Tudomány-Tech

Szabad szemmel is látható lesz a robbanó csillag

Balogh Veronika FlóraBalogh Veronika Flóra

2024. július 2. 17:50

Heteken belül szabad szemmel is látható lesz a T Coronae Borealis, vagy röviden T CrB kettős csillag, ugyanis hamarosan robbanni fog. Aggodalomra azonban semmi ok, a T CrB nem megszűnik, 75-80 évente szokása, hogy robban egyet.

A ritka esemény az Északi Korona csillagképben zajlik majd, amit egyébként népiesen a Szegényember Tarisznyájának vagy Patkónak is hívnak. A T CrB nagyjából 3000 fényévre van a Földtől, és két csillagból, egy fehér törpéből és egy vörös óriásból áll, azonban a távolság miatt szabad szemmel legtöbbször nem látható.

A törpe gravitációja miatt anyagot húz el az óriástól, és amikor ez az anyag elég közel kerül a kisebb csillaghoz, akkor annyira felhevül, hogy sugárzást bocsát ki. 

Ezt a jelenséget novakitörésnek hívják és nem összekeverendő a szupernóva jelenséggel, ami egy csillag utolsó kitörésére utal.

Ezt először egy németországi kolostor apátja, Burchard vette észre 1217-ben, mikor felnézett az égre. Azóta 1866-ban és 1946-ban is látni lehetett szabad szemmel a jelenséget, és ez alapján a kutatók arra következtetnek, hogy 75-80 évenként robban a csillag, írta meg a Space.com.

Tavaly márciusban a tudósok észleltek egy energiabeesést, ami alapján 2024 szeptemberéig biztosan bekövetkezik a robbanás, ami egy egész hétig látható lesz az éjszakai égbolton.

Nyitókép: Pexels

#Tudomány-Tech#csillag#robbanás#novakitörés#űr