Belföld

Visszahozatnák Krakkóból a ritka értékes műkincset, amit a kormány Lengyelországnak ajándékozott

Lőrincz TamásLőrincz Tamás

2022. május 19. 11:58

Jogtalanul járt el a magyar kormány, amikor ajándékba adta Lengyelországnak II. Zsigmond Ágost lengyel uralkodó 1,5 milliárd forintot érő gyerekpáncélját – állítja a Transparency International Magyarország. A szervezet szerint ezért semmisnek kellene nyilvánítani a szerződést, és vissza kellene kérni a műkincset. Az ügyészségről sorra visszapattannak a beadványok, így várhatóan nem lesz közérdekű per az ügyből, azaz soha nem derül ki, a bíróság szerint is jogszerűtlenül került-e a műtárgy Lengyelországba.

A magyar kormány úgy adta ajándékba Lengyelországnak II. Zsigmond Ágost gyerekpáncélját, hogy erre nem volt külön törvényi felhatalmazása, márpedig a Transparency International Magyarország szerint így az egész szerződést semmisnek kellene nyilvánítani, és vissza kellene kérni a műkincset.

A tavaly februárban átadott gyerekpáncél – mint arról korábban az rtl.hu beszámolt – több mint másfél milliárd forintot ér, és ezzel

a legértékesebb műtárgyak közé tartozott Magyarországon. 

Az ereklye a hivatalosan elfogadott szakvélemény szerint valóban inkább Lengyelország történelméhez kapcsolódik, azonban Magyarországot semmi sem kötelezte arra, hogy megváljon a műkincstől.

Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond II. Zsigmond Ágost lengyel király gyermekpáncéljának átadásán a krakkói Várban 2021. február 17-én – Fotó: Fischer Zoltán/MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

Az sem volt egyértelmű, hogy ez a gyerekpáncél Lengyelországot illeti. A szakértők igen sokáig vitatkoztak az eredetén, és azon is, hogy ki lehet-e venni egy ekkora értékű darabot a hazai gyűjteményből. Erre utalt Orbán Viktor miniszterelnök is, aki az átadáskor azt mondta: „Ennél jobban páncélnak az eredetét még nem vizsgálták. Nem volt egyszerű a magyar belső vita, amíg eldőlt, hogy így lesz ez jó, oda kell kerülnie a páncélnak, ahova való.”

Az ajándékozásról végül határozattal döntött a kormány, azonban a hatályos jogszabályok szerint ahhoz, hogy az állam lemondjon valamely nemzeti vagyonba tartozó, különösen védett műtárgyról, törvényt kellett volna módosítana. 

Márpedig ez nem történt meg, az egész ajándékozásnak a határozaton kívül egy 1993-ban kötött magyar-lengyel kulturális megállapodás az alapja, amely mindössze azt rögzíti: a két fél együttműködik egymással, és vigyáz a saját területén azokra a műkincsekre, amelyek a másik állam történelmével kapcsolatosak. Ajándékozásról vagy átadási kötelezettségről szó sincs benne.    

A Transparency International Magyarország éppen ezért tavaly feljelentést tett, és az ügyészséghez fordult, hogy indítsanak közérdekű pert a műkincs visszavétele érdekében (erről akkoriban a Népszava is írt). A mindössze néhány hónapig tartó, esetleges hűtlen kezelést is vizsgáló nyomozás alatt azt állapították meg, hogy nem történt bűncselekmény, ezért megszüntették az eljárást, a Fővárosi Főügyészség pedig elutasította a civil szervezet ezt kifogásoló panaszát is.

Az ügyészség szerint tehát mindenki szabályszerűen járt el az ajándékozás során, 

formai vagy tartalmi jellegű kötelezettségszegés nem történt.

A műkincs visszaszerzése érdekében kezdeményezett per sem indult el, mert az ügyészség szerint a műkincs elajándékozásáról nem született a bíróság előtt megtámadható szerződés.

Leegyszerűsítve az igen összetett jogi vita abszurd módon arról folyik az ügyészség és a Transparency International között, hogy 

a kormányhatározat által létrejött ajándékozási megállapodás a polgári jog szerinti szerződésnek tekinthető-e, vagy sem. 

Az ügyészség eleinte azzal érvelt, hogy írásba foglalt szerződés nem jött létre a műkincs elajándékozásról, olyan jogkörrel pedig nem rendelkeznek, amely feljogosítaná őket, hogy megvizsgálják az ajándékozást lehetővé tevő kormányhatározatot.

Idén áprilisban ugyanakkor az rtl.hu bemutatta a szerződést, így a Transparency International újból az ügyészséghez fordult a tavalyi döntés felülvizsgálatát kérve, hiszen kiderült: létezik írásos egyezség az ajándékozásról. Az ügyészséget viszont ez nem tántorította el korábbi álláspontjától, továbbra sem tekinti szerződésnek azt a dokumentumot, amelyet a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő az általa kezelt szerződések közül adott ki lapunknak. 

