Emlékszel a BL legnagyobb fordításaira? Mi még ma is libabőrösek vagyunk tőlük!

Ferkai MarcellFerkai Marcell

2025. március 11. 16:00

A Bajnokok Ligája több mint 30 éves története során láthattunk néhány egészen elképesztő talpra állást. Ezeknek jó része ma már hosszabbítást eredményezne, hiszen most már nem él az idegenbeli gólok szabálya. Ettől függetlenül néha még érdemes elgondolkodni, micsoda pillanatokkal ajándékozott meg bennünket a Bajnokok Ligája.

Deportivo−Milan 2003−2004 (BL-negyeddöntő)

A fiatalabbak már nem is tudják, hogy volt egy olyan spanyol csapat, mint a Deportivo La Coruna. Pedig volt, sőt, 2000-ben megnyerte a La Ligát is. 2004-ben pedig egészen az elődöntőig jutott a Bajnokok Ligájában. 

A negyeddöntőben a Milan hazai pályán 4-1-re nyert. Az ellenfél a későbbi aranylabdás Andrij Sevcsenko, Kaka, Filippo Inzaghi, Andrea Pirlo és Paolo Maldini volt. Ez a papírforma szerint történt. Aztán viszont jött az elképesztő fordulat. A Deportivo odahaza 4-0-ra győzött, és továbbjutott.

Egy régi jó ismerősünk, a manapság a Real Madridot edző Carlo Ancelotti akkor a vesztes Milan kispadján ült, és ezt mesélte a lefújás után: „Harmadszor jöttünk ide a Milannal, és az első két meccsen nyertünk, úgy, hogy gólt sem kaptunk. Ez azt jelentette, hogy a nagy számok törvénye alapján ezúttal kevesebb esélyünk volt a sikerre.”

Ráadásul amikor a mi mérkőzésünk előtti napon a Real kikapott a Monacótól és kiesett, egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy mi is így járhatunk.

Tényleg így jártak, mutatjuk is azt a négy La Coruna-i gólt:

Barcelona−Paris Saint-Germain 2016−2017 (BL-nyolcaddöntő)

Na, erre már többen emlékezhetnek a fiatalabbak közül is! A többek között Ángel Di Maríával felálló, Unai Emery irányította PSG hazai pályán 4-0-ra megverte a Barcelonát. Majd a visszavágón 5-1-re ment a végén a Barca, amivel még mindig kiesett volna. Hanem aztán jött Sergi Roberto a 95. percben és a 6-1. Ezzel viszont már a Barcelona ment tovább!

Íme, a legendás gól:


Bizonyíthatatlan dolog, de könnyen lehet, ekkor döntötte el Neymar, hogy inkább továbbáll. 

Mert ekkor láthatta be végérvényesen: amíg ott van a Barcelonában, sosem léphet ki Lionel Messi árnyékából. 

Hiszen a brazil elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy a végén kiharcolta a tényleg minden elképzelést felülmúló fordítást és továbbjutást csapata, mégsem kapta meg az igazi elismerést. Ha Messi tett volna hozzá ugyanennyit, akkor sokkal nagyobb lett volna a hozsannázás − gondolhatta.

Tény, ami tény: Neymar néhány hónap múlva otthagyta a katalán csapatot, és éppen a PSG mezét öltötte magára. (A francia fővárosban egyébként később szintén a csapattársa lett Lionel Messi, csak akkor már egyáltalán nem volt annyira egyértelmű, hogy az argentin a brazil előtt van a hierarchiában.)

Roma−Barcelona 2017−2018 (BL-negyeddöntő)

Nem sok esélyt adtak a Romának a továbbjutásra, miután 4-1-re kikapott a Barcelonától 2018 tavaszán, ám egy remek meccsen 3-0-ra nyerni tudott hazai pályán! A mindent eldöntő gólt a 82. percben Kosztasz Manolasz szerezte egy szöglet után:


A görög hős 2022-ben a La Repubblicában (amit a onefutball.com szemlézett) úgy emlékezett vissza:

Ez a gól megváltoztatta az AS Roma megítélését világszerte.

