Házon kívül

A társasházak sem ússzák meg: az elszálló rezsi brutálisan megemeli a közös költséget is

Molnár FruzsinaMolnár Fruzsina

2022. szeptember 14. 10:40

Már azok is aggódhatnak, akiknek van tető a fejük fölött. A rezsicsökkentés részleges eltörlése ugyanis súlyosan érinti a társasházakat is. A lakók két dolog miatt is aggódhatnak: a saját lakásuk rezsije is nőhet, de a közös költségek is rendesen megemelkedhetnek. A Házon kívül riportere végigjárt néhány társasházat, ahol lakókkal és információhiányra panaszkodó közös képviselőkkel találkozott.

Áramfaló lift és hideg lakások

Tolnai Zsóka és családja a XI. kerület egyik 15 emeletes toronyházának harmadik emeletén lakik. Náluk már a rezsicsökkentés csökkentése előtt sem lehetett volna banánt érlelni. Mivel lakásuk az épület szélén helyezkedik el, és a radiátorokban a víz fentről lefelé jön, télen náluk általában csak 19-20 fok van. Január-február környékén, amikor a legnagyobb hideg van, kénytelen hősugárzóval is fűteni, ami a múlt évben 20 ezer forint felé emelte a villanyszámlájukat a 25-32 ezres távhőszámla mellett. 

A társasházak sem ússzák meg: a durván emelkedő rezsi brutálisan megemeli a közös költséget is
Tolnai Zsóka XI. kerületi otthonában. Fotó: Házon kívül

Az asszony úgy számol, idén körülbelül 40 ezer forinttal fognak többet fizetni havonta. Ez közel van ahhoz a határhoz, ahonnan el sem tudja képzelni, hogyan tovább:

50 ezer forint a leghidegebb hónapban, amit az ember még úgy el tud viselni. De akkor tényleg a nadrágszíjon kell húzni.


Zsókáék pluszmunkákat vállalnak, hogy valahogy kijöjjenek a pénzből. Két felnőtt fia alig van otthon, az asszony az mesélte, reggel jönnek, későn este mennek.

A fiam hazaér olyan öt óra környékén, utána rohan tovább dolgozni. Mert ugye azt mondta a miniszterünk, hogy aki meg akar élni, és kifizetni a rezsijét, az vállaljon több munkát.


A házban nemcsak Zsókáék, hanem az összes lakó költségei nőnek, pedig a társasház már évek óta próbál spórolni, amin csak lehet. A sötét terek és a liftek azonban nem könnyítik meg Rucsányi József közös képviselő dolgát. Elmondása szerint 

a ház elektromosáram-díja éves szinten egymillió forintra rúg, idén ennek a duplájával számol.


A házközponti fűtés – hogy is van ez?

Egy XIII. kerületi, új építésű házban is a lift lett az egyik mumus. Az 50 lakásos társasház közös képviselőjének azonban bőven van gondja a felvonó nélkül is, a házat ugyanis központi gázkazánok fűtik. Simó András szerint az a legnehezebb, hogy még mindig nem teljes az ilyen fűtéssel rendelkező házakra vonatkozó szabályozás.

Németh Szilárd rezsibiztos ugyan beszélt a házközponti fűtés elszámolásáról Tusnádfürdőn, azt mondta, hogy például egy hatvan önálló ingatlanos társasháznál, ahol csak egyetlen mérő van, hatvanszorosára nő a kedvezmény, ha nyilatkozik a társasház a szolgáltatónál. A közös képviselők számára azonban azóta sem tisztázódott, hogyan is működik majd ez valójában.

Az MVM nem tudta pontosan megmondani, hogy most pontosan hogyan fog kinézni a számlakép 


– panaszolta a Házon kívül riporterének Simó András.

A társasházak sem ússzák meg: a durván emelkedő rezsi brutálisan megemeli a közös költséget is
Simó András közös képviselő az új építésű társasház központi fűtési rendszerét mutatja a Házon kívül riporterének. Fotó: Házon kívül

A VIII. kerületben is van olyan ház, amit központi kazán fűt. Az MVM bejelentését, hogy nemcsak a fogyasztási jelleggörbét fogják figyelni, hanem azt is, hogy ki mire használja a gázt, még az itteni közös képviselő, Péter György sem érti. Mint mondta,  

a gázt mi fűtésre és melegvíz-készítésre használjuk. Itt egy 1000 literes, jelen pillanatban 51 fokos meleg víz vár további jó sorsára. Hogy ezt ki, honnan akarja tudni vagy figyelni, nem tudom, mert ilyen kérdés nem volt semmilyen űrlapon, semmilyen lehetőség nem volt ezt elmondani.


Szerinte az anyagilag megszorult lakók eddig is a közös költség befizetését hagyták legutoljára, és ez így is fog maradni.

A távhősök egyelőre megúszták

A kelenföldi toronyházban nincs gáz, más probléma azonban van a közös képviselő szerint. Rucsányi József szerint várható olyan díjtételek emelése, amik „még csak be vannak harangozva”. A közös képviselő ezalatt a távhő árának esetleges változását értette, ami nagyon rosszul érintene sok társasházat.

Az aggasztó hírekről, hogy a tavalyi árhoz képest tizenötször annyiért juthatnak gázhoz a távhővállalatok a fűtési szezon kezdetétől, az Átlátszó írt először. A portálnak az Energiahivatal elismerte, hogy bekérte a távhőcégektől az átlagfogyasztásra vonatkozó adatokat. Ezt a RTL Híradónak egy nagyváros szolgáltatójánál is megerősítették. Később a technológiai és ipari miniszter sem nyilatkozott megnyugtatóan.

Folyamatosan értékeljük a távhőt az egyéb energetikai rendszereinket is, hogy kell-e változtatni rajta. Itt az ellátásbiztonság egy fontos dolog, de úgy, hogy a lakosságot nyilván nem szeretnénk túlterhelni 


mondta Palkovics László.

Aztán jött Gulyás Gergely, aki a szeptember 8-i kormányinfón bejelentette: nem emelik a távhő árát. 

„Ha nem, akkor már kurva nagy baj van”

Sok társasházi lakó egyelőre nem tudja, pontosan mi vár rá a következő hónapokban. A legtöbben arra készülnek, hogy sok jó nem. 

A társasházak sem ússzák meg: a durván emelkedő rezsi brutálisan megemeli a közös költséget is
Selmeczi Emil. Fotó: Házon kívül

Selmeczi Emil 81 éves, nyugdíjas. Hiába sötét a lakása nagyobb része, ott spórol, ahol csak tud. A növekvő számlákon azonban nem lehet. Azt mondja, eddig ki tudott gazdálkodni mindent, de ha emelkedni fog a lakás fenntartási költsége, nagy bajban lesz.

Ha hirtelen kétszeres összeg lesz a csekken? Akkor szívószál van, mert akkor nem tudom, mi van. Mindig úgy alakítom ki a dolgot, hogy el tudok valahonnan venni. Ha nem, akkor most durva leszek, de akkor már k*rva nagy baj van.

#Házon kívül#Videó#társasház#rezsi#áremelkedés#energiaár#közös költség#Gazdaság

Címlapról ajánljuk