Az ügyészség ragaszkodik ahhoz, hogy a papírokat „államközi megállapodásnak” kell tekinteni. 

Az államközi megállapodás jogi értelemben nemzetközi szerződésnek minősül, és ennek megtámadására valóban nem indíthat közérdekű pert az ügyészség.

„Az ügyésznek – szerződés hiányában – nincs hatásköre a kormánydöntés semmisségének megállapítása iránti perindításra” – állt a Fővárosi Főügyészség korábbi indoklásban.

Ligeti Miklós, a Transparency International jogi igazgatója szerint ugyanakkor az ügyészség érvelése téves a következő okok miatt:

  • Az 1993-as magyar-lengyel kulturális megállapodás (amely az egész ajándékozás alapját jelenti) a műtárgyak védelmére, megőrzésére irányul. Nincs szó benne kötelező ajándékozásról arra az esetre, ha például kiderülne egy Magyarországon lévő műkincsről, hogy az valójában a lengyel történelemhez kapcsolódik. Ennek megfelelően nem lehet olyan nemzetközi szerződésnek tekinteni, amely jogalapot adna egy ilyen ajándékozásról szóló döntéshez.
  • Külön törvényre lenne szükség ahhoz, hogy ingyenesen át lehessen adni a páncélt, kormányhatározattal ilyen döntést nem lehet hozni. Erről szóló törvényt azonban nem hoztak.
  • Tehát törvényes felhatalmazás nélkül került Lengyelországba a műkincs, ezért az ügyészségnek intézkednie kellene.  
  • Ráadásul, ha még helyes is volna az az álláspont, hogy az 1993-as magyar-lengyel kulturális megállapodás megfelelő felhatalmazást adott a kormánynak, akkor az ügyészség még mindig indíthatna pert a közérdekben okozott sérelemre való hivatkozással. Ahhoz, hogy mentesüljön a perindítás kötelezettsége alól, az ügyészségnek azt kellene igazolnia, hogy a műtárgy elajándékozása nem sérti a közérdeket, hanem ellenkezőleg, a gyermekpáncél elajándékozása a magyar emberek érdekét szolgálja.
  • Az rtl.hu által bemutatott ajándékozási szerződés nem államközi megállapodás, mert abban irányadó jogként kifejezetten magánjogi jogszabályokat jelölnek meg, azaz a szerződést Magyarország és a Lengyel Köztársaság a polgári jog (magánjog) szabályai szerint kötötte meg.

A labda jelenleg az ügyészségnél pattog, a Transparency International Magyarország ugyanis panaszt nyújtott be a legutóbbi elutasítás után is. Azonban ha azt is elutasítják, szinte kizárt, hogy valaha is bíróság dönthessen arról: jogszerűen került-e a műkincs Lengyelországba.

Mit lehet tudni a műkincsről?

A gyerekpáncél kovácsolt, maratott, vésett, valamint aranyozott acélból készült, magassága 156,8 cm, tömege 12,88 kg. A vagyonátruházásról szóló szerződés szerint a XVI. század elején készült, I. Ferdinánd ezt adta nászajándékba Zsigmond Ágost későbbi lengyel királynak, aki a császár lányát, Erzsébetet vette el. A műtárgyat az innsbrucki páncélkészítő mester, Jörg Seusenhofer készítette, a mellvérten lévő „E. S.” monogram pedig az Elisabetha és a Sigimund nevekre utal.

A műkincs a bécsi császári gyűjteményben maradt fenn. Az I. világháború után a gyűjtemények felosztása idején (1933-ban) úgy döntöttek, hogy Magyarország tulajdonába kerül, ugyanis akkor II. Lajos gyermeki páncéljának vélték.

Ettől kezdve egészen 2021-ig folyamatosan a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményében volt, pedig már 1939-ben felmerült, hogy valójában a lengyel Zsigmond Ágosté lehetett.

Forgalmi értékét tavaly 1,53 milliárd forintban állapították meg.

Az ajándékozási szerződés igen szigorú feltételeket szabott, Magyarország például rendszeresen ellenőrizheti, hogy megfelelően tárolják-e, Lengyelországnak pedig minden évben beszámolót kell írnia. Ha késik, 15 millió forintot kell fizetnie kötbérként. A megállapodás további részleteiről és a műkincs értékéről itt írtunk bővebben.

Nyitókép: Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond II. Zsigmond Ágost lengyel király gyermekpáncéljának átadásán a krakkói Várban 2021. február 17-én – Fotó: Fischer Zoltán/MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

#Belföld#ii. zsigmond ágost gyerekpáncél#műkincs#ajándékozás#lengyelország#magyarország#ügyészség#transparency international magyarország#ma

Címlapról ajánljuk