azt látják, hogy a politika ilyen ügyekkel foglalkozik, úgy gondolják, hogy itt a kulturális elit és a privilegizált emberek problémáiról van szó.”

Szintén amerikai példát hoz fel Dél-Texasból: felidézi, hogy a 2020-as választásokon a demokraták szinte készpénznek vették, hogy elviszik ezt a körzetet – többek között azért, mert rengeteg, hagyományosan rájuk szavazó latin származású választó él itt. Azonban rosszul álltak a kampányhoz: „pontosan azt mutatták be, hogyan nem kéne kampányolni. A munkásosztálybéli embereknek az ökológiai katasztófáról, a feminizmusról, a bevándorlás előnyeiről beszéltek. Számukra ezek teljesen absztrakt témák, mivel nincs közeli tapasztalatuk róluk. A republikánusok viszont annyit mondtak: ismerjük ezt a helyet, tudjuk, hogy ezzel meg azzal a gyárral van gond, ezt, meg azt a helyi problémát fogjuk megoldani”.

Szerinte az volt a 2016-ban a demokrata elnökjelöltségi pozícióért induló Bernie Sanders „géniusza”, hogy arról beszélt: nem amiatt kell aggódni, hogy túl balos ötletekkel állnak elő, hanem a szegényeknek kell megígérni, hogy a konkrét, kézzelfogható problémákkal foglalkoznak. Azért, hogy elhódítsák őket Trumptól, akinek a  „rossz, populista" ígéreteire pozitívan reagáltak – mert azokat olyan dolgokkal kapcsolatban tette, amiket ők is problémaként tapasztalnak: például a nehézipari foglalkoztatottság csökkenésének megállításáról.

Žižek azonban leszögezi: nem baloldali populizmusra van szükség. „A populizmussal nem a tömeges mozgósítás a bajom, hanem az, hogy túlságosan is hasonlít az összeesküvés-elméletekre: egyszerű megoldásokat kínál bonyolult problémákra.” Szerinte emellett a populizmus természeténél fogva „nem kérdőjelezi meg magát a rosszul működő rendszert, csupán annak a hibáit és a korrupciót próbálja orvosolni”.

Szerinte nem szabad, hogy a baloldal beleessen az úgynevezett „Nachhollende forradalmak”, azaz a felzárkózó forradalmak bűvkörébe: ezt a kifejezést azokra a mozgalmakra érti, amiknek az elsődleges céljuk a nyugathoz való felzárkózás, más jelentős tartalom nélkül. 

Én egy „másnapos baloldali” vagyok: mindig azt kérdezem meg, hogy az ilyen nagy fellángolások utáni hónapokban, években mik lesznek a tervek? Erre kellene inkább fókuszálni ahelyett, hogy forradalmakkal kerüljünk közelebb a Nyugathoz.

Žižek szerint a baloldal paradoxona ma az, hogy egyszerre kell a civil társadalomra építkezve helyi, átlagembereket érintő ügyekkel foglalkozniuk, közben az egész világra kiterjedő, nem lokalizálható problémákat is megoldani. A klímaváltozást és az azzal járó hőhullámokat például nem lehet helyi szinten kezelni, ahogy a rasszizmusnak, a szexizmusnak és az egyéb elnyomó struktúráknak sincsenek „központjai”.

Nem szabad Putyin nyelvén beszélni

Itt térünk rá a háborúra: szerinte az ukránok szenvedésén túl geopolitikai problémává nőtt, hogy a háború miatt „mintha elfeledkeztünk volna” a klímavédelemről, az LMBTQ-jogokról vagy a feminizmusról. „A jobboldal azon örömködik, hogy ezek a »hamis problémák« végre eltűntek. Szeretik azt is hangsúlyozni, hogy Ukrajnában a háború születési nemi megosztáshoz vezetett: a férfiaknak maradniuk kell sorozásra, a nők viszont elmenekülhetnek. Visszaléptünk a globális problémák megoldása felé vezető úton.”

Szerinte egy ilyen helyzetben „könnyű vonzódni Orbán üzenetéhez, amely szerint csak béke kell, de azért jöjjön az orosz gáz, és az oroszokat csupán formálisan ítéljük el a háború miatt. Nem a magyarokat támadom emiatt: ez egy magától értetődő, spontán percepció, ami számos országban jelen van.”

Az Oroszország ellen hozott nyugati szankciókat szintén „túl könnyű megoldásnak” tartja. Arról beszél: „nem szabad Putyin ideológusa, Alekszandr Dugin nyelvén beszélni, aki azt állítja, hogy létezik külön európai igazság és orosz igazság, amik szemben állnak. Dugin szerint az orosz igazság felsőbbrendű, de ezt a nyelvezetet támogatják azok is, akik ezen szeparáció mentén gondolkodnak. Zelenszkij is azt mondja, hogy Európáért harcol, aztán csalódik, amikor nem kap meg minden szankciót, amit akar, és felrója a nyugati országoknak, hogy a saját gazdasági érdekeik szerint cselekszenek. Hát persze hogy a saját gazdasági érdekeik szerint cselekszenek! Erről szól a kapitalizmus!”

