1965-ben, amikor idehaza minden magára valamit adó fiatal a luxemburgi rádiót hallgatta, és nem hitte el, amit a magyar tömegtájékoztatás előszeretettel hangoztatott, hogy a rock and roll káros az egészségre, szóval ebben az évben öt fiatalember egymásra talált. Állítólag teljesen véletlenül. Illés Lajos egyetemista bandájából rajta kívül mindenki kilépett, és civil lett. Lajos ekkor vette be az együttesbe először Bródyt, akit Koncz Zsuzsa ajánlott. Aztán azt a fiút, egy bizonyos Szörényi Leventét, aki az Illés-koncertek szüneteiben Adriano Celentano-nótákat nyomott a színpadon. Levente viszont csak úgy jött, ha hozhatja a bátyját, Szabolcsot. Hozhatta. Pásztory Zoltán, a dobos jött legvégül. Őt Levente hozta az Operett Színházból. Hát így. Ifjúsági klubokban és iskolai rendezvényeken játszottak, méghozzá angolul, mint minden zenekar akkoriban. Beatlest, Rolling Stonest és Bee Gees-t. Mint minden zenekar. De elég jól, ahogy viszont csak kevesen.

Aztán ’65 nyarán, amíg a többiek fürödtek, csajoztak vagy egyszerűen csak hűsöltek a faházakban, a nógrádverőcei ifjúsági táborban Tini (Bródy) és Levi (Szörényi Levente) megírták az első közös számukat – magyarul. És megszületett a magyar beatzene. Az együttes egyik legnagyobb tisztelője és gyűjtője, az Illés Múzeum alapítója szerint az együttes titka Levi hangjában, de elsősorban Bródy szövegeiben volt.

„Ezek a szövegek az akkori Magyarországról szóltak, és a fiatalok ebben látták a kibontakozás lehetőségét – meséli Gittinger Tibor. Sok mindentől el voltunk zárva annak idején, és ezek a dalok jelentették a demokráciának a kezdetét, amiről akkor még nem beszélhettünk, csak mindenki úgy belülről érezhetett valami szabadságvágyat, és ezeknek a daloknak egy része sugallta ezt a szabadságvágyat.”

Az Illés nagyon rövid idő, alig három év alatt a csúcsra jutott. Az 1966-os Táncdalfesztiválon még nem ők vitték el a pálmát, de elég nagy vihart kavartak ahhoz, hogy a tévéadás másnapján már mindenki tudja, megjött az új zene. ’68-ban viszont már egyértelműen ők voltak a sztárok. A közönség imádta őket, a zsűri minden létező díjat nekik adott, a hatalom azonban egyelőre nem tudta hová tenni a zenekart.

„Amikor jelentkeztünk ’65-66-ban, volt valami olyan érzése az itt lakóknak, hogy talán elképzelhető, hogy ez a rendszer megújítható, vagy valahogy máshogy is elképzelhető - mondja Bródy János. Aztán a ’68-as Táncdalfesztivál döntője után kiderült: a rendszer nem adja meg magát ilyen könnyen. A döntő augusztus 18-án volt, és emlékszem, mentünk a turnénkon tovább, és akkor találkoztunk a Csehszlovákia felé tartó tankoszlopokkal. Akkor vált világossá számomra, hogy kétségkívül bizonyos korlátokat, műfaji határokat sikerült lebontani, ha úgy tetszik elfogadtatni a kultúrpolitikával, de valójában az igazi falak azok még nagyon keményen és betonba öntve álltak körülöttünk, talán nem is mindig láthatóan.”

A hatalom – miközben teljesen betiltani nem merte az egyre népszerűbb zenekart – ott tartott be nekik, ahol tudott. Különböző „ügyekbe” rángatták bele a fiúkat, akik persze maguk se mentek a szomszédba egy kis balhéért.

„Ez nagyjából Bródy János egyszemélyes mutatványa volt, amit mi felvállaltunk- mondja Szörényi Levente. A baj ott kezdődött volna, ha mi azt mondjuk, hogy te, mi kirúgunk a zenekarból... szóval ezt mi felvállaltuk. Azt azért nem mondanám, hogy mindig felhőtlenül vállaltuk fel az ő egyszemélyes játékát ebben a hatalmi kérdésben, de nem volt kérdés, hogy őt szabadon hagytuk működni, mert ez nekünk is fontos volt.”

És Bródy írta tovább a szövegeit, Levente megzenésítette, a zenekar eljátszotta ezeket. Illés Lajos, a zenekar vezetője pedig tartotta a hátát. Lajos a zenét magát szerette, a zenekar körüli felhajtást egyre kevésbé.

„Bródy volt az agy, Levente pedig a sztár. Ő volt a frontember, ráadásul még szerette is ezt a dolgot, én meg nem szerettem” – magyarázza majd negyven évvel később Lajos. Olyan jó volt nekem ott hátul a zongoránál elbújni... én magát a zenét szerettem, a fellépéseket nem. De hát akkor már volt két gyerekem, akiket el kellett tartani.”

