13 érdekesség a 80 éve történt normandiai partraszállásról, a II. világháború leghíresebb csatájáról

A normandiai partraszállás 80. évfordulóját ünnepli a világ, a második világháború fordulópontját, amivel a szövetségesek feladták a náci Németországnak az utolsó kenetet. 1944. június 6-án 156 ezer katona szállt partra Normandiában a D-napon, az óriási légifölénynek, Hitler alvásának és a francia ellenállásnak köszönhetően a part felé igyekvő német páncélosok megtizedelve értek oda, hogy felvegyék a harcot. A megosztott német vezetés miatt pedig a főerők el sem indultak. Mivel még hetekig azt hitték, hogy Normandiában csak egy elterelő hadművelet zajlik és az ellenség valójában a csatorna legkeskenyebb pontján, Calaisnál fog partra szállni. A D-nap így egyértelmű siker lett.

Az évforduló alkalmából összeszedtünk 13 érdekességet a partraszállásról:

• A világ legnagyobb flottáját vonták össze a szövetségesek az Overlord hadművelethez. Összesen 350 aknaszedő hajó, 284 hadihajó, köztük száznál is több romboló – amelyek nagyon hasznosnak bizonyultak az Omahán – 311 harckocsi partra szállító hajó (LST), 800 harckocsi partra szállító naszád (LCZ), 200 gyalogsági partra szállító naszád (LCI), csaknem 500 gépesített partra szállító bárka (LCM), több mint 1500 partra szállító rohamcsónak és egyéb vízi alkalmatosságok. Összesen 5333 hajó indult el.
• A németek átverésére kidolgozták a Fortitude-akciót, amit hihetetlenül aprólékosan kidolgoztak. Egyetlen céljuk volt, hogy elhitessék a nácikkal, hogy ők bizony Calais-nál fognak partra szállni, emellett pedig Norvégiában is ilyen akcióra készülnek. Papíron létrehozták az 1. amerikai hadseregcsoportot, kinevezték az élére az épp büntetésben levő George Patton tábornokot – aki a legtehetségesebb amerikai hadseregparancsnok volt – és elárasztották az étert rádióadásokkal, mintha Dovernél tényleg ott állomásozna egy hatalmas hadsereg. A terv tökéletesen bevált, a németek májusra már 13 hadosztályt állomásoztattak Norvégiában, Calais-nál még az invázió után is ott maradt a legütőképesebb haderejük Pattonra várva.
• Az Overlord része volt egy nagyszabású ejtőernyős akció, a terv szerint nekik kellett volna lezárniuk a partra vezető töltésutakat és fedezni a szárnyakat. Egy banális hibán elcsúszott szinte az egész. Az amerikai két ejtőernyős hadosztály katonáit szállító repülőket a felhők és az erős légvédelmi tűz szétszórta, ami miatt máshol dobták le a katonákat, mint ahol kellett volna. Ekkor azonban az ejtőernyősök rögtönöztek és megteremtették a káoszt a partraszállás előtti éjjelen. Kis csapatokba verődve német csapatokat támadtak meg, telefonkábeleket vágtak el, hidakat foglaltak el. A németek azt sem tudták, mi történik, a parancsnokságon is csak vakarták a fejüket, nem értettek semmit, ugyanakkor hatalmas árat fizettek ezért a szövetségesek: a ledobott 13 100 katonából több mint 3 ezren meghaltak.
   

• A katonák életét a németeken túl megkeserítette a légi- és tengeribetegség ellen adott tabletta, amitől alig bírtak ébren maradni. Stephen Ambrose a D-napról írt könyvében megemlékezik egy katonáról, aki úgy csinálta végig az egész partraszállást, hogy semmire sem emlékezett belőle később, miután kiütötték a tabletták.
• Egy tábornok is partra szállt a D-napon, ifjabb Theodore Roosevelt dandártábornok, a néhai elnök fia. Elsőre elutasították a kérését, de ő azzal érvelt, hogy javítja a katonák morálját, ha látják, hogy velük együtt egy tábornok is partra száll az első hullámban. „Úgy gondolkoznak majd, hogy nem lehet olyan veszélyes a helyzet, ha egy tábornok is hajlandó odamenni”. Végül engedtek a súlyos szívbeteg dandártábornoknak, aki az elsők között szállt partra, igaz nem a terveknek megfelelő helyen. Végül itt mondta ki a szállóigévé vált mondatot: „Hát akkor innen kezdjük a háborút!” Ő volt a legidősebb, aki részt vett a hadműveletben az 56 évével. Alig több mint egy hónappal később szívrohamban elhunyt.
  
