Nyakunkon a nyár, nyakunkon a sárga-fekete ruhás fenevadak – mutatjuk, melyiktől kell leginkább tartani

A klímaváltozás következtében itthon is egyre korábban köszönt be a nyárias időjárás (mint azt a mostani áprilisi harminc fokos rekordmelegek is jól szemléltetik). Mivel nincsenek igazán nagy hidegek sem, a rovarok jelentős része kibekkeli a téli hónapokat, így például a darázskolóniák sem fagynak el teljesen. Miközben korábban csak a királynők élték túl a telet, az utóbbi években többezres létszámmal kezdik a tavaszi-nyári szezont. Ennek köszönhetően alig járunk még a tavasz derekán, de máris nagy számban jelennek meg a sokak számára félelmetes repülő rovarok.

A nyaralás felhőtlen napjait gyakran meg is zavarják a sárga-fekete ruhás fenevadak: feltartóztathatatlanul jönnek mindenre, ami cukros, zümmögnek, szinte belerepülnek az ember szájába, ha meg hadonászva elkergetnénk őket, akkor támadnak. A bosszantó, kellemetlen, sőt, fájdalmas találkozások miatt sokan tartanak minden hangosan zümmögő, többnyire figyelmeztető sárga-fekete színeket viselő repülő rovartól, pedig nem mind darázs, ami az évnek ebben a szakában utunkba akad (vagyis aminek mi akadunk az útjába). Lássuk tehát, mi a helyzet a darazsakkal, dongókkal, méhekkel, melyek a leggyakoribb fajok Magyarországon, hogyan lehet relatíve nagy bizonyossággal megkülönböztetni őket egymástól?

A hártyásszárnyúak két nagy alrendje

A rendszertan szerint ezek a fejlett szárnyas rovarok a hártyásszárnyúak rendjébe tartoznak (Hymenoptera), ami a bogarak után a legnagyobb fajszámú rend. A hártyásszárnyúak rendje két alrendre osztható, így vannak 

a növényevő darazsak (Symphyta) és a fullánkosdarázs-alkatúak (Apocrita). 

E két rendbe csaknem száz hártyásszárnyú család tartozik, ezek java része darázsalkatú, de van nyolc hangya és hat méhalkatú is.

A növényevő darazsak közé tartoznak például a szövődarazsak, a fadarazsak és a levéldarazsak, amik – mint azt az alrendjük neve is sugallja – növényekkel táplálkoznak. Közülük leginkább említésre méltó Magyarország legnagyobb fadarazsa, az akár 4 centisre is megnövő óriás-fenyődarázs, ami nagysága és testfelépítése miatt kissé össze is téveszthető a lódarázzsal. Az óriás-fenyődarázs azonban könnyen megkülönböztethető tőlük, feje ugyanis kisebb, csápjai viszont jóval hosszabbak, és fullánkja sincs. Lakhelye a hegyvidéki fenyőerdő, emiatt inkább kirándulók találkozhatnak vele. Mindezek miatt semmiféle veszélyt nem jelent ránk nézve.

A másik, jóval népesebb alrendbe, a fullánkosdarázs-alkatúak közé tartozik gyakorlatilag minden más, jól ismert hazai méh- és darázsfaj, sőt még a hangyák is (mivel ők csak rajzáskor röpülnek, külön nem térünk ki rájuk ebben a cikkben). Na de hogyan lehet megkülönböztetni őket? Lássuk:

Minden dongó méh, de nem minden méh dongó

Kezdjük a dongókkal, ők ugyanis nem képeznek külön rendszertani családot. A dongó afféle köznapi elnevezés, amit hangos döngicsélése miatt kaptak ezek a békés, egyáltalán nem agresszív, nagytestű, bundás rovarok. A dongók vagy más néven poszméhek nemzetsége (Bombus), a méhfélék közé tartoznak, virágport és nektárt gyűjtögetnek, és van ugyan erős és nagy fullánkjuk, de csak nagyon ritkán, végszükség esetén használják, ha veszélyben érzik magukat.

Magyarországon jelenleg a földi poszméh (Bombus terrestris), a réti poszméh (Bombus pratorum) és a mezei poszméh (Bombus pascuorum) a leggyakoribb. Az 1-2,5 centisre megnövő, jellegzetesen élénk színű, fekete-sárga-fehér bundájáról könnyen felismerhető földi poszméhet 2014-ben az év rovarának választotta a Magyar Rovartani Társaság. 

