Híradó

Az egészségügy privatizációjából is kivette volna a részét Sulyok Tamás

Kéri BarnaKéri Barna

2024. február 29. 17:48

A szegedi egészségügyi rendszer tervezett privatizációjában is fontos szerepet vállalt a megválasztott köztársasági elnök, Sulyok Tamás. 2001-ben ő vezette ugyanis azt a közalapítványt, amelynek bevonásával a város akkori fideszes polgármestere privatizálni akarta a helyi kórházat és a rendelőintézetet. Az általános szakmai és politikai tiltakozás miatt ebből végül nem lett semmi. Sulyok Tamás eközben a város jogtanácsosa is volt. Ma az üggyel kapcsolatos megkeresésünket ügyvédi titokra hivatkozva hárította el.

Az egészségügy nem üzlet. Erről már többször is beszélt a miniszterelnök. Az egészségügyet az új köztársasági elnök sem felejtette ki megválasztása után tartott beszédéből.

„A szenvedők, az idős, a beteg, a magányos emberek mindig számíthatnak figyelmemre és támogatásomra.”

Sulyok Tamás több mint 20 éve, ügyvédként is foglalkozott már egészségügyi kérdésekkel. Ő vezette ugyanis a Szegedi Egészségügyi Intézményfejlesztő Közalapítványt. Működésükhöz az önkormányzattól is kaptak támogatást. 

Ez volt az a szervezet, amely egy magáncéggel együtt privatizálta volna a szegedi egészségügyi ellátórendszert. 

Legalábbis ezt tervezték a város akkori, fideszes polgármesterével együtt. Az üggyel még szegedi önkormányzati képviselőként a korábbi szocialista politikus, Ujhelyi István is foglalkozott.

A Fidesz szegedi polgármestere karöltve Sulyok Tamással az egész szegedi közegészségügyet szerette volna egy alapítványba betolni. Megelőzték korukat, azt is mondhatnám

– idézte fel a Híradónak Ujhelyi István.

Sulyok Tamás ügyvédként nemcsak az egészségügyi privatizációt tervező közalapítvány elnöke volt, de ezzel párhuzamosan a fideszes vezetésű szegedi önkormányzat jogi képviseletét is ellátta.

„Sulyok Tamás végig, következetesen a Fidesz egyik háttérembere volt. Azt pedig, hogy az önkormányzatnak jogi tanácsokat adó ügyvédi iroda vezetője, névadója, közben pedig egy közalapítvány élén próbálja privatizálni a polgármesterrel együtt a szegedi egészségügyet, ez erkölcsileg önmagáért beszél” – fejtette ki Ujhelyi.

A Sulyok Tamás közreműködésével tervezett szegedi egészségügyi privatizációból végül nem lett semmi. Az Orbán-kormány akkori egészségügyi minisztere, Mikola István ugyanis leállította az ország első kórházprivatizációs kísérletét, miután az orvosi kamara, a szakszervezetek és a helyi ellenzék is tiltakozott.

A tervezett szegedi egészségügyi privatizációban betöltött szerepével kapcsolatban kerestük Sulyok Tamást is. A megválasztott köztársasági elnök helyett az Alkotmánybíróság sajtóirodája válaszolt. Azt közölték, Sulyok Tamás ügyvédi tevékenységével kapcsolatban nem adhat tájékoztatást, mert azzal ügyvédi titkot sértene.

A köztársasági elnök rendszerváltás környékén indított üzleti vállalkozásával szerdán foglalkozott a Híradó:

 

#Híradó#Videó#adásrészletek#Belföld#sulyok tamás#top hírek#privatizáció#egészségügy#rendelő#kórház