KERESÉS search-close

fuldoklott

3 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "fuldoklott"

Percekig fuldoklott, mégsem segített senki

Percekig fuldoklott mégsem segített senki – önkormányzati rendészek mentették meg egy hajléktalan életét Miskolcon. A férfi epilepsziás rohamot kapott és egy szökőkútba esett, a feje a víz alá merült. A közeli villamosmegállóban többen is várakoztak, de senki sem ment oda hozzá, csak az épp arra járó rendészek. A történteket egy térfigyelő kamera rögzítette.

KIMENTETTÉK: Óriási szerencséje volt az őzikének

Kompkezelő mentett ki egy fuldokló őzgidát a Sajó folyóból. Kecsketejet kap, mást nem adhatnak neki. Körülbelül 10 hetes lehet, ilyenkor még az anyja szoptatná. Neve egyelőre nincs, babonából nem kapott. Akkor nevezik majd el, ha megerősödik és kicsit nagyobb lesz.

Újraélesztették a kisfiút az élményfürdőben

Újra kellett éleszteni egy 7 éves kisfiút a nyíregyházi élményfürdőben kedd délelőtt. A gyerek a csúszdáknál merült el a vízben, azt egyelőre nem tudni miért. Társaival úszótáborban volt a fürdőben, amikor elmerült a medencében. Az úszómester, amint észrevette, azonnal a partra húzta és elkezdte újraéleszteni. De úgy tudjuk, a kisfiú percekig a víz alatt volt, mire észrevették. Életveszélyes állapotban vitték kórházba.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való