   

• A britek nagy önbizalommal vágtak már a tervezésbe is és úgy gondolták, már az első nap elfoglalják a legfontosabb út- és vasútvonalak csomópontját, Caen városát. A fontosságát a németek is ismerték, ezért foggal-körömmel védték, így csak hat héttel később vették be a szövetségesek.
• A legsúlyosabb veszteségeket a D-napon a kódnevén csak Omaha Beachnek (Omaha partszakasz) nevezett részen szenvedték el az amerikai csapatok, miután nem sikerült rendesen megpuhítani a védelmet. A bombázás, a haditengerészet és a hajókon szállított tüzérség is leginkább mellélőtt, nem a célpontokat találták el. Emiatt a partra szálló hajók egy darálóba vitték az embereket. Akik túlélték, azok próbáltak fedezékbe vonulni, ami nem nagyon volt. Már-már úgy tűnt, hogy a partszakaszt nem tudják elfoglalni, amikor a rombolók kapitányai kezükbe vették az irányítást és 7-900 méterre megközelítették a betonbunkereket és elkezdték őket lőni. Ez meglehetősen bátor tett volt, mivel tele volt a tenger aknákkal, ráadásul ki voltak téve a német tüzérségnek is, de mindössze egy hajó süllyedt el, miután aknára futott. A többiek viszont megadták a gyalogságnak a segítséget, hogy elfoglalják a betonbunkereket és a part tetején található állásokat. A bunkerekben leginkább kába, fülükön-orrukon vérző katonákat találtak, mivel a lövedékek keltette légnyomás leverte őket a lábukról. Az Omaha Beachen történt mészárszéket a már klasszikus Ryan közlegény megmentése című filmben lehet megnézni, de csak erős idegzettel rendelkezőknek ajánljuk.
• Ahhoz, hogy a németek a páncélosaikat bevessék, Adolf Hitler jóváhagyására volt szükség, aki viszont az éjjel elindult hadművelet idején aludt és nem merték felébreszteni. Ahogy Gerd von Rundstedt, a nyugati hadseregcsoport ideiglenes parancsnoka is, míg Erwin Rommel – aki a partot védő erők parancsnoka volt – a feleségénél volt Németországban, mert úgy vélte, az időjárás nem kedvezne egy inváziónak. Így nem indult erőteljes támadás a part ellen.
• Bár az atlanti fal védőinél németekről beszélünk, az oda vezényelt hadosztályokban rengeteg kelet-európai szolgált az Ost-zászlóaljakban. Főként lengyelekkel és oroszokkal voltak ezek feltöltve, de bőven akadtak köztük magyarok is és csak addig harcoltak, amíg a német őrmesterek mögöttük álltak kibiztosított fegyverrel. Az is előfordult, hogy a támadás előtt közvetlenül lelőtték a német tiszthelyettest, úgy adták meg magukat.
• Az amerikaiak ejtettek foglyul Wehrmacht egyenruhás koreaiakat is, akik meglehetősen kalandos úton jutottak el Normandiába. 1938-ban bevonultatták őket a japán hadseregbe – Korea akkor még Japán gyarmat volt – majd 1939-ben, az orosz-japán határháborúban a Vörös Hadsereg fogságába kerültek, ott erőszakkal besorozták őket, aztán 1941 decemberében Moszkva alatt a Wehrmacht fogságába estek, ahol erőszakkal besorozták őket a német hadseregbe, és Franciaországba küldték őket.
• A legmocskosabb katonákat az amerikai 29. hadosztály adta, pedig tisztán futottak ki Angliából. A naszádjuk, amivel a partra igyekeztek megakadt a szállítóhajó oldalán, pechjükre pont a fedélzeti vízleeresztő nyílása alatt. A brit tengerészek nem fogták vissza magukat és a szennyvíz ömlött rájuk. Ahogy Tom Dallas őrnagy emlékezett vissza: „talpig szarosan szálltunk partra”.
• Mindkét oldalon harcoltak magyar katonák. A németek oldalán ugye az Ost-zászlóaljakban, míg az amerikaiak oldalán szinte minden alakulatban ott voltak a kivándorolt magyarok fiai. A normandiai temetők fejfáin nagyon sok magyar névvel lehet találkozni. Nem véletlen, hogy a Ryan közlegény megmentésében a csapat őrmesterét Horváthnak hívják.

• A leghíresebb magyar, aki partra szállt 1944 június 6-án, Robert Capa haditudósító volt, aki az Omaha partszakaszra ment fotózni, méghozzá a második hullámban. Miután két tekercs filmet ellőtt, felszedte egy hajó, ami visszavitte Angliába, ott pedig az első dolga az volt, hogy előhívassa azokat.  A laboráns, akinek a kezébe kerültek a tekercsek, annyira kíváncsi volt, mi látható rajtuk, hogy elszúrta az előhívást. Capa százhat felvételéből csak nyolcat tudtak megmenteni, és azok is életlenek lettek. A legendás fotós dühöngött, hogy nem ezért vitte vásárra a bőrét, ugyanakkor ezek azok a fotók, amelyek a legjobban visszaadták azt a káoszt, ami az Omahán volt azon a napon.

Nyitókép: Reuters/Benoit Tessier