PRUCK PÁL

2:04
Híradó
2018. július 9. 18:37

Schmidt Mária Pruck Pál helyén

Felfestették Schmidt Máriát egy zuglói házfalra. Oda, ahová az általa vezetett 56-os emlékévet szervező bizottság korábban Pruck Pál, 56-os pesti srác képét festette, de Dózsa László felirattal. Májusban bíróság mondta ki, hogy a szervezők tévedtek, mert tényleg Pruck Pál szerepelt a képen. Javítaniuk kellett volna a házfalon a nevet, de a kép eltűnt. Erre a Kétfarkú Kutya Párt akcióba lépett.  
2:14
Híradó
2017. június 23. 18:37

Nem engedték nyilatkozni a történészt

Belátta tévedését és elnézést kér Horváth Miklós hadtörténész, amiért tévesen azonosította az egyik '56-os plakátokon szereplő fiút. Korábban Schmidt Mária közalapítványa is azt állította, hogy ő azonosította Dózsa Lászlóként a képen szereplő forradalmárt. A történész azonban most azt állítja, ő korábban is rájött a tévedésére, ám nem engedték nyilatkozni erről. Most pedig szerinte úgy hárítják rá a felelősséget, hogy szakmai vezetőként nevezik meg, miközben állítása szerint sosem volt az.  
2:03
Híradó
2017. április 11. 18:31

Schmidt nem kér bocsánatot

Pruck Pál látható az '56-os plakáton, nem pedig Dózsa László, akinek a nevét ráírták - ezt állapította meg az 1956-os Intézet most lezárult vizsgálata, amelyet Schmidt Mária, az emlékév kormánybiztosa kezdeményezett tavaly ősszel. Schmidt akkor Dózsa Lászlót biztatta, hogy küzdjön az igazáért, és azt mondta, elnézést kérnek majd, ha mégsem a színész szerepel a képen. Pruck Pál rokona most ezt várja. A kormánybiztos azonban nem fogadja el a vizsgálat eredményét.