Demóna: Szárnyak nélkül mit érek én?

A Csipkerózsika komorságot és részlet-gazdag cselekményt sejtetve próbálta meg kiszélesíteni az eredeti – kislányok által tömjénezett – bárgyú történetet, azonban a karakterek egysíkú kidolgozottsága és a történet közepén támadt kezelhetetlen űr, lehetetlenné tették a kitűzött cél elérését. Pedig a film első rövid etapjában felcsillant a remény, hogy egy olyan irányba indulhat el a történet, amely végre tényleg maga mögött hagyja a mesevilágok közhelyes hiányosságait, de nem így történt.

Már a címéből adódóan (eredeti: Maleficent) nyílegyenesen meghatározták, hogy új szemszögből közelítik meg a cselekményt. Ez manapság nem meglepő, hiszen az adaptációk nemcsak új, sötét és komor köntösbe öltöztetve születnek újjá, hanem a történetek csavaros alakításának segítségével is szakítanak a „törékeny hercegnők, akiket mindig megment egy herceg” imázzsal – ezzel a módszerrel élt például a legutóbbi princess adaptáció, a Hófehér és a vadász is. Mindennek köszönhetően független és erős jegyekkel dúsítják a főszereplők jellemét. Ez a Demóna esetében csupán megtörten teljesül. A jóból megkeseredett gonosszá váló tündér ebben az esetben viszonylag kiegyensúlyozottan járja be saját fejlődésének útját, Angelina Jolie mégsem tudja kellő anyaggal és élettel megtölteni Demóna karakterét. Azon túl, hogy megtudjuk, nézése halálos kitartással merevedik be és járása is kellően bicegő-magasztosságot sugall, nem tudja kellőképpen bevonni a nézőt saját történetébe. A sztoriba, amely dúsítással sem igényel nagy szellemi képességeket: az alapok megmaradtak, azonban a gyerek-átok-rokka-szúrás-álom-csók sémákon túl megkapjuk a negatív körítéssel tálalt gonosz ok-okozat mintáit is. Továbbá csavaros (ámde egy idő után erősen gyanítható, és no spoiler) újítást tesznek a snittek hálójába, amely kliséktől bizsergő szívünket örömmel tölti el.

Mégsem Jolie a leggyengébb pontja a történetnek, hibái ellenére pont ő az, aki képes némileg kiemelni a cselekményt önnön bukdácsolásából. A film egyik – majdnem – legfőbb hiányosságát Elle Fanning Aurórája hozza, aki cseppet sem ragadhatott volna meg jobban a gyermeteg jellemtelenség talaján. Attól függetlenül, hogy a színésznő állítása szerint rengeteg energiát fektetett a karakter mélységeinek felfedezésébe, ezekből a vásznon csupán a folyton – mindenki felé – poroszkáló mosolya jutott el. A mimikai kommunikáció ezen megnyilvánulása azonban közel sem nevezhető kielégítő szerepkidolgozásnak.
 
Mindezt pedig tetézi a forgatókönyv tehetetlensége is: a film elején még ügyesen építkezik, átgondoltan egyensúlyozva drámai, akciódús és gyermeki hangsúlyok között, a film befejezésekor is hozza az elvárt – nem feltétlenül – katartikus véghajrát, a közepén azonban kifullad. Mint egy magoló kisdiák, aki a felelet elején nekilendül a szótengernek, azonban az első közbekérdezés zavara miatt elveszti a fonalat és csak bambán keresi a választ a szénakazalban. Valószínű, hogy a forgatókönyv középső lapjain csupán ennyi állt: legyen valami kellemes hangulatú édelgés, ahol a főszereplők semmitmondóan évődnek a természet lágy ölén. És ezzel pont. Nem hogy lassult a cselekmény hullámvasútja, adott ponton fogta magát és összeomlott, szerkezettel és utasokkal együtt. Zuhant, mint aki nem ismer határokat.

Ami azonban felüdülést hoz, hogy Demóna karakterén keresztül, egy teljesen új világ tárul fel a Csipkerózsika-univerzumon belül. A fő gonoszok között elhíresült karakter megkapja a maga eredettörténetét, amely pompás képekkel kiegészülve mutatja be a tündérek világának kidolgozottságát. Persze itt is lehet ingerülten kapkodni a vászon irányába, hiszen jelen korunk sci-fi óriásainak képei rendre visszaköszönnek: egyik percben az Avatar teremtette Pandora sziklái között cikázunk, a következőben pedig a Gyűrűk ura entjeivel fogunk kezet nagy barátságosan. Már csak egy izzasztó kviddics meccs hiányzott volna a látvány teljes elburjánzásához, de még így is be kell látni, hogy az effekt- és trükk mágusok ismét bebizonyították, hogy a digitális technika Demóna szárnyai nélkül is magasan repül a filmpiac egén.

És hogy Demóna merre repül? Az egyszer nézős filmek végtelenségébe.

Fotók: Fórum Hungary