Híradó

Nem szakmai, hanem politikai döntés, nem is lesz olyan jó, mint a német – szétszedi a szakmai egyesület a kormány új bérletrendszerét

Vorák AnitaVorák Anita

2023. február 19. 18:19

Nem lesz olyan jó a megyei és országos bérlet a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szerint, mint az eredeti, német megoldás. És nem azért, mert ugyanannyiba kerül az országos bérlet, mint Németországban, hanem azért, mert itt a helyi közlekedésre nem vonatkozik majd. A májustól életbe lépő új bérleteket a helyjegyköteles járatokon és első osztályon sem lehet majd használni. A kormány idén 8 milliárd forint plusztámogatást ad a MÁV-nak a bérletek miatt.

Egész Európában az egekbe szöktek az üzemanyagárak tavaly tavasszal, miután Oroszország megtámadta Ukrajnát. A német kormány tavaly június elsejétől olcsó, havi kilenc euróért kiváltható tömegközlekedési bérletekkel próbálta enyhíteni az emberek terheit. Az intézkedés hamar népszerű lett, de csak három hónapra szólt.

„Sajnálom, hogy véget ér, mert enélkül 15 euróba kerül egy út, ami nagyon drága. Akkor inkább megint autóval fogok járni” – mondta egy férfi nyár végén. A német kormány a tavalyi próba után májustól már hosszú távra egységes, az egész országra szóló bérletet vezet be, de jóval drágábban. Havi 49 euróba, azaz mai árfolyamon nagyjából 18900 forintba fog kerülni. Ugyanannyiba, mint a szombaton bejelentett magyar országos bérlet.

„Május elsejével buszra és vasútra egyaránt érvényes havi országbérletet, vármegye bérletet ajánlunk. A vármegye bérlet 9450 forintba, a havi országbérlet 18900 forintba kerül majd. Akik tömegközlekedéssel járnak dolgozni, komoly összeget spórolhatnak” – jelentette be szombati évértékelőjén Orbán Viktor.

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szerint a kormány nem szakmai, hanem politikai döntést hozott, ezért a magyar bérlet nem is lesz olyan jó, mint a német.

Szakmai intézkedés például akkor lett volna, hogy ha a helyi, városi közlekedési rendszerek is be vannak ebbe a szisztémába vonva, mint ahogy az például Németországban történt

– magyarázta a Híradónak Dorner Lajos, a VEKE elnöke.

A tegnapi bejelentés óta a MÁV közleményéből kiderült, hogy az új bérletet a MÁV, a Volánbusz, a MÁV-HÉV és a GYSEV járatain lehet majd használni. 

Nem lesznek viszont érvényesek a helyjegyköteles vonalakon, azaz például az IC-ken, első osztályon, továbbá a helyi közlekedési társaságok járatain. Így Budapesten belül a BKK járatain sem. 

A helyi bérleteket az ingázóknak továbbra is külön meg kell vásárolniuk.

Az új bérleteket a diákok 90 százalékos kedvezménnyel vehetik meg. Így nekik a havi megyei bérlet 945 forintba, a több megyére is érvényes országos bérlet pedig 1890 forintba kerül majd. A MÁV közleménye szerint azok, akik két megye között rövidebb távon ingáznak, és az új bérlettel rosszabbul járnának, továbbra is választhatják az eddig elérhető, távolság alapú bérleteket is. A munka miatt ingázóknak a bérletek 86 százalékát a munkáltatók kifizetik. A VEKE szerint ezzel a kormány gyakorlatilag ingyenessé tette a városokon kívüli tömegközlekedést.

„Majd a vasutasok meg a volánosok majd valahogy kiizzadják magukból a többletjárművet, ahogy sikerül, az emberek majd valahogy felférnek a vonatra, az a lényeg, hogy ezt ki lehet pipálni. Innentől kezdve nem lehet azzal vádolni a kormányzatot, hogy csak az autósokat segíti a mindenféle intézkedésekkel, lám, az ingázókat is segíti – mondta Dorner Lajos

A MÁV ma azt írta az RTL Híradónak, hogy májustól monitorozni fogják az utasforgalmat, és ha szükséges, a lehetőségekhez mérten a változó utazási igényekhez igazítják majd a járműkapacitásaikat.

Az új bérletek miatti bevételkiesést a kormány idén 8 milliárd forinttal kompenzálja a MÁV-nak.

 

#Híradó#Videó#Belföld#politika#top hírek#orbán viktor#országos bérlet#bkk#ic#máv#volán

Címlapról ajánljuk