Hasonlóan nagyra nő a réti poszméh, de dús bundája egész más színű: sárgásfehér, fekete és vörös. A mezei poszméh náluk fakóbb színű, bundája a tor részen vörösesbarna, potrohán váltakozó világos és sötét sávokból áll.

Összességében a poszméhek mindegyikéről elmondható, hogy rendkívül jámbor, kedves jószágok (a földi poszméhet szokták is repülő pandamacinak nevezni), ha nem zargatjuk őket, akkor a légynek sem ártanak.

Itt érdemes nem is annyira zárójelben megjegyezni, hogy miközben a köztudatban a háziméheket tartják a rovarvilág legdolgosabb beporzóinak, a valóság ezzel szemben az, hogy a szerényen döngicsélő poszméhek jóval több hasznot hajtanak a biodiverzitás malmára, mint a monokultúrás virágzások (akác, hárs, repce stb.) idején kihelyezett kaptárakból kirajzó mézelő méhek.

A poszméhek nélkül néhány növényfaj már régen kihalt volna. 

Bársonyos testükkel ugyanis igen sok virágport szednek magukra, és viszik egyik virágról a másikra, ráadásul a méhekkel ellentétben a poszméhek rossz időben is ki tudnak repülni. Mivel a nagytestű poszméheknek sokkal több, ötször annyi nektárra van szükségük az energiabevitelhez, mint a méheknek, ez azt jelenti, hogy ötször annyi virágot keresnek fel, ötször annyi virágot poroznak be.

Mindenképp megemlítendő itt az egyik legszebb hazai méhféle, a kék fadongó, amit dongónak nevezünk, de rendszertanilag nem a poszméhek közé, hanem a Xylocopa nemzetséghez közé tartozik. Az akár háromcentisre is megnövő, massziv termetéről, csodás, acélkékből feketébe hajló színéről, különösen hangos zümmögéséről könnyen felismerhető kék fadongó félelmetesnek tűnhet, de a poszméhekhez hasonlóan békés, nektárral táplálkozó, fák korhadt üregeibe fészkelő rovar. 

Tűzifa hasogatásánál elő is fordulhat, hogy egy-egy akácrönkben megzavarjuk a téli álmát alvó jószágot, aki méltatlankodva döngicsélve kéri, hogy ne tegyük tönkre otthonát.

A méhek nagy családja

A poszméheken túl több mint harminc nemzetség tartozik a méhek közé, rendkívül sokfélék, hazánkban is több tucat fajuk él, köztük a mindenki által jól ismert, mézet termelő házi méh vagy nyugati mézelő méh (Apis mellifera). A poszméhekhez képest rövidebb szőrű, aranysárga és sötétbarna színű, csíkos potrohú háziméh szintén békés rovar, fullánkjával csak akkor szúr, ha veszélyben érzi magát. A nektár gyűjtésével foglalkozó dolgozók a kaptárak környékén egy fokkal agresszívabban viselkednek, a veszélyesnek ítélt betolakodót könnyebben megtámadják. Szúráskor horgos fullánkjuk beakad a bőrbe és kiszakad testükből, ami a méh pusztulásával jár. 

Gyakoriak még itthon a bányászméhek családjába tartozó különféle fajok. Kis vagy közepes méretű méhek, amik szintén virágport gyűjtögetnek békésen, és érdekes módon magányosan élnek, nem olyan nagy közösségekben, mint a házi méhek.

Kiváló beporzóknak számítanak az ugyancsak jámbor faliméhek hazai fajai. A házi méheknél kisebb, zömökebb rovarok, rövid szőrű bundájuk barnás, fekete, esetleg zöldeskék. Szintén magányosan éldegélnek, csak akkor támadnak, ha fenyegetve érzik magukat, de fullánkjuk kicsi, szúrásuk sem olyan fájdalmas, mint a házi méheké. 

A faliméhekkel egy családba tartoznak a szintén magányos életmódot folytató szabóméhek a Megachile nemzetségből. Nevüket arról a viselkedésükről kapták, hogy növények leveleiből kis kerek foltokat szabnak ki rágójukkal, és ezekkel tapétázzák ki a fészkük falát. A rózsa-szabóméh a rózsából, a kis szabóméh orgonából, a málna-szabóméh málnából, mások akácból, bodzából harapdálják ki az otthonuk béleléséhez szükséges darabokat. 

