Híradó

Nem állt le a gabonakivitel Magyarországról, az állam eddig egyszer sem élt elővásárlási jogával

Velti LászlóVelti László

2022. április 24. 19:14

Nem állította meg a gabonakivitelt a kormány exportkorlátozása – ezt a feldolgozók és kereskedők szövetségének főtitkára nyilatkozta Híradónknak. Pedig március elejétől él a rendelet, amellyel az áremeléseket akarták kivédeni, de az állam eddig egyszer sem élt elővásárlási jogával, a búza pedig 10-20 százalékkal tovább drágult Magyarországon. Emiatt alapvető élelmiszerekért kérhetnek még többet a boltokban.

A globális búzaexport majd harmadát Ukrajna és Oroszország adja, nem véletlen, hogy a háború miatt a búza 14 éves csúcsára drágult. Az agárminiszter március elején az RTL Híradónak nyilatkozva azt ígérte, rendkívüli intézkedéssel állítják meg az áremelkedést Magyarországon.

„Javaslatot teszünk egy kormányrendelet elkészítésére, amely gabonaexport, kiviteli tilalmat ír elő Magyarországon, mert meg kell őriznünk azokat a stratégiai készleteket, amelyek az állattenyésztés, illetve természetesen a saját élelmiszerellátásunk biztosítására is kell” – mondta a híradónak Nagy István március 4-én.

A kormány néhány nappal később a Facebookon közölte:

Minden gabonakivitelt megtiltunk, a háború okozta áremelkedések kivédésére.

Csakhogy az erről szóló rendelet nem tiltotta meg a kivitelt, csupán bejelentési kötelezettséget írt elő a termelőknek, az államnak pedig elővásárlási jogot adott május 15-ig. Piaci árat kellene fizetnie, ha vásárol.

Az állam élhetne elővásárlási joggal. Ez azt jelentené, hogy ha az állam megveszi, akkor az a tétel nem fog kimenni exportra. De eddig erre nem került sor 

– mondta a híradónak Pótsa Zsófia, a Gabonaszövetség főtitkára.

A búza drágulását sem lassította a rendelet, a március eleji 90 ezer után már 140 ezer forintot is kérnek egy tonnáért Magyarországon.

A Híradó szerette volna megkérdezni a kormányt is a rendeletéről, de nem adtak interjút. Az Agrárminisztérium írásban elismerte, egyelőre nem állították meg a gabonakivitel. Most azt írták,

„mindaddig a szintig teljes mértékben megengedjük a gabonakivitelt, ameddig az nem ve-szélyezteti a hazai ellátást."

Raskó György agrárközgazdász viszont azt mondja, ellátási zavartól amúgy sem kell tartani Magyarországon.

Nincs ilyen veszély. Hiszen bár nagy termelő Ukrajna, de a világkészletek megfelelő nagyságúak. Tehát, ha a véletlenül katasztrofális termés lenne az idén, akkor is megvan a megfelelő mennyiség.

A gabonaárak azonban tovább emelkedhetnek. A finomliszt egyelőre árstopos termék Magyarországon, de egy kiló kenyérért már múlt hónapban több mint 500 forintot kértek, 28 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

#Híradó#Gazdaság#adásrészletek#búza#gabona#export#top hírek