EUEurópa

A világon először az EU szabályozhatja törvénnyel a mesterséges intelligenciát

rtl.hurtl.hu

2023. október 24. 21:05

A fejlesztőt és az üzemeltetőt is felelősségre vonhatják, ha valaki mesterséges intelligencia segítségével követ el bűncselekményt.

Az Európai Unió karnyújtásnyi távolságra van attól, hogy elfogadja a világ első törvényét a mesterséges intelligencia szabályozásáról. Ez arra is felhatalmazná Brüsszelt, hogy leállíthassa azoknak a szolgáltatásoknak a működését, amelyek károsak a társadalomra – mondta a Guardiannek Dragoș Tudorache román EP-képviselő, a jogszabályt előkészítő európai parlamenti bizottság jelentéstevője.

A politikus szerint a mesterséges intelligencia minden tevékenységünkre alapvető hatással lesz, és itt az ideje biztosítani, hogy a technológia a polgárok javára fejlődjön. Tudorache azt mondta, optimista a mesterséges intelligenciát illetően – pesszimista akkor lenne, ha nem szabályoznák.

Mint mondta, a törvényjavaslat szövegének 60-70 százalékáról már megállapodás született, és eséjt lát arra, hogy szerdáig véglegesítsék a jogszabálytervezetet, amelyen négy éve dolgozik. Ezután az Európai Parlament hivatalosan elfogadhatja, és a jövő év elején hatályba is léphet.

A vitás kérdések egyike a mesterséges intelligencián alapuló valós idejű arcfelismeréssel kapcsolatos. A tagállamok fenn akarják tartani az arcfelismerő kamerák működtetésének jogát, mondván, ez alapvető fontosságú a határbiztonság és a közrend fenntartása érdekében. Az EP-képviselők azonban leszavazták ennek lehetőségét, mert szerintük az utcákon és közterületeken végzett valós idejű arcfelismerés sérti a magánszférát.

A képviselők azt sem támogatták, hogy a hatóságok vagy a munkáltatók olyan mesterséges intelligencián alapuló érzelemfelismerő technológiát használjanak, amit Kínában már alkalmaznak a fáradt sofőrök vagy dolgozók kiszűrésére. A többi kérdésben Tudorache szerint lehetőség van arra, hogy kompromisszumra jussanak.

A megfigyeléssel kapcsolatos aggályokon túl a törvényhozókat az is foglalkoztatja, hogy a mesterséges intelligencia olyan veszélyeket rejthet, melyekről még a fejlesztőik sem tudnak – például képes lehet kórokozók, vagy más veszélyes dolgok létrehozására.

A cikkben példaként szerepel, hogy minden országban beviheti a rendőrség azt, aki bombát készít, az új törvény alapján viszont azt is felelősségre vonhatják, aki az illegális tevékenységre felhasznált mesterséges intelligenciát fejleszti vagy üzemelteti – bevételének akár 6 százalékára büntethetik, vagy az EU-ból is kitilthatják.

Ez azt jelenti, hogy a cégek nem maszatolhatják el a felelősségüket. Nem mondhatják, hogy a felhasználó a felelős azért, mert az eszközzel bűnt követett el. Ha az eszköz képes illegális tevékenységre, az az ő jogi felelősségük

– mondta a képviselő.

A mesterséges intelligenciát működtető cégeket arra is köteleznék, hogy adják át az Európai Bizottságnak a rendszereikhez felhasznált adatok forrásainak listáját. Ez a szerzők, zenészek, kutatók szellemi termékeinek védelmét szolgálja. Emellett előírnák, hogy a techcégek rendszeresen közöljék az energiafelhasználásuk mennyiségét.

Mint nemrég írtuk, a fejlődés jelenlegi üteme alapján néhány év múlva a mesterséges intelligencia-iparágnak annyi energiára lesz szüksége, mint egész Hollandiának.

Nyitókép: iStock / Getty Images Plus

#Európa#mesterséges intelligencia#európai unió#törvény