Fehér Gyula

Fehér Gyula

A Szilícium-völgyben nagy sikereket elért Ustream videostreamelő oldal alapítója.

 

Rövid életrajz:

  • A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen 2002-ben végzett jogászként
  • Alapított egy informatikai céget, amely létrehozta és tulajdonolta a Googlerankings.com-ot, illetve IT projekteket fejlesztett amerikai és angol ügyfeleknek
  • 2007-ben két amerikai társával megalapította a Ustreamet
  • 2016-ban eladták a Ustreamet az IBM-nek, sajtóhírek szerint 150 millió dollárért. Ez volt eddig a legnagyobb magyar vonatkozású IT felvásárlási tranzakció

 

Fontosabb életrajzi adalékok:

Első komolyabb vállalkozási tapasztalata édesanyjához köthető, aki egy fehérneműboltot, majd egy kötödét üzemeltetett, ami a 90-es években jól menő üzlet volt. Gyula tizenévesen sokszor besegített a vállalkozásban.

Az egyetem mellett egy fordítóirodában dolgozott, leginkább sajtóanyagokat és kézikönyveket fordított és interneten munkát szervezett. Innen jött az ötlet, hogy létrehozza saját vállalkozását, külföldi IT projektek Magyarországról történő fejlesztésére.

2001-ben, az egyetem utolsó egy régi barátjával megalapították első cégüket, majd elkezdtek munkákat szerezni interneten keresztül.

 

A Ustream-sztori:

2006-ban két volt amerikai ügyfele megkereste, hogy egy közösségi oldal-szerű szolgáltatást indítsanak az amerikai hadsereg kötelékeiben álló katonáknak. Gyula ekkoriban épp egy élő videós technológiával kísérletezett, amelyet mindenképp szeretett volna valamilyen internetes projektben felhasználni.

A közös ötletelésből jött létre 2007-ben a Ustream; internetkapcsolattal a számítógép képernyőjén keresztül sugárzott élőképet jelenítettek meg jó minőségben. A konkrét alkalmazás módjában akkor még nem voltak biztosak. Fél évig a saját pénzükből finanszírozták a vállalkozást, minden megtakarításukat belerakták az üzletbe.

Később a cég legnagyobb részvényese a japán Softbank óriásvállalat lett, de a kisrészvényesek között szerepelt pl. Ashton Kutcher is.

A Ustream végül a világ első számú élő videóstreaming szolgáltatója lett.

2009-ben Michael Jackson temetését 8 millióan nézték a Ustreamen keresztül. 2009-ben és 13-ban is rajtuk keresztül közvetítették Barack Obama beiktatását, rengeteg híresség és világcég használta a platformot az évek során.

2016 januárjában eladták a Ustreamet az IBM-nek az eddigi legnagyobb magyar vonatkozású IT felvásárlási tranzakció keretében.

 

A „Befektető”:

A Ustream eladásából származó vagyonából - saját bevallása szerint - nem akart azonnal üzleti költekezésbe kezdeni. Nagyon megfontoltan választja ki, mibe fektet.

2017-ben a Ustream eladása után megtörtént az első startup befektetése. A berlini székhelyű Kontetik csapatába szállt be, amely intelligens flottamenedzsmenttel foglalkozik.

Ez a cég a hagyományos belső tüzelésű autóflottákat segíti elektromossá alakítani. Úgy gondolja, ezáltal olyan vállalkozásba szállt be, amelyben hisz, és a világot is előmozdítja.

Keresi a perspektivikus befektetési célpontokat, egy közelmúltban létrejött befektetése egy új, az eddigieknél jelentősen hatékonyabb villanymotor koncepciót fejlesztett ki, illetve beszállt még egy budapesti, mobilfejlesztést könnyítő termékeket gyártó startupba is.

Kapitalistának vallja magát, aki szereti, ha egy befektetésnek van társadalmi-környezeti haszna, de a befektetései szigorúan „for profit” jellegűek, a jótékonyságot külön kezeli az üzlettől.

2013 óta tagja a Bridge Budapest Egyesületnek, amelynek a Prezi és a LogMeIn alapítóival együtt kezdeményezője is. Az Egyesület célja, hogy támogassa a magyarországi üzleti környezetet. Példákkal, tudásátadással segítsen abban, hogy egy tudatosabb, vállalhatóbb üzleti mentalitás terjedjen el, és a magyar vállalkozások egyre sikeresebbek, versenyképesebbek legyenek a világpiacon is.

 

Díjak, elismerések:

  • 2018-ban az Év Fiatal Menedzsere
  • 2016-ban az Év Informatikai Vállalkozója
  • 2014-ben Playboy Man of the Year, internetes innováció kategória
  • 2014-ben a Google, a Financial Times, a Visegrad Fund és a Respublica,  Közép-Európa 100 legmeghatározóbb innovátora közé választott