KOCSIS ISTVÁN

2:17
Híradó
2019. november 26. 18:30

Öt év börtön Kocsis Istvánnak

Jogerősen öt év börtönre ítélte Kocsis Istvánt a Kúria. A Magyar Villamos Művek és a BKV volt vezérigazgatóját és társait  még 2012-ben vádolták meg bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezeléssel és más bűncselekményekkel. Legalább 15 milliárd forint kárt okoztak az államnak. Az évekig húzódó perben az állami csúcsmenedzsert korábban többször felmentették. Most letöltendő börtönt kapott egykori tanácsadója is, feleségét pedig felfüggesztett börtönre ítélték.
3:22
Híradó
2015. július 10. 18:00

Kevés volt a mákos pite, három évet kapott a volt rendőrtábornok

Első fokon letöltendő börtönre ítélte a Fővárosi Törvényszék Kiss Ernőt, befolyással üzérkedés miatt. A bíróság szerint Kiss Ernő pénzt kért Kocsis Istvántól, a Magyar Villamos Művek volt vezérigazgatójától, hogy az ellene indult büntetőeljárást elsimítsa. A tárgyaláson lejátszott lehallgatott telefonbeszélgetés szerint Kiss mákospitének nevezte a kenőpénzt, és arról panaszkodott, hogy kevés pitét kapott.