Talán mindenkinek ismerős a szituáció, hogy rohan valahova, de meglátja a mozgólépcsőn az előtte végtelenségig kunkorodó sort, és az embereket, akik még véletlenül sem ugyanazon az oldalon állnak. Így rövid mérlegelés és némi bosszankodás után vagy úgy döntünk, hogy kivárjuk sorunkat és egyszer csak felérünk szépen lassan vagy életünk árán rohanunk felfelé sűrű elnézések közepette. De mi vagyunk ilyenkor az illetlenek, hogy szólni merünk, és előre megyünk, vagy az, aki elállja az utunkat?