JÓZAN LÁSZLÓ

Itt vannak a Sztárbox második elődöntőjének legkeményebb képei

Itt vannak a Sztárbox második elődöntőjének legkeményebb képei

5:47
ReggeliTrapézon tüllben: 5 éve készülő darabot mutattak be az Art-Színtérben
2024. december 4. 10:54

Trapézon tüllben: 5 éve készülő darabot mutattak be az Art-Színtérben

Magánprodukcióban, saját finanszírozásban mutatja be Bordás Barbara és Kékkovács Mara a Göttinger Pál által írt Trapézon tüllben című új magyar darabot, amelynek alcíme: primadonnák zenés játéka egy részben. A háromszereplős előadásban, melynek középpontjában a színésznők mint nők állnak, partnerük Józan László. A produkció december 2-ától látható  Art-Színtérben, Őze Áron rendezésében.
6:17
ReggeliMég a Coldplay-koncerten sem ivott alkoholt Józan László
2024. június 19. 12:58

Még a Coldplay-koncerten sem ivott alkoholt Józan László

Éppen hogy hazaért a Coldplay-koncertről, már szinte kelhetett is fel Józan László, hogy időben megjelenjen a Reggeli stúdiójában. A színész készítette ugyanis a szerdai pénztárcabarát fogást, saját csipős-ragacsos csirkeszárnyát virgin mojitóval. A színészt elkápráztatta az előző napi koncert, mint mondta, nagyon egyszerű dolgokkal varázsoltak – hatalmas átmérőjű lufikat engedtek a közönségre, amelyek belülről világítottak, és az egész turnét megújuló energiaforrásokkal, környezettudatosan szervezték. 
5:05
ReggeliVégéhez közeledik ... a szomszéd tehene: így élték meg a forgatást a színészek
2024. március 22. 11:38

Végéhez közeledik ... a szomszéd tehene: így élték meg a forgatást a színészek

Józan László és Dér Marus színművészek voltak a Reggeli vendégei. Nemcsak a tonhalkrémes melegszendvicsükkel kápráztatták el a Reggeli műsorvezetőit, hanem egy bejelentést is hoztak. Egy korszak zárul le: utolsó részeihez érkezik ... a szomszéd tehene. A színészek elmesélték, milyen volt a forgatás, hogy érezték magukat és azt is, hogyan érzik magukat.
4:12
FókuszFodor Zsóka: Én is tudnék beszélni arról, hogy barátságok hogyan tudnak tönkre menni
2024. január 20. 18:32

Fodor Zsóka: Én is tudnék beszélni arról, hogy barátságok hogyan tudnak tönkre menni

Májustól őszig forgatta a stáb …a szomszéd tehene című napi telenovella részeit. A 60 részes napi sorozat egyik különlegessége, hogy nem stúdióban, hanem valódi helyszíneken vették fel. A Pest-környéki Aranyfészek Lakóparkban játszódó történet középpontjában két család áll: a férjek gyerekkori jóbarátok, ám a köztük lévő évtizedes jó viszonyt egyre inkább megmérgezi egy milliós kölcsön körüli bonyodalom. De vajon mennyire ismerős ez a helyzet a konfliktusban érintett karaktereket alakító színészeknek? Kiderül a videóból.
7:19
ReggeliPeller Mariann: Minden nőben van valahol mélyen egy pornószínésznő
2024. január 17. 10:08

Peller Mariann: Minden nőben van valahol mélyen egy pornószínésznő

Dér Marus és Józan László, ... a szomszéd tehene című sorozat színészei voltak a Reggeli vendégei, ahol az általuk játszott karakterekről is mesélnek. Marus egy pornószínésznőt alakít a sorozatban, Laci pedig a felnőttfilmek rendezője – azonban mind a két figurának művészi ambíciói vannak. A témáról Peller Mariann érdekes kijelentést tett – de milyen kontextusban hangzott ez el? Kiderül a videóból.
2:39
Fókusz„Hogy tud megváltozni egy normál szituáció teljes őrültek házává” – hamarosan jön az RTL vadiúj napi sorozata, …a szomszéd tehene
2023. december 16. 18:38

