Életmód

Még a porzsákban is túlélnek – Így bánjon el végleg a fejtetűvel

Tövispataki VirágTövispataki Virág

2024. június 9. 9:41

Terjed, mint a tűz, nagyon nehéz kiirtani, gyakori az újrafertőződés, az utálatos élősködők pedig olyat is túlélnek, amire nem is gondolnánk. Gyakorlati tanácsok a fejtetvesség megelőzésével és megszüntetésével kapcsolatban a Bethesda Gyermekkórház kisokosa alapján.

Az első és legfontosabb: hiába vagyunk gondos szülők, a mi gyermekünkkel is bármikor előfordulhat, hogy összeszedi a kis vérszívókat, amelyektől nehéz megszabadulni, és megkeseríthetik az egész család életét. Korábban beszámoltunk róla, hogy egy influenszer csak az idei tanévben hatodjára kénytelen elvégezni a teljes családja és lakásuk tetűtlenítését, és sokan írtak, hogy ők is hasonló cipőben járnak. Most mutatjuk, hogyan küzdhetünk meg a rovarokkal!

Miről ismerhetjük fel a fejtetűt?

A fejtetű egy apró, mindössze 2-4 milliméter hosszú, ovális alakú, szárnyatlan, átlátszó rovar, ami emberi vérrel táplálkozik. Kizárólag a hajas fejbőrön képes szaporodni, de egy ideig egyéb környezetben is túl tud élni. Színe a tápláltsági állapotától függően változik. Az érett tetvek fejlett kapaszkodási képességgel rendelkeznek, és bár sem repülni, sem ugrani nem tudnak, viszonylag gyorsan képesek vándorolni hajas fejbőrt keresve. 

Kedvenc helyük a tarkótájék, illetve a fülkagylók mögötti terület − főleg a hajszálak tövénél −, de bárhol előfordulhatnak a hajban

írják a Bethesda Gyermekkórház oldalán. A fejtetveket és serkéket is nagyon nehéz észrevenni, mert beleolvadnak környezetükbe, főleg a világos, szőkés hajúaknál. A fekete, sötétbarna hajban hamarabb ki lehet szúrni a vérszívókat.

Miért terjednek olyan gyorsan?

Az érett tetvek 1 hónapig is elélnek a hajban. Naponta 3-10 hangyapiszoknyi serkét raknak le, cementszerű anyaggal a hajszálakhoz tapasztva őket. A serkék hetente kelnek ki, és két hét után válnak ivaréretté, ráadásul igen ellenállók. A fejtetvesség könnyen terjed egyik gyermekről a másikra, ehhez elegendő, ha a gyermekek feje szorosan érintkezik játék, sport vagy beszélgetés közben, de közös törölköző, fésű, plüssállat vagy párna közvetítésével is átkerülhetnek a másik fejbőrére. 

A fejtetű nem terjeszt fertőző betegséget, de tünetei meglehetősen kellemetlenek.

Bárkivel előfordulhat és még a porzsákban is 1 hétig túlélnek - Így bánj el végleg a fejtetvekkel!
A kép illusztráció! Fotó: pexels

A fejtetvesség tünetei

Ha gyermekünk erősen vakarózik és nyugtalan, gyaníthatjuk, hogy tetűvel állunk szemben, ám előfordul, hogy hosszabb idő is eltelik, mire a viszketés jelentkezik.

A viszketés oka, hogy a vérszívók szívás közben nyálukat – ami véralvadás-gátló, értágító és viszketést kiváltó anyagokat tartalmaz – a szövetek közé fecskendezik, ez pedig bőrizgalmat, helyi gyulladást és duzzanatot vált ki. 

Mivel a gyermek erősen vakarózik, felsebzi fejbőrét, melynek következtében bakteriális felülfertőződés, gennyesedés alakulhat ki. Ez már jelentősen rontja a komfortérzetét, előfordulhat, hogy nem tud nyugodtan pihenni vagy aludni sem. Ha a fejbőrén vörös, kiütésszerű foltokat fedezünk fel, forduljunk orvoshoz – hívják fel a figyelmet a kórház kisokosában.

Fő a megelőzés: időnként nézzük át a közösségbe járó gyerek haját

A gyermek fejét, haját időnként érdemes átvizsgálni, főleg a hosszú hajúakét. Fontos, hogy minden csatot, hajgumit távolítsunk el, és úgy fésüljük át a lányok haját. Legkönnyebben a helyhez kötött serkéket fedezhetjük fel. Ezek kb fél miliméteresek, a hajszálak tövétől kb. 6 miliméterre vannak, fehér és piszkossárga színűek, és gyakorlatlan szem könnyen összetévesztheti őket a korpával. 

Elsősorban onnan tudhatjuk, hogy serkével van dolgunk, hogy míg a korpa könnyen eltávolítható, kirázható a hajból, addig a serke szorosan hozzátapad a hajszálhoz. Biztosan élő serkét találtunk, ha az a körmeink között összenyomva pattanó hangot ad.

 

Mit tegyünk, ha tetvet találtunk gyermekünk fején?

