TRÁGÁR

2:13
Videó„Én utálom a cigányokat, de a Győzikét végképp” – három éve robbant a szegedi egyetem professzorának botránya
2024. április 8. 6:28

„Én utálom a cigányokat, de a Győzikét végképp” – három éve robbant a szegedi egyetem professzorának botránya

Trágár, rasszista és szexista kijelentései miatt panaszolták be az SZTE történészét a hallgatók, mint 2021-ben ezen a napon hírül adtuk. Gulyás László, aki akkor a Magyarságkutató Intézet tudományos tanácsadója is volt, egy februári előadásán többet között félhülyének nevezte Joe Biden amerikai elnököt, sértegette az afroamerikaiakat is, de még Győzikét is elővette. Barát Erzsébet, az SZTE oktatója szerint elfogadhatatlan, ami az órán elhangzott, Szél Bernadett pedig azt mondta, az oktató állami kitüntetését is visszavonatná – korábban ugyanis a Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozatának kitüntetését is átvehette. Az ügyben eljárás indult, és a rektor úgy döntött, megválnak a botrányos kijelentései miatt elhíresült Gulyás László professzortól. Ugyanebben az évben a Magyarságkutató Intézet is kirúgta.
1:55
Videó„Ennyi hülye, vén k.rvát” – így szólt be az idős asszonyoknak a fideszes polgármester
2023. november 10. 7:29

„Ennyi hülye, vén k.rvát” – így szólt be az idős asszonyoknak a fideszes polgármester

Hét éve ezen a napon került ki egy hangfelvétel, amiben Szolnok fideszes polgármestere trágár beszólást intézett néhány idős szolnoki állampolgár felé, miután helyi nyugdíjasok tiltakoztak a házuk elé tervezett út és parkoló ellen. Szalay Ferenc a városi közgyűlés ülésén bekapcsolva felejtette a mikrofonját, ezért lett felvétel is a kijelentéséről. Szalay Ferenc elnézést kért a szavaiért, de szerinte azokat nem a panaszkodó nyugdíjasokra mondta.
2:06
HíradóTrágár kifejezéssel értékelte felszólalását a Momentum elnöke a parlamentben, a mikrofonja bekapcsolva maradt
2023. szeptember 27. 19:08

Trágár kifejezéssel értékelte felszólalását a Momentum elnöke a parlamentben, a mikrofonja bekapcsolva maradt

Önkritikát gyakorolt, amikor trágár kifejezéssel értékelte saját beszédét a Momentum elnöke – ezt írta megkeresésünkre a párt. Gelencsér Ferenc hétfőn szólalt fel napirend előtt, utána a mellette ülő társának káromkodva mondta el, hogy elrontotta a beszédet – miközben még be volt kapcsolva a mikrofonja. A miniszterelnök úgy reagált: a felszólalás reménytelen küzdelem volt az értelemmel.
3:44
Fókusz„Ideges voltam, csúnyán beszéltem, és ez nem én vagyok” – a mennyből a pokolba zuhant a VV első kiesője
2022. november 28. 20:46

„Ideges voltam, csúnyán beszéltem, és ez nem én vagyok” – a mennyből a pokolba zuhant a VV első kiesője

Lamin lett a Való Világ 11 első kiesője, akit szombat este a szavazók 41 százaléka szeretett volna a villa falain kívül látni, így mindössze 7 napig lehetett a villa-lakóközösség tagja. Lamin az első napokban még a legszórakoztatóbb villalakónak járó piros kendőt is megkapta a nézőktől, de a féktelen bulizása és trágár beszédstílusa végül a mennyből a pokolba repítette.
2:05
HíradóNem árulja el a Szegedi Tudományegyetem, hogy milyen szankciókat hozott a trágár, rasszista és szexista történelem-professzorral szemben
2021. május 5. 18:35

Nem árulja el a Szegedi Tudományegyetem, hogy milyen szankciókat hozott a trágár, rasszista és szexista történelem-professzorral szemben