Darazsak, a rovarvilág lándzsásai

A békés természetű dongókhoz és a dolgos méhekhez képest a darazsak igazi fenevadak – legalábbis ilyesmi kép élhet a köztudatban a figyelmeztető, fekete-sárga ruhás veszedelemről. Pedig a darazsak sem mind törnek az életünkre, vannak köztük rendes, jámborabb fajok – persze mindig tőlük rettegnek a legjobban az emberek.

A fullánkosdarázs-alkatúak (Apocrita) rendjébe tartozó darázsfélék közül Magyarországon az alábbi, a redősszárnyú darazsak közé tartozó fajok a leggyakoribbak:

• déli papírdarázs (Polistes dominula),
• kecskedarázs (Vespula vulgaris).
• német darázs (Vespula germanica),
• lódarázs (Vespa crabro),
• padlásdarázs (Polistes nimpha),

Közös életmódbeli jellemzőjük, hogy kisebb-nagyobb kolóniákban élnek, szofisztikált szerkezetű fészket építenek, amiben a királynő és több száz, de akár több ezer dolgozó is élhet. Darázsfészket találhatunk fák odvaiban, földben lévő lyukakban, és lakóépületekben is: padláson, eresz alatt, ablakok sarkában, a redőny alatt, falak közti résekben, postaládában. Bár mézet nem termelnek, fészküket mégis agresszívan védik a betolakodók ellen, ezért soha nem tanácsos megzavarni szürke, papírszerű anyagból készült erődítményeiket. Erős fullánkjukkal mérget fecskendeznek áldozatukba, ami fájdalmas gyulladást okoz. Mivel a méhekkel ellentétben fullánkjuk nem horgas, ezért nem szakad bele a bőrbe, így a méheknél amúgy is ingerlékenyebb darazsak akár többször is képesek megszúrni az ellenséget.

A déli papírdarázs talán a hazánkban leginkább ismert honos darázsfaj, hatszögletű szelvényekből álló, papírszerű fészkével már szinte mindenki találkozott, ahogy a karcsú derekú, fejétől a fullánkjáig jellegzetes mintázatú, fekete-sárga testű példányaival is – főként gyümölcsösök környékén, ahol előszeretettel szürcsölgetik mondjuk a barack vagy szőlő édes nedvét.

A kecskedarázs és a német darázs is jellegzetes mintázatú, fekete-sárga megjelenésű fajok, a laikusok nem könnyen tudják megkülönböztetni őket a déli papírdarázstól. Kevéssé karcsú testalkatuk, illetve fejükön, potrohukon az eltérő alakú fekete foltok adhatnak támpontot arra nézve, hogy épp melyikkel van dolgunk – erről bővebben a Magyar Természettudományi Múzeum cikkéből érdemes tájékozódni. A kecskedarázs és a német darázs kolóniái is leginkább a talajban fészkelnek, és bár alapvetően a természetes élőhelyeket részesítik előnyben, strandokon gyakran a keményre taposott föld lyukaiból jönnek elő portyázni, kiömlött üdítőre, elejtett fagyira, a nyaralók elemózsiájára fenve fogukat. 

A kecskedarázs az, ami kóla- vagy sörivás, dinnyeevés közben jön, és nem hagy békén, beleiszik, beleeszik mindenbe, az idegek harcában mindig ő áll győzelemre. Mivel egészen nagy kolóniákban élnek, agresszívan védekeznek és támadnak, nagy csoportban kimondottan veszélyesek lehetnek. Aki allergiás a csípésükre, akár életveszélybe is kerülhet a hirtelen bekapott sok darázsdöfés miatt.

A lódarázs mondhatni a fenti kisebb darazsak felturbózott, szteroidokon élő rokona, amit tényleg jobb békén hagyni és messzire elkerülni. Tekintélyt parancsoló mérete (akár 3-4 centisre is megnőhet), egyedi testfelépítése, ritkás szőrzete, vöröses-sárga-fekete színe és mintázata ellentmondást nem tűrően azt üzeni: veszélyes ragadozó vagyok. Látása kiváló, fürgén és jól menőverezve repül, döfése rendkívül fájdalmas, és mivel támadókedve nagy, egy lódarázsfészket megzavarni nem életbiztosítás: bár önmagában néhány lódarázsszúrás nem halálos, nagy számban már roppant kellemetlen tüneteket tud okozni, főleg az ember fején, a szájban, a vérerek közelében. Az esetleges allergiás reakció miatt – a méh-, illetve a darázsméregre érzékenyek esetében – pedig szintén életveszélyes lehet.

