TANKÖNYVEK

Akár több százezer forintba is kerülhet egy diáknak a tanévkezdés

Akár több százezer forintba is kerülhet egy diáknak a tanévkezdés

1:57
Reggeli
2023. szeptember 4. 14:16

Peller Mariann: Még mindig nem találtak ki valami megoldást arra, hogy becsomagolják magukat a könyvek?

A Reggeli műsorvezetője hétvégén gyerekei könyveit csomagolta be, ez azonban kemény munka volt, ugyanis már két iskolás gyereke is van. Bár ennek is megvan a maga hangulata, nagyon örül neki, hogy végzett a feladattal. Szabó Zsófi az anyukáknak üzent: kitartást! Abban egyetértettek a műsorvezetők, hogy sosem késő tanulni – legyen szó 40 vagy 50 éves emberekről, érdemes elkezdeni valami újat.
2:17
Híradó
2023. május 11. 18:48

A szerzőtől engedélyt sem kértek, és a vers is zavaros lett – „magyarra” cserélték a „meleg” szót egy tankönyvben

Magyarra cserélték a meleg szót egy kortárs költő művében az egyik tizedik osztályosoknak szóló tankönyvben – ezt a Népszava írta meg. Kiss Judit Ágnes Szó című versét a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia jelentette meg a szöveggyűjteményben. Ők azt közölték: nem szándékosan változtatták meg a homoszexualitásra utaló kifejezést. A szerző szerint így viszont teljesen zavaros lett a verse, és szeretné, ha a kiadó korrigálná a hibát. 
2:08
Híradó
2017. január 10. 18:25

Silánynak tartják a tankönyveket

Az érettségit és a továbbtanulást veszélyeztetik a silány minőségű állami tankönyvek- ezt mondják a Történelemtanárok Egyleténél. Szerintük nemcsak a tankönyvek tartalma, de a térképgyűjtemény is rosszabb minőségű lett - márpedig utóbbi az érettségi vizsgán is fontos eszköz. Ezért aláírásgyűjtést kezdeményeztek a szabad tankönyvválasztásért. Az oktatási államtitkár Híradónknak úgy reagált; idén még a régi térkép is használható, a tankönyvek tartalma pedig szakmai kérdés.
1:40
Híradó
2016. augusztus 28. 18:20

Vitatják az új tankönyvek minőségét

A fejlesztő elégedett, a használók jó része viszont gagyinak tartják a kísérleti tankönyveket. Az Oktatáskutató- és Fejlesztő Intézet a saját felmérése alapján úgy látja: a legtöbb tanár szívesen tanítana az átdolgozott kísérleti tankönyvekből. Az egyik pedagógus szakszervezet szerint azonban a felmérésből kihagyták a negatív véleményeket. Az RTL Híradónak nyilatkozó iskolaigazgató azt mondja, ezek a kötetek továbbra is silány minőségűek, és a legtöbb iskola csak azért rendeli meg, mert olcsóbbak.