Nem árulja el a Szegedi Tudományegyetem, hogy milyen szankciókat hozott a trágár, rasszista és szexista kijelentései miatt elhíresült történelem-professzorral, Gulyás Lászlóval szemben. A rektori hivatal csupán annyit közölt, hogy lezárult a hallgatók panaszai miatt elrendelt vizsgálat. Az egyetemi eljárás után a Magyarságkutató Intézet vezetője felmondott a professzornak.
2:46
HíradóSimicska újra üzent Orbánnak
2017. október 3. 18:28

Simicska újra üzent Orbánnak

Újra trágárkodott Simicska Lajos. Az üzletember ugyanazzal a jelzővel illette a miniszterelnököt, mint két és fél éve - csak most írásban. Saját hirdetőoszlopaira festette fel a G betűvel kezdődő szót éjszaka Veszprémben. Emiatt még a rendőrök is igazoltatták. Simicska Lajos a 24.hu-nak azt mondta, az akcióval csak megerősítette korábbi véleményét. A Fidesz és a kormány szerint Simicska Lajos tette egy reménytelen helyzetben lévő ember kétségbeesett cselekedete. A feliratot két kapucnis fiatal délelőtt átfestette. Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Table Normal"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-priority:99; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0in 5.4pt 0in 5.4pt; mso-para-margin-top:0in; mso-para-margin-right:0in; mso-para-margin-bottom:8.0pt; mso-para-margin-left:0in; line-height:107%; mso-pagination:widow-orphan; font-size:11.0pt; font-family:"Calibri",sans-serif; mso-ascii-font-family:Calibri; mso-ascii-theme-font:minor-latin; mso-hansi-font-family:Calibri; mso-hansi-theme-font:minor-latin; mso-bidi-font-family:"Times New Roman"; mso-bidi-theme-font:minor-bidi; mso-fareast-language:EN-US;}
1:43
Híradó170-nel, buszsávban, a dupla záróvonalon át cikázott
2017. augusztus 15. 18:07

170-nel, buszsávban, a dupla záróvonalon át cikázott

Videóra vette ámokfutását egy autós. 170-nel, buszsávban, a dupla záróvonalon át cikázott luxuskocsijával a budapesti Soroksári úton, volt, hogy csak egy kézzel fogta a kormányt. Közben trágárul szidta a többi sofőrt és arról beszélt, hogy nem tudnak tenni ellene semmit. A videót az internetre is feltöltötte úgy, hogy azon látszik egy név, egy rendszám, és az időpont is. A rendőrségtől megkérdeztük, indítanak-e eljárást.
2:07
HíradóTüntettek a polgármester ellen
2016. november 24. 18:37

Tüntettek a polgármester ellen

Tüntetéssel és petícióval szólították fel lemondásra Szolnokon a fideszes polgármestert, aki korábban sértő és trágár szavakat használt miután néhány helyi nyugdíjas egy, a házuk elé tervezett út és parkoló ellen tiltakozott. Az MSZP és a DK szerint Szalay Ferenc méltatlanná vált a posztjára. A polgármester nem vette át a petíciót. Lázár János szerint megengedhetetlenek Szalay Ferenc szavai, de jól ismeri őt, ezért kiáll mellette.
1:52
HíradóTrágár polgármesteri beszólás
2016. november 11. 18:33

Trágár polgármesteri beszólás

Sértő és trágár szavakat használt Szolnok fideszes polgármestere, miután néhány helyi nyugdíjas tiltakozott a házuk elé tervezett út és parkoló miatt. Szalay Ferenc a városi közgyűlés legutóbbi ülésén bekapcsolva felejtette a mikrofonját, ezért felvétel is van a kijelentéséről. Az MSZP szerint a polgármesternek le kellene mondania. Szalay Ferenc elnézést kért a szavaiért, de szerinte azokat nem a panaszkodó nyugdíjasokra mondta.