Híradó

A komáromi orvosi ügyeleten meg sem vizsgálták, Szlovákiában mentették meg az életét, állítja a 76 éves férfi

Zalavári NoémiZalavári Noémi

2024. május 4. 18:49

Vizsgálat nélkül elküldték a komáromi orvosi ügyeletről, mert nem vették komolyan a panaszait – állítja egy 76 éves férfi, akit ezután a lánya taxival vitt át Szlovákiába, ahol a komárnói kórházban még aznap életmentő műtétet végeztek rajta. Bélcsavarodása volt. A család pert fontolgat az ügyeletet szervező Országos Mentőszolgálat ellen. Az OMSZ azt közölte a Híradóval, hogy az üggyel kapcsolatban belső vizsgálatot indítottak és mindent rendben találtak.

A 76 éves Attilának életmentő műtétje volt tavaly ősszel a szlovákiai Komárnóban. Pedig a határ másik oldalán, Magyarországon, Komáromban lett rosszul. November elsején mentek be az orvosi ügyeletre. 

„A doktornő nagy kegyesen, szőlőt eszegetve lejött és kérdezte, hogy na mi a panasz” – idézte fel Éva, a lánya.

A 76 éves férfinak annyira fájt a hasa, hogy állításuk szerint az ájulás határán volt már, és szinte szürke volt a bőre.

„Olyan furcsán viselkedett. Lekezelően, nagyképűen beszélt velünk. Azt mondta, hogy ha maga tud menni, akkor nem beteg” – mondta Attila

Azt állítják, ezután vizsgálat nélkül elküldték őket. Az ambuláns lapon, amit a kezükbe kaptak, ennek ellenére az szerepel, hogy a férfinak puha, betapintható volt a hasa és egy utasítás: lássa SBA.

A Híradó megkérdezett több orvost, hogy ez mit jelenthet, de a szakemberek sem tudták egyértelműen eldönteni. Jelentheti egy kórház sürgősségi osztályát, sebészeti ambulanciát, vagy esetleg röntgent is, mondták. 

Az ambuláns lapon arról is írnak, hogy a család ingerült volt, és több vizsgálatot követeltek. Éva szerint ez valóban így volt. Kétségbeesett, hogy nem veszik komolyan apja panaszait, pedig érezte, hogy nagy a baj.

„Apu lefeküdt a padra. Mondtam, hogy itt el fog ájulni. Mit csináljak? Hirtelen nem tudtam, mit csináljak. Mentőt hívjak? Taxit hívjak? Taxit hívtam. Beültünk a taxiba és kérdeztem, melyik a legközelebbi olyan kórház, ahova beérek vele.”

Mivel a legközelebbi kórházi sürgősségi 30 kilométerre onnan, Tatabányán van, ezért a taxis javaslatára a körülbelül 7 kilométerre lévő, szlovákiai komárnói kórházba mentek. Azt mesélik, Attila olyan rosszul volt, hogy a taxis nem fogadott el pénzt az útért.

A szlovák kórházban alaposan megvizsgálták, és még aznap megműtötték.

„Közölték, hogy a bél egy 9,5 centis szakaszon begyulladt és befordult. Az ottani doktornő azt mondta, hogy ha akkor nem viszem be, pár órán belül meghal” – mesélte Éva.

Attila azt mondja, traumatizálta, hogy Magyarországon nem vették komolyan és emiatt majdnem meghalt. Miközben Szlovákiában egyből segítettek rajta.

Elismerésem. Kiváló orvosok. Becsületesek, rendesek. Nem úgy, mint az a magyar doktornő. Ahol fizettem 40 évig. Nagyon köszönöm nekik, hogy megmentették az életemet

– mondta Attila  a szlovákiai kórház orvosairól.

Bár a család az eset előtt csak pár napos kirándulásra indult a határmenti településekre, a műtét után a férfi még két hétig kórházban volt, és azóta is Szlovákiában kénytelen maradni, mert ezután is több beavatkozásra volt szüksége. Jelenleg szívességből, egy ismerősük lakásában élnek a komárnói kórháztól nem messze. Éva felmondott a munkahelyén, hogy tudja ápolni az apját. Azt mondják, az elmúlt hónapokban minden tartalékukat felélték. Bár a férfinak lett szlovák egészségügyi kártyája, így is több millió forintjukba került eddig a kinti ellátása.

„Embernek sem tartottak Magyarországon. Hogy így bánik velem egy orvos, aki arra esküdött fel, hogy életeket ment… Egy vadidegen országban meg csináltak, amit kell.”

Az ügyeletet szervező Országos Mentőszolgálat ellen pert fontolgatnak. Már meg is keresték őket, 3,5 millió forint kártérítést kértek. Az OMSZ azonban - az ügyben lefolytatott belső vizsgálat eredményére hivatkozva – elutasította az igényüket.

Az üggyel kapcsolatban a híradó kérdésére azt közölték, hogy az eset kapcsán

szakmai hiba nem került megállapításra.

Szerintük „az ügyeletes orvos a beteget megvizsgálta és további vizsgálat – és képalkotó diagnosztika elvégzése céljából – a megfelelő egészségügyi intézménybe utalta”.

Azt is írták, hogy a beteg és a hozzátartozó ezt a helyszínen elfogadta, és a „szükséges tájékoztatást megkapták”.

#Híradó#Videó#adásrészletek#top hírek#ügyelet#rtl#egészségügy#egészség#omsz#komárom#orvosi ügyelet#szlovákia