„Hogy tud megváltozni egy normál szituáció teljes őrültek házává” – hamarosan jön az RTL vadiúj napi sorozata, …a szomszéd tehene

Január elsején érkezik az RTL képernyőjére Kalamár Tamás új sorozata, …a szomszéd tehene. Az elismert televíziós nevéhez kötődik a Barátok közt sikerre vitele, valamint több saját fejlesztésű telenovella, például az Oltári Csajok és a Bátrak földje. A napi sorozatot egész nyáron forgatta a stáb, a két főszereplő házaspárt Csizmadia Gergely és Kovalik Ágnes, valamint Pavletits Béla és Lapis Erika alakítják. A történet szövevényes szálait további karakterek alakítják, többek között Józan László, Nagy Enikő, Bajor Lili és Fodor Zsóka. Hogy milyen kalandokkal és fordulatokkal vár a sorozat, kiderül a Fókusz riportjából.
SztárboxMolnár Áron: Rácz Jenő is baltafejű, mint én, lehet ütni, nem kell félteni
2023. december 5. 13:14

Molnár Áron: Rácz Jenő is baltafejű, mint én, lehet ütni, nem kell félteni

Molnár Áron úgy tekint a bokszringre, mintha leképezné az aktivizmussal töltött éveit. A Sztárbox középsúlyú döntőse mesélt az elmúlt hét hónap nehézségeiről, hogy hogyan „ették meg reggelire” az edzéseken elé állított ellenfelek, és a telepi gyerekkorról, ahol a mindennapok részei voltak a verések, így számára nem újdonság, ha földre kerül pofontól. Józan Lászlónak a világért sem akart sérülést okozni, ezért visszafogta az ütéseit, Rácz Jenő ellen azonban mindent belead majd a döntőben, a műsor eleje óta vár erre a küzdelemre. Csak azt sajnálja, hogy nem bunyózhatott a középsúly összes versenyzőjével, Istenes Bencével nagyon szeretne egyszer kesztyűzni, akár kamerák előtt, akár nélkülük.
6:40
FókuszÁrpa Attila edzője szerint félkocsmai volt a nehézsúlyú összecsapás
2023. december 4. 19:06

Árpa Attila edzője szerint félkocsmai volt a nehézsúlyú összecsapás

Bár a szó szoros értelmében senki sem dőlt el a Sztárbox vasárnapi elődöntőjében, az eldőlt, hogy melyik hat versenyző jutott a döntőbe. Repkedtek a pofonok, és több sportszerű jelenetnek is tanúi lehettünk. Molnár Áron és Józan László között már az első menetben látszott a tudáskülönbség, és repült is a törölköző. Dobos Evelin és Nyári Dia meccse rendkívül szoros volt, és bár Dia került ki vesztesnek, nem szomorkodik. Aztán jött Árpa Attila és Pintér Tibor gigászi összecsapása. Itt Attila bizonyult jobbnak, és bár edzője szerint „már nagyon alakul” a színész-producer boksztudása, a mostani összecsapás szerinte félkocsmai volt. Ilyen volt a színfalak mögött a Sztárbox második elődöntője.
SztárboxJózan László: Nagyon féltem egy KO-tól
2023. december 4. 18:49

Józan László: Nagyon féltem egy KO-tól

Józan László két dologtól tartott: attól, hogy megütik, és attól, hogy neki kell megütnie valakit. Amikor elkezdett készülni a Sztárboxra, az első ütései után még meg is állt és bocsánatot kért az edzőpartnerétől. Az rtl.hu-nak azt mondta, szörnyű érzés volt a barátja, Molnár Áron ellen ringbe lépni, ráadásul tisztában volt vele, hogy ellenfele jóval felkészültebb nála, a végkimenetelt illetően azonban sokkal rosszabbra számított. A színész ezzel együtt örül, nagyon jó kalandnak élte meg a Sztárboxot, és egy pillanatát sem bánta meg, mert éppen azokat a félelmeit sikerült legyőznie magában a boksz által, ami miatt az egészet elvállalta.
2:48
SztárboxJózan László edzője az első menetben bedobta a törölközőt Molnár Áron ellen
2023. december 3. 20:19

