Életmód

Mit mondjunk a gyereknek, ha túl drága ajándékot kér karácsonyra?

Tövispataki VirágTövispataki Virág

2023. december 19. 13:36

Elérkeztünk az időszakhoz, mikor sejtszinten beépül szervezetünkbe a Last Christmas minden szólama, és még a kolléganő mézeskalácsillatú kézkrémje is emel az ünnepi hangulatunkon, egészen addig, míg belénk nem nyilal, mennyibe is fáj gyermekünk szíve vágya a fa alá. 30 ezerért póló, 50 ezerért cipő, százezrekért telefon? Megvegyük, hiszen úgyis egy évben csak egyszer van karácsony? Mit tanítunk ezzel a gyereknek? És mit tegyünk, ha egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak? Bojti Andrea gyermekpszichológussal beszélgettünk.

A szakember szerint nagyjából iskolás kortól érdemes beszélni a gyerekkel arról, mit ér a pénz, milyen árak vannak, és nekünk mi fér bele karácsonykor. Szerinte egy átlagos helyzetben a világ legtermészetesebb módján el lehet mondani, ha valami nem fér bele a családi költségvetésbe.

Ez már pénzügyi edukációs kérdés is. Jobb úgy nevelni a gyereket, hogy ne kapjon meg egyből mindent, amit kiejt a száján, mert akkor nem érti meg a pénz jelentését 

– mondta Bojti Andrea gyermekpszichológus, majd hozzátette: „Nagyobb gyerekeknél például ha 80 ezerért tudunk telefont venni neki, de ő a 150 ezreset akarja, akkor megbeszélhetünk egy olyan lehetőséget, hogy miképpen tudja kipótolni az összegyűjtött zsebpénzéből, vagy ilyen-olyan besegítésből. Nem kéne gondot jelentenie egy 10 éves gyereknél sem, ha megmondjuk, hogy nem jön ki a keretünkből egy 50 ezer forintos cipő. 50 ezer forintos cipőt is lehet venni, de lehet, hogy arra akkor most fél évig gyűjteni fogunk. És akkor tegyük félre, meg te is tegyél hozzá. Jó esetben erről lehet beszélni.”

Karácsonykor sok szülő belecsúszik abba a helyzetbe, hogy erőn felül vásárolnak a gyereknek. A szakember szerint a szülők ilyenkor kompenzálni akarnak valamit. Nem feltétlenül a szeretetet, hanem például azt, hogy ők rosszul élték meg gyerekként, hogy nem kaptak meg dolgokat, ezért szeretnének mindent megadni a gyereküknek. 

„Sokan inkább plusz munkát vállalnak, vagy lemondanak a saját szükségleteikről, hogy megvegyék a gyereküknek a 30 ezres ajándékot. Ez már egy mélyebb, transzgenerációs probléma, hogy miért akar a szülő annyira mindent megadni, és a gyereknek ne kelljen semmiért megdolgozni”  – tette hozzá A magabiztos szülő című könyv írója. 

Ez viszont hosszútávon nem jó a gyereknek sem. De miért fontos, hogy ne kapjon meg mindent azonnal?

„A világ nem úgy működik, hogy minden azonnal a rendelkezésünkre áll. Azok, akik mindig megkaptak mindent, és nem tanulták meg, hogyan lehet késleltetni a vágyakat és várakozni, felnőttként is sokkal hamarabb belecsúszhatnak abba, hogy most azonnal kell valami, felvesznek egy személyi kölcsönt és nem gondolkodnak azon, hogyan fogják visszafizetni. A tudatos felnőtt pénzügyi életre nevelés részre, hogy márpedig nincs minden azonnal, és a fizetést is be kell osztani.” 

Mit mondjunk a gyereknek, ha túl drága ajándékot kér karácsonyra?
Forrás: Pexels
 

A pszichológus szerint nem csak az értékre, a mértékre is érdemes odafigyelni. Karácsonykor is érvényes a kevesebb néha több elv.

„Amikor egy gyerek egyszerre megkap 5 ajándékot a fa alatt, akkor az nagyon sok inger, egy tök nagy zaj neki. Nem tud úgy elmélyülni bennük. 

Ha egy-egy játékot kap, akkor azzal lehet egész szenteste játszani, például egy társassal együtt az egész családdal. 

Az ünnep lényege pedig ez. A közös pillanatokra, rituálékra, hagyományokra, illatokra, ízekre emlékezünk majd felnőttként, nem pedig a tárgyakra. Ezek azok, amik a családi létünket, az identitásunkat is meghatározzák. Az iskolába ugyanaz történik minden gyerekkel minden nap, de azok az egyedi sajátosságok, amiktől családként különbözünk másoktól, azok többek között az ünnepek alatt megtapasztalt szokások.

Nyitókép: Getty Images

#Életmód#család#mint a szülő#gyerek#karácsony#ajándék#ma#drágaság#szülők

Címlapról ajánljuk