PUKLI ISTVÁN

2:16
HíradóBalog: Túl jól sikerült a központosítás
2016. július 19. 18:35

Balog: Túl jól sikerült a központosítás

Túlságosan jól sikerült a központosítás, a hibákat pedig be kell ismerni- erről beszélt Balog Zoltán az Emberi Erőforrások Minisztere, amikor kinevezte a Klebelsberg Központ tankerületi vezetőit. Nagyobb hatáskört ígért az iskolaigazgatóknak, akiket- ahogy fogalmazott- az eddigi rendszer túlságosan leértékelt. Pukli István, a Tanítanék Mozgalom képviselője szerint ez csak kozmetikázás, szerinte a gyakorlatban semmi sem fog változni.
2:56
Híradó„50 ezer ember nem viccel”
2016. március 17. 18:40

„50 ezer ember nem viccel”

A negyven-ötvenezer fős tömeg nem viccel, így reagált Pilz Olivér, a miskolci Herman Ottó Gimnázium közalkalmazotti tanácsának elnöke a miniszterelnök szavaira. Orbán Viktor szerdán azzal reagált a március 15-én bejelentett sztrájkra, hogy azt tréfának vélte. Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön azt mondta, a munkabeszüntetést hirdető Pukli István a Köznevelési Kerekasztalnál tárgyalhat. Ha pedig személyesen vele akar beszélni, lakossági fórumán várja az igazgatót.
9:54
Házon kívülKLIK: Nem szívesen állnak szóba sem a tanárokkal, sem a beszállítókkal
2016. február 24. 23:05

KLIK: Nem szívesen állnak szóba sem a tanárokkal, sem a beszállítókkal

Van egy tanár, akinek nem utalta el a fizetését a KLIK, és hiába reklamált, válaszra se méltatták. Van egy úszóegyesület, amelynek nagyon sok pénzzel adós a KLIK, de velük sem állnak szóba. Szóval van ez a hatalmas szervezet, amelynek a vezetője láthatóan kerüli a nyilvánosságot, a munkatársai pedig sokszor kerülik, hogy egyenes válaszokat adjanak az iskolák, a tanárok vagy a beszállítók problémáira. De az újságírók is ugyanezt tapasztalják, amikor kérdeznek a mammutszervezettől. Bár minket most hatalmas meglepetés ért: hogy, hogy nem, a KLIK vezetője leült, hogy interjút adjon Serdült Szilviának.