Józan László edzője az első menetben bedobta a törölközőt Molnár Áron ellen

Érvényesült a papírforma Molnár Áron és Józan László Sztárbox-elődöntőjében. A két jó barát nagyon sportszerűen viselkedett a meccset megelőzően, végig elismerően és szeretettel nyilatkoztak egymásról, és a bevonulás után kétszer is megölelték egymást a ringben. A gongszó után azonban muszáj volt félretenni a barátságot, Molnár Áron fölénye pedig szinte azonnal kidomborodott. Józan ugyan próbálta balegyeneseivel feltartóztatni, ám amint Molnárnak sikerült közel kerülnie hozzá, úgy eltalálta egy bal csapottal, hogy azonnal számolni kellett a Keresztanyu színészére. A jelenet aztán kisvártatva megismétlődött, Molnár újra keményen fültövön ütötte egykori vígszínházas kollégáját, aki bár nem került padlóra, a bíró ismét rászámolt. Józan Laci edzője ekkor döntött úgy, hogy bedobja a törölközőt. Tanítványát ugyan nem ütötték ki, de annyira egyértelműnek tűntek az erőviszonyok, hogy felesleges lett volna kitenni egy nagyobb vereségnek. Molnár Áron tehát az első menetben győzött, a középsúly döntőjében pedig Rácz Jenővel fog megküzdeni a bajnoki címért. 
3:32
SztárboxMolnár Áron: Mintha égett volna az egész testem
2023. december 3. 19:49

Molnár Áron: Mintha égett volna az egész testem

Molnár Áron KO-val diadalmaskott a Sztárbox negyeddöntőjében, ahol akkora adrenalinbombát kapott, hogy hatalmas gőzzel vágott neki a további edzéseknek. Edzőjével maximálisan megtalálták a közös hangot: „Gábor kezei között csodálatos állapotba lehet kerülni pillanatok alatt” – mondta a színész, aki nem is tagadta, hogy az egész teste ki volt éhezve a Józan Laci elleni meccsre.
SztárboxEzekre a zenékre vonultak a ringbe a Sztárbox hírességei
2023. december 2. 14:51

Ezekre a zenékre vonultak a ringbe a Sztárbox hírességei

A Sztárbox elsősorban az ökölvívásról szól, és persze azért a show-ról is, aminek fontos eleme a résztvevők bevonulása, illetve az azt aláfestő zene. Mint Verebély Marcell, a műsor senior kreatív producere elmondta, a ringbe lépő sztárok nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy milyen zenét válasszanak maguknak, hiszen az nemcsak az alaphangulatot határozza meg, de kifejezi a bokszoló személyiségét és stílusát. Összeállításunkban megmutatjuk mind a 24 versenyző bevonulását, alattuk pedig a számok eredetijét is meg lehet hallgatni. 
6:38
ReggeliJózan Laci a bokszmeccséről: Nem szabad úgy bemenni a ringbe, hogy félsz
2023. november 22. 10:51

Józan Laci a bokszmeccséről: Nem szabad úgy bemenni a ringbe, hogy félsz

Ahogy belépsz a ringbe, tudatosul benned, hogy ez egy monodráma, csak magadra számíthatsz – így értékelte vasárnapi bokszmeccsét Józan László. Laci kérte az edzőitől, hogy minden menet végén mondják el neki, hogy hogy áll. Amikor az első menet végén megtudta, hogy ellenfele jobb nála, átkattant valami az agyában. A színész arról is beszélt, hogyan készül a december 3-i összecsapásra Molnár Áronnal.
7:04
FókuszKiütötték Szabados Ági egyik kontaktlencséjét, és Sebestyén Balázs elárulta, miben döntött rosszul – minden, amit a Sztárbox utolsó negyeddöntőjéről eddig nem tudtak
2023. november 20. 19:06

