Csernobilban valami nagyon fura dolog történt a békákkal az elmúlt évtizedekben

A csernobili atomerőmű négyes számú reaktorának balesete 1986-ban történt, ez a szerencsétlenség az emberiség történetének legnagyobb mértékű radioaktív szennyezését idézte elő. A nagy dózisú sugárzás hatással volt a környezetre és környék lakosságára is. Bizarr tény: több mint három évtizeddel a baleset után Csernobil Európa egyik legnagyobb természetvédelmi területévé vált.

Napjainkban temérdek veszélyeztetett faj talált menedéket a területen, beleértve medvéket, farkasokat madarakat és békákat is.

A sugárzás egyik legérdekesebb hatása az volt, hogy a helyi levelibékák elkezdtek befeketedni. Egy 2016 óta zajló megfigyelés nyomán kiderült, hogy ez nem véletlen, a lassan fekete színre váltó békák alkalmazkodni kezdtek az élőhelyükhöz. A kutatásról maguk a szerzők számoltak be a Conversationben.

Melanin a sugárzás ellen

A melanin az élőlények szinte minden csoportja által termelt sötét színű pigmentek összefoglaló neve. Az állatokban az anyagot a melanociták termelik a tirozin és cisztein aminosavak oxidációjával majd polimerizációjával. Kevésbé ismert, hogy a pigmentek ezen osztálya csökkentheti az ultraibolya sugárzás negatív hatásait is, ez a védekező jelleg kiterjedhet az ionizáló sugárzásra is. A kutatók szerint ezt korábban már kimutatták gombáknál is. A melanin elnyeli a sugárzási energia egy részét, ezen kívül képes megkötni és semlegesíteni a sejten belüli ionizált molekulákat, például a reaktív oxigénfajtákat.

Ez a tulajdonság csökkenti annak valószínűségét, hogy a sugárzásnak kitett egyének sejtkárosodást szenvedjenek el, növelve ezáltal a túlélési esélyeiket.

Az első fekete békákat 2016-ban észlelték a kutatók, ekkor döntötték el, hogy érdemes lenne megvizsgálni a melanin szerepét a csernobili élővilágban. 

2017 és 2019 között elkezdték kutatni a fekete levelibékákat. Három év alatt több mint 200 hím béka bőrszínét elemezték, összesen 12 tóból vettek mintákat. Ezek az élőhelyek erősen ki voltak téve a radioaktív szennyezettségnek. A bolygó legradioaktívabb területeit járták be, de voltak olyan tónál is, amely a csernobili veszélyzónán kívül helyezkedett el. A tiszta területeken vett mintákat referenciaként használták.

Az eredményekből világosan kiderült, hogy a csernobili, azonos fajhoz tartozó békák sokkal barnábbak, sokszor kimondottan feketék a tiszta területen élő társaikhoz képest. A kutatók ugyanakkor megjegyzik: az elszíneződésnek nincs köze a jelenlegi sugárzáshoz, inkább az elmúlt évtizedekre vezethető vissza.

Az evolúció működés közben

Vizsgálatok eredményei arra utalnak, hogy a csernobili békák gyors evolúciós folyamaton mentek keresztül a sugárzás hatására. Ebben a forgatókönyvben

azok a békák, amelyek a baleset idején sötétebb színűek voltak, sokkal nagyobb eséllyel élték túl az extrém környezeti hatásokat, mint a társaik.

Vagyis azért feketék Csernobil békái, mert ők élték túl nagyobb eséllyel az extrém sugárzást, nem pedig azért, mert időközben elszíneződtek.

A sötét békák tehát nagyobb eséllyel élték túl a sugárzást, így nagyobb sikerrel is szaporodtak.

Több mint tíz békagenerációnyi idő telt el a baleset óta, és a természetes szelekció érvényesült: azok az egyedek maradtak életben, amelyeknek a tulajdonságai alkalmasabbá tették őket a túlélésre.

Nyitókép: illusztráció / Getty Images