Žižek szerint Zelenszkijnek nem a Nyugat felé kellene elsősorban üzennie, hanem az oroszoknak: „nyilván nem fog rögtön tömegeket állítani maga mellé, de lenne ebben potenciál. Ne azt üzenje, hogy Európáért harcol, hanem üzenje, hogy Oroszországért harcol, és az oroszokat elnyomó putyinista rezsim ellen.”

Amikor arról beszélünk, hogy Európát kell megvédeni Oroszországtól, máris Putyin nyelvén beszélünk. Ez egy óriási veszély. Ezért lehet olyan népszerű az orbánista üzenet, még néhány balos szemében is, hiszen ő nem így beszél, hanem azt mondja, hogy teljesen ki kell maradni a konfliktusból. Ez viszont a mai geopolitikai közegben lehetetlen, hiszen már nem a nemzetállam az alapvető egység, hanem kulturális és gazdasági befolyás szerint meghatározott, egybefolyó szférák.

A filozófus attól is óv mindenkit, hogy Oroszországot a nyugati kolonizáció elleni felkelőnek higgye. Azt mondja: „hazugság a vízió, hogy Oroszország legyen a dekolonizált nemzetek élén. Hiszen az ország történelme az utóbbi évszázadokban a vegytiszta kolonizációról szól. Szép lassan elfoglalták Szibériát, de még Alaszkába és Kaliforniába is benyomultak: csupán kilométerekre San Franciscótól még mindig vannak Szevasztopolnak és Odesszának hívott városok. Hogy a déli kolonizációról ne is beszéljünk, például Azerbajdzsánról vagy Kazahsztánról.” Žižek azt a költői kérdést is felteszi: „Mi a faszt keresett Oroszország Szíriában?”

Úgy véli, most is hasonló folyamat zajlik Ukrajnában: az oroszok megpróbálják elhitetni, hogy a nyugati hatalmaktól és a náciktól dekolonizálják az országot, miközben „ők maguk próbálják brutálisan kolonizálni” azt.

Háborús kommunizmus, lokálisan és globálisan

Szerinte korunk meghatározó problémája, hogy mi lesz Európával. Žižek szerint az egyik út követni a „gonoszság tengelyét”, amit Orbán Viktor Magyarországa mellett például Lengyelország és Szlovénia is képvisel. Úgy fogalmaz:

Orbánban majdnem tisztelem, hogy legalább világosan fogalmaz, amikor arról beszél, hogy a Nyugatot elfoglalták a marxisták, és hogy a liberálisok igazából csak kommunisták egyetemi diplomával. Egy pontig egyetértek vele, 

bár én a másik irányból közelítem meg az ügyet. Mindent szeretek Európában, amit Orbán totalitáriusnak próbál beállítani: a feminizmust, a szocialista irányzatokat, az EU-n belüli kötelező együttműködést.” Megjegyzi: egy nemzetek felett álló kormányt viszont azért ő is soknak tartana.

Akkor hogy is van ez? – teszem fel később a kérdést. Európában egyszerre haldoklik a baloldal, és egyszerre uralkodó ideológia a marxizmus? A megoldás szerinte abban rejlik, hogy az európai liberalizmus két komponensből áll össze: egy gazdaságiból és egy ideológiaiból. Az „eltűnőben lévő baloldal” alatt Žižek a gazdasági berendezkedés megváltoztatását célzó politikai mozgalmakat érti: ma már sokkal kevesebben kérdőjelezik meg a szabadpiaci, gazdasági versenyre épülő rendszert, mint korábban. Közben viszont a liberalizmus ideológiája elbír olyan ideákat, amikre Orbán „marxizmusként” hivatkozik, és amiknek egy baloldali társadalomban is helyük van: az emberi jogokat, a feminizmust, az antirasszizmust és társaikat.

Az együttműködés szükségessége miatt szerinte viszont újra képbe kerül a baloldal nagy dilemmája, amiről fentebb is beszélt: nem ért egyet azokkal a baloldaliakkal, akik csak és kizárólag a helyi ügyekre akarnak fókuszálni, és nem látják egy EU-szerű nemzetközi kooperáció értékét az egész világot érintő problémákkal szemben.

George Orwellt parafrazeálja: „sok baloldali csak beszél arról, hogy változásra van szükség, mert úgy vélik, hogy ha beszélnek róla, akkor nem kell semmit tenniük érte. Ehhez hasonlót láttunk a glasgow-i klímacsúcson is: a helyes dolgokat mondják, de a szavak szintjén maradnak az intézkedések, és további pszeudo-események szerveződnek.”