Fejtetvesség esetén azonnal meg kell kezdeni a kezelést, ráadásul nemcsak az érintett gyermeken, hanem az egész családon és otthonunkon is, és szóljunk a közösségbe járó gyerek pedagógusának. Az, hogy valakinek nem viszket a feje, nem garancia arra, hogy nem tetves. Drogériákban és patikákban számtalan tetűírtó szer kapható, amelyek a serkéket is rövid időn belül elpusztítják. Ezeknek a szereknek két csoportja van: fizikai és kémiai úton ható készítmények. 

A hagyományos kémiai szerek a rovarok idegrendszerét károsítják, valamint a tetű fulladását okozzák, ugyanakkor gyakrabban okoznak irritációt, és hosszú idő után az állatok is rezisztensek lesznek az összetevőkkel szemben. Használatukkor feltétlenül fedjük le vattával a gyermek szemét, mert a szembe jutó készítmény kötőhártya-gyulladást okozhat, és kisebesedett bőrfelületen ne használjuk ezeket a szereket – írják a kórház oldalán. 

A fizikai szerek ásványi olajat és viaszt tartalmaznak, melyektől megfulladnak a tetvek és kiszáradnak. Ezek előnye, hogy nincs kellemetlen illatuk, nem allergizálnak és rezisztencia sem alakul ki.

Bárkivel előfordulhat és még a porzsákban is 1 hétig túlélnek - Így bánj el végleg a fejtetvekkel!
Fejtetű. Forrás: Wikipedia

Nem úszható meg a kifésülés

Nem elég magában a tetűirtó szer, ki is kell fésülni azokat egy speciális serkefésűvel, ami igen utálatos, sziszifuszi munka, a kisgyereknek pedig mindezt tűrni kell. De ha egy tetű is marad, kezdődik elölről minden. 

Ezért fontos, hogy

  • olyan helyen végezzük a kifésülést, ahol utána könnyen végezhetünk fertőtlenítő takarítást.
  • Erős fényű lámpánál húzzuk át a fésűt a gyermek haján, és vizsgáljuk meg, mi maradt fenn a fésűn.
  • Minden fésülés után öblítsük le forró vízzel a fésűt.
  • Tincsenként vizsgáljuk és fésüljük át az egész hajas fejbőrt.
  • Mielőtt más haját kifésülnénk, a fésűt forró vízzel öblítsük le a fésűt vagy alkoholban fertőtlenítsük ki.

Megpróbálkozhatunk ecetbe mártott sűrű fogazatú fésűvel is, de használhatunk elektromos tetűfésűt is: ez utóbbi előnye, hogy az eltávolított parazitákat egy zárt csapdába szívja, és ott megsemmisíti.

A lakásról se feledkezzünk meg tetvesség esetén

  • Legalább 60 fokon mossuk a gyerek minden ruháját, sapkáját, ágyneműjét, törölközőjét, amivel érintkezhetett, és a legjobb, ha magas hőfokon ki is vasaljuk.
  • A hajráfot, fésűt, hajgumikat mártsuk forró vízbe,
  • A plüssöket áztassuk legalább 20 percig forró vízben.
  • Ami nem mosható, azt alaposan ki kell porszívózni! (pl. kabát, ágymatrac, bútor- és autókárpit).
  • Az egész lakást is alaposan fel kell porszívózni és a porzsákot kidobni, mert a serkék ott is kikelhetnek egy hét múlva, és újrafertőzhetik az egész családot.
  • Egy hét múlva érdemes az egész procedúrát végigcsinálni újra, abban az esetben is, ha tünetmentesnek tűnik a család. Amíg a gyerek kezelés alatt áll, ami két hét is lehet, ne adja kölcsön másnak a ruháit, ne simogassa mások haját és ne is bújjon másokhoz.
Bárkivel előfordulhat és még a porzsákban is 1 hétig túlélnek - Így bánj el végleg a fejtetvekkel!
Fotó:pexels

Megelőzhető-e a fejtetvesség?

Elsősorban gondos szülői odafigyeléssel előzhető meg a probléma: időről időre át kell vizsgáljuk gyermekünk haját. Ügyeljünk a higiéniára, a család minden tagjának legyen saját fésűje és törölközője. Ha a gyermek közösségében fejtetvességről hallunk, akkor alkalmazhatunk megelőzésre javasolt készítményeket: ezek a hajra ismételten rákerülő fejtetveket még azok megtelepedése és elszaporodása előtt elpusztítják, bár a kórház oldalán azt írják, ezeknek a készítményeknek a hatékonysága sajnos nem tökéletes.

Mi a helyzet a házi praktikákkal?

Azt javasolják, a haj ecetes öblítését érdemes kipróbálni, de csak megelőzés szempontjából, ugyanis ez annyit tud, hogy selymesebb lesz a haj, és azon nehezebben tapadnak meg a serkék. A rozmaring, a levendula, a teafa- és neemolaj is természetes segítséget nyújthat a vérszívó tetvek távoltartásához, de ezek allergizálhatnak is – gyerekek esetében erre figyelni kell – és pusztán megelőzésre jók. Léteznek gyógynövénykivonatot tartalmazó sapkák is, a hosszú hajat pedig érdemes összefogva hordani közösségben. 

A cikk a Bethesda Gyermekkórház A fejtetvesség kezelése - gyakorlati tanácsok című kisokosa alapján készült.

Nyitókép (illusztráció): Unsplash

#Életmód#tetű#tetves#tetvesség#közösség#gyermek#család#iskola#óvoda

Címlapról ajánljuk