Bár a padlásdarázs sem kicsi, élénk sárga-fekete színe miatt nehéz összetéveszteni a lódarázzsal. Nevéhez hűen padlásokon épít fantasztikus fészket, rovarokkal táplálkozik, és ha békén hagyják, emberre nem veszélyes, egyáltalán nem olyan agresszív, mint a lódarázs vagy a kecskedarázs. Ha padlásdarázs-kolónia költözik a tető alá, érdemes kibekkelni, ugyanis egy szezon után elhagyják fészküket és – ellentétben a lódarazsakkal – nem is térnek vissza olyan helyre, ahol már laktak egyszer.

Végezetül térjünk ki a legfélelmetesebb nevű és kinézetű hazai fajra, a tavasz végén rajzó óriás-tőrösdarázsra, amit sokan összetévesztenek első látásra a lódarázzsal, szegény tőrösök bánatára. A legnagyobb termetű – akár 4-4,5 centisre is megnővő – Magyarországon is honos darázsfaj ugyanis a poszméhekhez hasonlóan 

békés, nektárszívogató rovar, jámborabb, mint egy szárnyas bárány, se emberre, se állatra nem veszélyes. 

Leginkább dúsabb, vörhenyes bundájáról, vöröses-sárga fejéről, lilás árnyalatú szárnyairól és potrohának jellegzetes négyes osztatú sárga foltjairól ismerhető fel, no meg onnan, hogy nem akar senkit felkoncolni, hanem virágról virágra szállva végzi fontos beporzó munkáját. 

A lódarázzsal szemben az óriás-tőrösdarázs kerüli a konfliktust, csak végveszélyben szúr fullánkjával, de csípése így sem veszélyes, és ha véletlenül utunkba akad, könnyen odébb lehet hessegetni. Magyarországon védett, eszmei értéke 50 ezer forint.

Mire érdemes odafigyelni?

Hogyan célszerű védekezni az agresszívabb háziméhek és harciasabb darázsfajok ellen? Mivel ezen rovarok számára az erős színek, édes illatok jelentik a legnagyobb vonzerőt, ezért a szabadban, a fészkek és a kaptárak közelében lehetőleg ne viseljünk élénk, színes (sárga) ruhákat, ne használjunk erős, édes illatanyagú kozmetikumokat, dezodorokat. Fokozottan figyeljünk a kisgyerekekre, akik könnyen leeszik magukat, és a darazsakat erősen vonzzák a ruhájukra került édes étel- és italfoltok.

Vigyázzunk, hogy az asztalon ne maradjon lefedetlenül se sörös, se üdítős pohár, mert ha egy darázs beleesik, és valaki figyelmetlenül beleiszik és lenyeli, az veszélyes lehet. Ha egy darázs belülről csípi meg a torok környékét, a terület gyorsan begyullad, a gyulladás összenyomhatja a légcsövet, ami légszomjhoz és fulladáshoz vezethet. Ilyenkor csak a gyors orvosi segítség, antihisztamin-injekció (makacs tévhit, hogy a kalcium segít, holott erről szó nincs),

súlyosabb esetben pedig a légcsőmetszés segíthet csak.

Az erdészek azt tanácsolják a kirándulóknak, hogy csak a kijelölt turistautakon haladjanak, ahol nem bolygatják a növényzetet, így a darazsakat sem. Senki ne nyúlkáljon fa-, szikla- vagy mesterséges üregekbe, ne másszon magaslesekre, és a kilátókat is fokozott óvatossággal érdemes megközelíteni. Letelepedés előtt vizsgáljuk meg, hogy a fűben, földi üregben nem találhatók-e darazsak; ha pedig megjelenik egy-egy darázs, őrizzük meg a nyugalmunkat, mivel a hadonászás csak ingerli az állatokat.

Lehetőleg senki nem menjen egyedül kirándulni, és mindig legyen mobiltelefon a táskában, ha segítséget kell hívni. Ha valaki tudja magáról, hogy érzékeny a darázscsípésre, inkább halassza őszre a kirándulását. Emellett érdemes a hátizsákban tartani gyógyszertárban beszerezhető orvosságokat, amelyekkel a darázscsípés hatásai csökkenthetők. 

A veszélyes időszak tavasztól az időjárás hűvösebbre fordulásáig, illetve csapadékosabbra válásáig tart, az őszi időszakban a darazsak ugyanis már nem olyan aktívak.

Nyitókép: "They don't know..." by vauvau is licensed under CC BY 2.0 .