Szerinte egy olyan cinikus korban élünk, ahol nem az a gond, hogy a média átver minket, és nem mondja el, mik a valódi problémák. Az a gond, hogy teljesen tisztában vagyunk a globális katasztrófákkal, ám az igazság nem akcióra serkent minket, hanem inkább arra, hogy ne tegyünk semmit, csak tovább beszéljünk róla. Teljesen újra kell gondolni azt, hogyan állunk a mobilizációhoz.

Erre a jelenségre jó példának tartja a Ne nézz fel! című Netflix-filmet, amelyben egy pusztító meteor közelít a Föld felé, amit mindenki tudomásul vesz, de sokan – köztük az USA elnöke – úgy döntenek, hogy nem veszik komolyan a problémát. „Az elnök karaktere nem Donald Trumpot, hanem Hillary Clintont parodizálja, és az olyan embereket, akik egy katasztrófa közeledtével nem tesznek jelentőségteljes intézkedéseket. Ez még inkább pesszimistává tesz. Talán egy még nagyobb katasztrófára van szükségünk a való életben, hogy akcióba lépjünk. A jelenlegi háború nem jelent kivételt: háborúk mindig is voltak.” Emlékeztet: a háború miatti gabonaellátás viszont máris éhínségekhez vezetett a harmadik világban, és ez újabb katasztrófát jelenthet. Kérdés, hogy elég nagy lesz-e ahhoz, hogy felrázzon minket.

Szerinte ezért van szükség úgynevezett „háborús kommunizmusra”. Ez nem azt jelenti, hogy mindenképp szükség van háborúra, hanem a kormányoknak úgy kellene reagálni a katasztrófákra, ahogyan azt egy háború esetén tennék. „Egy ilyen helyzetben az ország sorozásba kezd, a hadigyárak beindulnak, és senki sem kérdezi azt, hogy mennyibe fog mindez kerülni. Vészhelyzet esetén határokon átívelő, vészhelyzeti mozgósítás szükséges.”

Nevetni se felejtsünk el

Végül odébb evezünk az apokaliptikus vizekről: hogy oldjam a hangulatot, megkérdezem Žižektől, látta-e Zelenszkij sorozatát, A nép szolgáját, ami Magyarországon az RTL Klubon látható. Žižek egyelőre nem nézte végig, de máris vannak kedvenc jelenetei: azt a viccet idézi fel, amikor az ukrán elnök karakterét felhívja Angela Merkel, hogy közölje vele: az ország hamarosan csatlakozhat az EU-hoz. Az elnök erre azt válaszolja: ez fantasztikus hír az ukránoknak. Mire Merkel: „Elnézést, téves, azt hittem, hogy a montenegrói elnököt hívom.”

Žižek szerint 

gyönyörű Zelenszkij saját magára irányuló, ironikus humora. Nem szabad elfeledkeznünk a holttestekről Ukrajnában, de a humor még ezekben az időkben is a szellem diadalát jelenti.

Hozzáteszi: ami viszont jelenleg Oroszországban történik a háború ellen tiltakozókkal, abszurditásában túlmegy minden viccen. Mivel betiltották a „stop háború!” kifejezést, néhány tüntető olyan pamfleteket mutatott fel, amire csak azt írták fel: „két szó”. Még őket is letartóztatták a hatóságok, mert „tudták, mire gondolnak”. Ezután pedig olyanok is börtönbe kerültek, akik szimplán egy üres papírlapot mutattak fel.

A beszélgetésben azt a régi jugoszláv viccet is felidézi, ami így szól: egy rendőr hazajön a nap közepén, és látja, hogy a felesége meztelenül fekszik az ágyban – nyilvánvalóan a közelben bujkál a szerető. A rendőr el is kezdi keresni a másik férfit. A feleség látja, hogy az ágy alá is benéz, ahol tényleg a szeretője bujkál. A nő azonban csak halk suttogást, majd papírzizegést hall a két férfi felől. Ezután feláll a rendőr pár friss bankjeggyel a zsebében, és azt mondja: „nincsen semmi gond, nem bujkál az ágy alatt semmilyen szerető”. Žižek szerint ez a vicc jól mutatja, hogy mi történik ma Oroszországban:

Putyin megbassza Ukrajnát, miközben megpróbálja lekenyerezni, megvesztegetni Oroszország lakosságát egy olcsó, hazafiasan hangzó hazugsággal a háborúról. A legszomorúbb dolog a világon, amikor a viccek valósággá válnak.

Nyitókép: Ulf ANDERSEN / Gamma-Rapho via Getty Images