Életmód

Két hét alatt kéthavi bér – az emberes klinikai tesztek tabukkal teli világa

Dévai LászlóDévai László

2022. április 10. 18:18

Egyesek úgy írják le ezt a munkát, mint egy kéthetes fizetett szabadságot.

A 2020-as koronavírus-járvány sok embert kényszerített arra, hogy átgondolja a pénzkereseti lehetőségeit, a folyamatos lezárások és korlátozások miatt az elmúlt két évben rengetegen veszítették el az állásukat. A munkaerőpiac alaposan átrendeződött: főiskolai tanárokból ételfutárok, pincérekből taxisok lettek.

Akadtak olyanok is, akik ennél extrémebb módon próbálták meg anyagilag átvészelni a pandémiát, például az emberi gyógyszertesztalanyok, akik szokatlan kompromisszumot kötöttek: néhány napért az életükből pénzt és tudományos megbecsülést kaptak.

Az emberes klinikai tesztek világa olyan tabu, amiről egyik fél sem beszél szívesen. Sem azok a vállalatok és csoportok, amelyek megrendelik ezeket a kísérleteket, sem azok, akik vállalják, hogy részt vesznek azokban.

Ez persze nem csoda, mivel a társadalom nagy része már az állatokon végezett tesztekről sincs jó véleménnyel, az embereken végrehajtott kísérletekről pedig sokan azt gondolják, hogy múlt századi barbárság, amit mára szerencsére elhagyott a gyógyszeripar.

Pedig az emberi alanyok részvételével elvégzett klinikai kísérletek nagyon is mindennapiak. Minden gyógyszert, amit beveszünk, minden kozmetikai készítményt, amit a bőrünkre kenünk, előtte embereken is tesztelték. Bátor embereken, akik saját állításuk szerint nemcsak pénzért, hanem a tudomány elismeréséért is vállalják a kockázatot.

A Vice több önkéntes tesztalannyal is interjút készített, hogy kiderüljön, hogyan zajlik egy emberes klinikai teszt.

Mike 33 éves, és korábban éveken keresztül Uber-sofőrként dolgozott. Az emberes klinikai tesztek világával egy utasán keresztül került kapcsolatba. A férfi érdekesnek találta a munkalehetőséget, ezért úgy döntött, hogy maga is jelentkezik. Mike azt mondja, eleinte voltak kétségei, de a regisztráció és a minden eshetőségre kiterjedő tájékoztató teljesen megnyugtatta.

Mindent leírtak nekem, hogy mit fognak tesztelni rajtam, és hogy milyen mellékhatásokra kell majd számítanom.

– mondta a férfi, aki szerint általánosságban elmondható, hogy az efféle emberes kísérletek során a komoly egészségügyi gondok kockázata rendkívül alacsony.

Fotó: iStock / Getty Images

A 25 éves João elmondta, hogy azért jelentkezett alanynak, mert épp nem volt munkája, a könnyű pénz pedig csábító volt számára. A fiatal férfi szerint sok társa úgy írja le ezeket a teszteket, mintha fizetett szabadságon lennének, de azért megjegyzi, hogy nem teljesen ez a helyzet. 

A 24 éves Miát eleinte féltette a barátja, de a szokatlan munkáért több mint félmillió forintnak megfelelő dollárt kapott, a lány szerint ez az összeg elég meggyőző volt, így végül mindketten rábólintottak.

Csak feküdnöm kellett, miközben vizsgálatokat végeztek el rajtam, ezért 1600 dollárt kapni nem rossz üzlet.

– mondta. Az alanyok többsége csak rövid ideig végezte ezt a munkát, de Mike például vállalt olyan tesztet is, ami nem kevesebb, mint két héten keresztül tartott. Fontos információ, hogy a kísérlet teljes időtartama alatt az alanynak rendszerint minden téren rendelkezésre kell állnia, a szakemberek megszabhatják, hogy mit lehet csinálni és mit nem, arról nem is beszélve, hogy folyamatosan monitorozzák az alany életfunkcióit.

Mike elmondta, hogy a szigorú szabályok ellenére a hangulat általában jó, és több emberrel is összebarátkozott, akikkel egy turnusba került.

João a Vice-nak azt mondta, hogy lassan már három éve vesz részt rendszeresen kísérletekben, és egyelőre úgy érzi, hogy még sokáig fogja bírni, mert sokszor csak ülnie kell és várnia, ő pedig addig szívesen elüti az időt például játékkal. A megkérdezettek nagy része pozitívan éli meg a laboratóriumokban, klinikákon töltött időszakot, de volt, aki arról panaszkodott, hogy a hosszú tesztek végére egyesek hajlamosak magukat elhanyagolni.

Az egyikük szerint hiába tartják sokan furának, hogy vállalják a kockázatot, mégis az a helyzet, hogy két hét alatt annyit keresnek, mint mások két hónap alatt, heti 40 órát dolgozva.

A legfurább része pedig az, hogy lényegében beköltöznek két hétre egy klinikára úgy, hogy közben semmi bajuk nincs. A részvétel legjobb része persze a fizetés, de azért összességében elég megterhelő tud lenni ez a fajta semmittevés. Arra a kérdésre, hogy vállalnának-e újabb kísérleteket, a többségük határozott igennel felelt, de érdekes módon szinte az összes megkérdezett megjegyezte, hogy nem csak és kizárólag a pénz hajtja őket. Ahogy egyikük fogalmazott:

Azt érzem, hogy ezzel az egésszel a tudományt is segítem, ez pedig nagyon jó érzés.

 

Nyitókép: illusztráció / iStock / Getty Images

#Életmód#klinika#klinikai teszt#teszt#labor#pénz#koronavírus-járvány#ma

Címlapról ajánljuk