MERÉNYLETEK

0:40
Híradó
2017. április 10. 18:39

Rendkívüli állapot Egyiptomban

Rendkívüli állapotot hirdetett ki vasárnap az egyiptomi elnök a kopt keresztény templomok elleni robbantásos merényletek miatt. A rendkívüli állapot hatálya egyelőre három hónap. Az államfő néhány órával az után jelentette be az intézkedést a kairói elnöki palotában, hogy összesen 44 ember meghalt az észak-egyiptomi Tantában lévő Szent György-templomban, és az alexandriai Szent Márk-katedrálisnál végrehajtott robbantásokban.  
3:16
Fókusz
2016. július 5. 19:30

Hogyan hathat ránk, hogy az ISIS körül szorul a hurok?

Hová vezet, ha már a muszlimok szent helye sem szent az Iszlám Állam nevű terrorszervezetnek? Hogyan hathat ránk, hogy az ISIS körül szorul a hurok? Hogy területeket veszítenek, milliárdos üzletember támogatóik kihátrálnak a szervezet mögül, és vezetőiket sorra kapjál el? Bármilyen furcsa a biztonságpolitikai szakember szerint még szadistább és őrültebb merényletekhez vezethet mindez.