Majd sopánkodott egy sort azon, hogyha már akkor lett volna VAR, akkor jó eséllyel a Liverpoolt is kiejtik az elődöntőben. No igen, VAR nem volt, viszont az idegenbeli gólok szabálya még élt: ki tudja, ha már az is a mai állapotokat tükrözi, a hosszabbításban is felülkerekedik-e a Barcelonán a Roma? Hiszen a mai szabályok mellett az a negyeddöntő 2x15 percnyi hosszabbítást eredményezett volna.

Liverpool−Barcelona 2018−2019 (BL-elődöntő)

Hiába játszott jól és bátran, 3-0-ra kikapott a Jürgen Klopp irányította Liverpool a Barcelona pályáján, a BL elődöntőjében, 2019 tavaszán. Aztán a visszavágón minden megváltozott. Ezúttal a Pool ment 3-0-ra, amikor…

Amikor szöglethez jutott a Liverpool. A barcások csak ímmel-ámmal álltak oda védekezni, hiszen csak Divock Origi volt a tizenhatoson belül, ráadásul úgy tűnt, Trent Alexander-Arnold elmegy a szögletzászlótól, tehát van idő fújni egyet. Nos, nem volt. Alexander-Arnold ugyanis egy hirtelen irányváltással visszafutott, gyorsan lepasszolta a labdát Originek, aki pedig a védők gyűrűjében a kapuba lőtt:

Ezzel a nem mindennapi góllal nyert 4-0-ra, és jutott döntőbe az odavágó 0-3-a után a Liverpool. 

A találathoz kellett az egyik labdaszedő gyors reakciója is, merthogy az alapvonal mögött guggoló fiú villámgyorsan odaadott egy új labdát Alexander-Arnoldnak. 

Egyébként azt már korábban kiszúrták a Liverpoolnál, hogy az ellenfél szögleteinél lassan állnak fel a barcások, ezért a labdaszedőknek ki is volt adva, hogy ilyenkor igyekezzenek, mert érdemes gyorsan játékba hozni a labdát.

A labdaszedő fiú neve Oakley Cannonier, aki azóta profi szerződést is kapott a Liverpooltól mint labdarúgó. Napjainkban a Liverpool U21-es csapatának tagja.

Ajax−Tottenham 2018−2019 (BL-elődöntő)

Egyetlen nappal a Liverpool csodája után jött egy hasonlóan nagy fordítás a másik angol indulótól, a Tottenhamtől.

Az Ajax 1-0-ra nyert idegenben, majd a visszavágón a félidőben hazai pályán 2-0-ra ment. Mauricio Pochettino Tottenhamjének tehát 45 perc alatt kellett három gólt rúgnia (miközben egyet sem kap) a továbbjutáshoz! És megcsinálta − Lucas Moura.

A brazil játékos négy perc alatt szerzett két gólt, de a 2-2-vel még mindig továbbjutó lett volna az Ajax. Aztán a 96. percben Lucas Moura belőtte a harmadik gólját, és ezzel lett teljes a fordítás, ezzel jutott BL-döntőbe, a sírból visszajőve a Spurs. Íme, a három Lucas-találat:

 

Amikor láttam, hogy bemegy a labda, teljes csönd lett a stadionban. Mindenkinek az járt a fejében: ez nem lehet. Ez nem történhet meg. Annyira, de annyira közel voltunk. Néhány másodpercet kellett volna már csak kibírnunk. Ez őrület…

Így emlékezett vissza a mindent eldöntő harmadik Lucas-gólra az egyik „elszenvedő”, az Ajax-védő, Nicolás Tagliafico.

Az UEFA Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszának összes mérkőzése látható lesz magyar kommentárral az RTL+ Premiumon.

Nyitókép: UEFA