Lemezek, turnék, letiltások, aztán újabb lemezek, újabb turnék és újabb letiltások. Hol egy rossz helyen, rossz időben rugdosott konzervdoboz, hol egy félrehallott londoni interjú, hol meg egy félreérthető színpadi félmondat miatt. Fogyott a lendület és fogyott a társaság lelkesedése. Már nem voltak olyan jó „haverok”, mint a kezdet kezdetén.

1973-ban Tini a diósgyőri rockfesztiválon megköszönte a rendőröknek, hogy a gyerekeknek szállást adtak éjszakára (értsd: mindenkit bekasztliztak, aki gyanúsan öltözködött vagy viselkedett a miskolci vasútállomáson). Per, ítélet: házi őrizet. Hét év után elkészül az egyetlen Illés-felvétel, amelynek szövegét nem Bródy írja, a zenekar nélküle turnézik.

„Mire visszakerültem a zenekari körletbe, már nagyon érződött, hogy a zenekarban már nincsen meg a szükséges tisztelet, megbecsülés, őszinteség, amivel tovább tud működni” – emlékszik vissza Bródy. „Az, hogy ez csak a zenekar tagjainak belső konfliktusaiból származott-e, vagy tagjainak személyiségéből következett, nem tudni. Mindenesetre a mostanában nyilvánosságra került dokumentumokból kiderült, hogy nagyon komoly erők dolgoztak a zenekar belső kohéziójának felbontásán, azon is, hogy mi egymás ellen forduljunk, vagy gyanakvóan nézzünk egymásra.

Egy évvel később Lajos bejelenti: az Illés feloszlott. Levente és Bródy megalakítja a Fonográfot, amelyben már nincs helye sem Lajosnak, sem Pásztory Zoltánnak. Zoli, aki Levente szerint a legnagyobb Illés-rajongó volt, külföldre ment, és egy szállodában dolgozott. 2005-ben halt meg. Lajos pedig megalapította az Új Illést. ’77-ben megnyerték a Metronóm Fesztivált, de többre már nem futotta. A Fonográf viszont sikeres lett, mint ahogy az István a király is. Az első magyar rockopera zenéjét Levente, szövegét Tini írta.

1981-ben, majd kilenc évvel később, 1990-ben ismét összeállt a zenekar – egy-egy „búcsúfellépésre”. Koncertjeikre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, óriási siker volt. Úgy tűnt, az Illés elmúlt ugyan, de a legendás szerzőpáros barátsága túlélte a viharokat. A politika azonban közbeszólt, és a rajongók szomorúan vették tudomásul, hogy a két rendszerváltó párt elragadta kedvenceiket. Bródy az SZDSZ, Levente pedig az MDF mellett kampányolt. Elkészült Levente következő rockoperája, az Attila, de ennek már nem Bródy, hanem az MDF egyik fő korifeusa, Lezsák Sándor írta a szövegét.

„Bródyt időnként elönti egy ilyen aktuálpolitikai hullám, és akkor mindent föltesz arra – meséli Szörényi Levente. „Ezért nem tudunk időnként együtt dolgozni. Emiatt nem tudtunk együtt dolgozni az Attilában, de ugyanakkor meg tudtuk csinálni az István a király befejezését a Veled uram címűt, együtt tudtuk írni a Kun Lászlóról szóló nagyon sikeres darabunkat. Ma viszont már nem írjuk együtt az Árpád népét. De nem olyan nagy baj ez... ez az én Halász Jutka-lemezem” – teszi hozzá mosolyogva Levi, utalva arra, amikor Bródy kihagyta őt annak idején Halász Jutka első lemezéből. Bródy szerint nem csak és kizárólag a politikán múlt, hogy ma már nemigen tartja a kapcsolatot az egykori zenésztársakkal.

„Amikor a zenekar együtt volt, mindenki a barátom volt, és annak is tartottam őket. Sőt, nagyon sokáig a zenekarból Szabolccsal és Leventével a Fonográfban is együtt zenéltünk. Az is egy nagyon erős baráti zenekarnak indult. Az egy másik kérdés, hogy a barátságok is, mint a szerelmek, el tudnak fáradni. Időnként még rosszabb kapcsolat is válhat belőlük, de kétségkívül az együttműködésünk idején igen erős baráti kötelékben voltunk... Amikor ’94-ben abba a helyzetbe kerültem, hogy egy önálló, sportcsarnoki előadást tarthattam, elhívtam a zenekar régi tagjait is, illetve elhívtam volna vendégként, de a meghívást már csak Pásztory Zoli fogadta el.”

A zenekar 2005-ben még kétszer színpadra lépett. Azt mondták: utoljára. Pásztory halála után már nincs miről beszélni. Az Illés a Szigeten végleg elbúcsúzott a közönségétől. Négy hatvanegynéhány éves ember talán utoljára láthatta, hogy mások mennyire szeretik őket. Így együtt.

Nézze meg a riportot itt!

A XXI. század riportjait a videótárban nézheti meg.

A teljes adást visszanézheti az RTL Most-on!

BRÓDY

Az Illés legendája