Vas Gábor: Nem szeretném, hogy gépekre kötve lássanak a szeretteim – interjú az Éjjel-Nappal Budapest sztárjával 

Mit éreztél, amikor megtudtad, hogy Milánnak ennyire komoly betegséggel kell megküzdenie?

Ilyen szerepem még sosem volt. Először kicsit meg voltam illetődve, mert el sem tudtam képzelni, milyen lesz ez az egész. Korábban sosem hallottam az agyi aneurizmáról, ezért az első dolgom volt rákeresni a neten. Nagyon szomorú és ijesztő, hogy egy embernek egyik pillanatról a másikra ilyen komoly problémája lehet.
 

Kíváncsian vártam, és izgultam, de úgy érzem, sikerült kihozni a maximumot. Örültem, hogy ilyen nagy feladatot kell megoldanom.
 

Kaptál szakmai segítséget a felkészülés során?  

Igen, a produkció biztosított háttéranyagot és pszichológust, de utóbbira nem igazán volt szükségem. Szerencsére nem ragadtam bele abba a letargiába, amit Milán érzett. Minden jelenet után ki tudtam szakadni az érzelmekből.

A többiek is ennyire jól kezelték ezeket a jeleneteket?

A sztorinak ez a szála engem is megviselt, de őket talán még jobban. Több alkalommal nekem kellett felvidítani és kirángatni őket abból a lelkiállapotból, amibe egy-egy jelenet után belesüppedtek.
 

Szerencsém van, hogy ilyen csapattal dolgozhatok együtt. Úgy érzem, a kilenc év alatt a lakóhajó csapata ezekkel az emberekkel lett tökéletes.
 

Én csinálom a kávét, mindenki pörög ezerrel, zenét hallgatunk, egész nap megy a poénkodás vagy a lelkizés. Imádom őket, meg vagyok áldva velük.

Hangulatban hogyan tudtad felkészíteni magadat ezekre a felvételekre? Volt rá külön technikád?

Minden egyes drámai jelenetem előtt elvonulok néhány percre, és próbálom magam ráhangolni az érzelmekre. Nincs kifejezetten bevett módszerem, egyszerűen csak igyekszem magam lelkileg lehúzni. Az egész betegségsztori alatt azon gondolkodtam, hogy én mint Vas Gábor, hogyan reagálnék erre a diagnózisra.
 

Fogalmam sincs, hogyan tudnám ezt közölni a családommal, a barátaimmal. Folyamatosan ezek a gondolatok cikáztak bennem, és sikerült is belehelyezni magam ezekbe a súlyos érzelmekbe.
 

Milánhoz hasonlóan én magam is őrlődtem, és szerintem nagyon könnyen lehet ezzel azonosulni. Pláne, ha az ember érzelmesebb az átlagnál, én pedig pont ilyen srác vagyok.

Milán először nem akarta vállalni a műtétet, hiszen mindössze 5 százalék esélye lett volna a gyógyulásra. Te hogyan döntöttél volna a helyében?  

Szerintem ugyanígy reagálnék, mint Milán. Én sem szeretném, hogy a szeretteim azt lássák, hogy gépekre kötve kell leélnem az életemet. Milánhoz hasonlóan én is imádok élni, valószínűleg vállalnám a műtétet.  

Több sírós, zokogós jelenetet is forgattatok Milán betegsége kapcsán. Ezek valódi könnyek voltak?  

Valódi könnyek voltak. Amikor Milán megkapta a diagnózist, vagy amikor bevallotta Márknak a lakóhajón a betegségét, azok rendes zokogások voltak. Ott annyira belemélyültem, hogy teljesen át tudtam szellemülni. A többieknél sem volt ez másképp: nem kellett használni semmilyen segédeszközt.

Hipochonder típus vagy?

Nem vagyok hipochonder, de a kórházaktól irtózom. Attól a hangulattól, a szagoktól és a fényektől teljesen kivagyok. Nagyon befeszülök tőle, frusztrál az egész kórházi légkör.

A rajongók hogyan reagáltak erre a szálra?

Nagyon aggódtak értem, ami teljes mértékben feltöltött. Máig kapok leveleket, és volt, aki valóban elhitte, hogy beteg vagyok. Egyetlen negatív kommentet sem kaptam senkitől.
 

A nézők át tudták érezni, bele tudták képzelni magukat a történetünkbe, és ennek pont az a szépsége, hogy ezt el tudjuk érni az embereknél.
 

Milán és Karesz évek óta legjobb barátok. Tihanyi Petivel az életben is szoros barátságot ápoltok?

Abszolút, és nem is tudnék nála jobb társat kívánni. Petivel már olyan szimbiózisban vagyunk, hogy egyetlen nézésből tudjuk, hogy mit szeretne a másik. Ki tudjuk egészíteni, amit a másik mond, és a poénokra is úgy tudunk reagálni, hogy ne öljük meg egymás humorát. Peti zseniális barát.

Az Éjjel-Nappal Budapest gyakran foglalkozik komolyabb témákkal. Legyen szó Milán betegségéről, Bence drogfüggőségéről vagy éppen Evelin alkoholproblémájáról. Mennyire tartod fontosnak, hogy ezekkel a témákkal is foglalkozzon egy fiataloknak szóló napi sorozat?

Én ezt tartom a legfontosabbnak. Szerintem a betegségeket és a függőségeket igenis látniuk kell a nézőknek. Foglalkoznunk kell ezekkel a témákkal, és segítenünk kell a másikat. Nagyon fontosnak érzem, hogy felhívjuk az emberek figyelmét ezekre a problémákra. Bízom benne, hogy tudunk olyan példát mutatni, hogy ha esetleg valamelyik szerettük beteg vagy függő lesz, nem fordulnak el tőlük, hanem a segítségükkel és a kitartásukkal sikerül túllendülniük a nehézségeken.