Kiütötték Szabados Ági egyik kontaktlencséjét, és Sebestyén Balázs elárulta, miben döntött rosszul – minden, amit a Sztárbox utolsó negyeddöntőjéről eddig nem tudtak

A Sztárbox negyedik hétvégéjét egy ijesztő jelenetsor zárta, de Rácz Jenő és Kabát Peti meccsén kívül is voltak még drámai fordulatok és meglepetések a három negyeddöntő mérkőzésen. Tolvai Reni például elárulta, hogy Kállay-Saunders András azóta mondogatja, hogy mikor lesz már Sztárbox, amióta Magyarországon élnek. Ott volt a szurkolók között Sápi Vivi, a TikTok egyik legnagyobb magyar csillaga is, és Dzsudzsák Balázs is feltűnt a nézőtéren, de nem volt túl beszédes. Szabados Ági kontaktlencséjét kiütötték a harmadik menetben, Sebestyén Balázs pedig elárulta, miben döntött rosszul. A Fókusz riportja.
14:45
SztárboxJózan László felőrölte Kállay-Saunders Andrást a Sztárboxban
2023. november 19. 20:14

Józan László felőrölte Kállay-Saunders Andrást a Sztárboxban

Kezdetben mindkét fél inkább a védekezésre koncentrált Kállay-Saunders András és Józan László Sztárbox-mérkőzésén, a harmadik menetre azonban élessé vált a küzdelem közöttük. Az első menetben Kállay-Saunders még lazábban mozgott a ringben, de Józan  fokozatosan fölé kerekedett, Kovács István szerint a negyedik menetben akár be is fejezhette volna a meccset, ha jobban rámegy a kiütésre. Míg az egyik pontozó döntetlennek ítélte meg a küzdelmet, két bíró Józan Lacit látta jobbnak, így az ő kezét emelték a magasba.
5:01
Fókusz„Amikor az első ütésem betalált és láttam a fájdalmat a másik arcán, az nekem nagyon rossz volt” – Józan Lacinak a boksz lelki oldalával is meg kellett küzdenie
2023. november 17. 18:55

„Amikor az első ütésem betalált és láttam a fájdalmat a másik arcán, az nekem nagyon rossz volt” – Józan Lacinak a boksz lelki oldalával is meg kellett küzdenie

A Sztárbox utolsó negyeddöntőjében, a vasárnap esti gálá férfi középsúlyban két igazi nehézbombázó száll ringbe – már, ami az ütéseiket illeti. Józan Laci és Kállay-Saunders András mérkőzése is izgalmasnak ígérkezik, bokszoló sztár legyen a talpán, aki kibírja talpon ezt az ütközetet. Amit 6 hónap alatt lehetett, azt Laci megtanulta az ökölvívásról. De nem csak a mozgásokat és az ütéskombinációkat sajátította el, hanem a sportág lelki oldalát is meg kellett tapasztalnia. A szorítóban Kállay-Saunders András vár majd rá, aki vállsérülése után ellenfelét is szeretné leküzdeni. Az ökölvívásnak köszönhetően teljes életmódváltáson esett át, 12 kilót fogyott és sokkal szorgalmasabb, kitartóbb lett, mint amilyen korábban volt.  
3:47
FókuszBalázs nappalijában nincsenek tabutémák, az is kiderül, ki evett gyerekkorában rendszeresen kutyatápot
2023. július 21. 20:45

Balázs nappalijában nincsenek tabutémák, az is kiderül, ki evett gyerekkorában rendszeresen kutyatápot

A mai Gyertek át!-ban Sebestyén Balázsnak sikerült összeválogatni a legnagyobb versenyszellemmel rendelkező játékosokat. Hargitai Bea, Frohner Fecó és Dobó Ági már rutinos résztvevő, Józan László most lesz először a kanapé kvízben, de ez nem azt jelenti, hogy nem győzni érkezett. Ma az is kiderül, ki evett gyerekkorában rendszeresen kutyatápot és hogy kivel nem szeretne egy csapatba kerülni Hargitai Bea.
1:51
Gyertek át! – A SztárvetélkedőKakas csípte meg Józan Laci kukacát
2023. július 21. 12:00

