Belföld

Orbán Viktor: Kijev az Európai Unióhoz fordult, hogy adjon pénzt, „ilyen egyszerűen és primitíven”

rtl.hurtl.hu

2022. december 2. 6:36

A miniszterelnök szerint Európa éppen leépíti az Oroszországhoz fűződő gazdasági kapcsolatait, de arra még nincs válasz, hogy mi lesz majd helyette. A tanárok kirúgásáról és a demonstrációkról nem esett szó. 

Az volt az elképzelés, hogy a szankciókkal sikerül majd lezárni a háborút, de a katonai konfliktus kitörése óta eltelt kilenc hónapnyi idő jól mutatja: ez a terv nem sikerült. Ellenben a szankciók jó nagy kalamajkát okoztak – mondta Orbán Viktor kormányfő a Kossuth Rádióban pénteken. 

Úgy vélte, hogy az Oroszország ellen hozott intézkedéseknek árfelhajtó hatása van. „Magyarország hozzá fog jutni a szükséges energiahordozókhoz, nem lesznek ellátási gondok, a kérdés az ár lesz” – jegyezte meg. A szankciók legkomolyabb része szerinte december ötödikén lép hatályba, „ez meg fogja nehezíteni az európai gazdaság működését”.

Orbán Viktor szerint ha a szankciókat kiterjesztenék az atomenergiára és a gázra is, az Magyarország számára katasztrofális hatással járna. A kilencedik uniós csomagba ezt is beletennék, de a miniszterelnök szerint Magyarország küzd majd azért, hogy mentességet kapjon.

Akik háborúpártiak, azok mindig újabb és újabb szankciókat követelnek – mondta Orbán Viktor, aki szerint fél évente a már kivetett intézkedésekről is dönteni kell, eddig ez automatikus volt, de most már meg kell állnunk és számot kell vetni. 

Alapos és mély vitát kell folytatnunk, mielőtt a szankciók folytatásáról döntünk 

– fogalmazott.

A kormányfő szerint Európa ezekben a hónapokban éppen leépíti az oroszokkal való gazdasági együttműködést, a kérdés pedig az, hogy ha ez nincs, akkor mi lesz helyette. Erre a kérdésre nincs válasz – jegyezte meg a miniszterelnök, aki szerint ha amerikai energiával pótoljuk az oroszt, akkor annak árfelhajtó hatása lesz. 

A kormányfő azt mondta, már 2021 nyarán odaadhatták volna a Covid-helyreállítási pénzeket, de Orbán Viktor szerint ezt azért nem kapta meg Magyarország, mert Brüsszel baloldali győzelmet akart az április választáson. Pénzt nem küldtek, inkább guruló dollárokat adtak a baloldalnak – fogalmazott.

A miniszterelnök szerint 17 kérése volt a Bizottságnak, ezt az ország teljesítette, de újabbakat is megfogalmazott az Unió. Néhány témában viszont biztosan nem enged Magyarország, Orbán Viktor szerint ilyen a szankciós, a migrációs és az LMBTQ-kérdés.

Ukrajnát szerinte nemcsak a hadsereg fejlesztése és az újjáépítés miatt kell támogatni, hanem azért is, mert külső források nélkül nem tud működni, nem tudja fizetni a nyugdíjakat. Ezért Kijev az Európai Unióhoz fordult, hogy adjon pénzt, 

ilyen egyszerűen és primitíven 

– mondta Orbán Viktor. Megismételte, hogy a közös uniós hitelfelvételhez (amit „még az unokáink is nyögnének”) Magyarország nem járul hozzá, legfeljebb kétoldalú megállapodások révén ad majd pénzt Ukrajnának. Állítása szerint az Európai Unió évente 18 milliárd eurót utal Kijevnek, a magyar kormánynak pedig az a javaslata, hogy ha segíteni kell, akkor ebből az összegből mindenki súlyozva vállalja saját részét és adja azt közvetlenül Ukrajnának. 

Magyarország kénytelen-kelletlen, de belátja, hogy támogatni kell Ukrajnát, azt a pénzt pedig félretettük, amit odaadunk majd Ukrajnának – jegyezte meg.

A gazdasági folyamatokról szólva azt mondta, hogy „ha mindenki jól dolgozik, akkor el tudjuk érni, hogy ne legyen recesszió”, ebben az esetben pedig a magyar családokat is meg tudják védeni.

Nyitókép: Fischer Zoltán/MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

#Belföld#orbán viktor#kossuth rádió#interjú

Címlapról ajánljuk