Kakas csípte meg Józan Laci kukacát

Gyerekkorában egy falusi esküvő közben hátra szökött a rendezvénysátor mögé pisilni. Mikor elővette a kis kukacát, hogy könnyítsen magán, a semmiből megjelent egy kakas és odasétált hozzá. Egy darabig farkassszemet néztek, majd az állat hirtelen megtámadta, és nagyot csípett a fütyijébe. Az esetnek maradandó nyoma nem lett, de akkor traumaként élte meg a történteket Józan Laci.
3:18
ReggeliRomantikus lánykérés szemtanúja volt Józan László
2023. június 22. 10:58

Romantikus lánykérés szemtanúja volt Józan László

A spanyol tengerparton kérte meg Józan László unokaöccse barátnője kezét – Laci az elmúlt négy évben nem volt családdal nyaralni, ezért az idei nyaralás különösen kedves emlék a szmára. A színész nem tétlenkedik már következő útját szervezi: a nyár közepén még kiutazik az Egyesült Államokba, ahol San Francisco, New York, Miami és Washington az úticél.  - Nyár közepén még kiutazik egyet Amerikába, nyaral még egyet. Négy megállót vesz célba: San Francisco, New York, Miami, Washington. 
12:59
FókuszHétvégére jöttek nyaralni, hét évig nem térhettek haza – történetek a 30 éve kirobbant délszláv háborúból
2023. március 11. 18:34

Hétvégére jöttek nyaralni, hét évig nem térhettek haza – történetek a 30 éve kirobbant délszláv háborúból

Gunzinam Máriát már csak egy kis cipő emlékezteti arra, hogy 1991 előtt is volt életük. Sinkovics Ede festőművész katonaköteles korú férfiként nem hagyhatta volna el Szerbiát. Csak a szakadó eső miatt tudta átlépni a határt. Banovic Aleksandra egy táskával jött Magyarországra, mert párjával együtt azt gondolta, hogy gyorsan véget ér a háború. A tervezett egy hétből aztán évtizedek lettek. Három történet, három család, akiktől a délszláv háború mindent elvett, ami fontos volt nekik.
7:15
Reggeli„Volt olyan, hogy a 24 órából csak négy órát volt áram” – Józan Laci Ukrajnában élő édesapja nem akar átköltözni Magyarországra
2022. december 19. 9:11

„Volt olyan, hogy a 24 órából csak négy órát volt áram” – Józan Laci Ukrajnában élő édesapja nem akar átköltözni Magyarországra

Józan Laci ebben az évben nagy lépésre szánta el magát: 14 év után szabadúszó lett. Azt mondja, az elején aggódott, de meglehetősen könnyedén vette az akadályokat és úgy érzi, hogy jól döntött. Laci forgat is, nemsokára a Drága örökösök – A visszatérésben láthatjuk újra a képernyőn. Laci élete azonban nem csak a csillogásról szól, nővéréék már átköltöztek Ukrajnából, édesapja azonban ott maradt. A háború sújtotta országban folyamatos az áramkimaradás, volt olyan nap, hogy mindössze négy órán át volt áram.
6:53
ReggeliJózan Laci nagyon elszomorodott, amikor megtudta, hogy vége a Keresztanyunak
2022. október 20. 9:57

Józan Laci nagyon elszomorodott, amikor megtudta, hogy vége a Keresztanyunak

Józan Laci ugyan nemrég jelentette be, hogy szabadúszó színészként folytatja pályafutását, máris Veszprémben készül egy új bemutatóra, de máshol is akadnak számára feladatok. Laci évek óta szerepel az RTL különböző showműsoraiban. A kedvence az Álarcos énekes volt, de imádta a Keresztanyut is. Amikor megtudta, hogy vége a sorozatnak, nagyon elszomorodott, az kárpótolta, hogy nagyon szépen zárták le a történetet.