Reggeli

Rácz András: Putyin célja, hogy Ukrajnát, ahogy most ismerjük, levegyék a térképről

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2022. február 25. 9:51

Putyin elnök célja elfoglalni Kijevet, megdönteni az ukrán kormányt, tönkreverni az ukrán hadsereget. A csernobili reaktor miatt ugyanakkor nem kell aggódni, mert az oroszok sem teljesen bolondok – mondta a biztonságpolitikai szakértő az RTL Reggeli műsorában.

Csütörtök reggel Oroszország megtámadta Ukrajnát – háborús konfliktus alakult ki a két ország között. Vlagyimir Putyin orosz elnök a hét elején elismerte a kelet-ukrajnai, szakadár donyecki és luhanszki „népköztársaságok” függetlenségét, majd pedig orosz csapatokat küldött a területekre, hivatalosan békefenntartóként. Csütörtökön pedig katonai hadműveleteket rendelt el Ukrajnában.

Rácz András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézet tudományos munkatársa az elmúlt nap fejleményeivel kapcsolatban az RTL Reggeliben azt mondta, hogy Oroszország csütörtök hajnal óta hat irányból támadja Ukrajnát, de hatból ötöt az ukránok egészen jól megtartottak, kivéve a déli frontot, ahol 130 kilométer mélyen bent vannak az orosz erők. 

Ami igazán veszélyes, hogy az oroszok észak-keleti irányból kb. 20 kilométerre megközelítették Ukrajna fővárosát, Kijevet. Szerinte az elkövetkező napokban nagyon nagyon kemény harcok várhatók a főváros közelében. (A friss hírek szerint időközben az orosz egységek benyomultak Kijevbe.)

A szakértő szerint a jó hír az, hogy az orosz támadás ellenére az ukrán kormány nem omlott össze, a közigazgatás működik, a hadsereg működik, a telefonszolgáltatás, az internet működik. Olyan teljes összeomlás tehát, amitől sokan tartottak, nem következett be – a következő 2-3 nap döntő lesz ebből a szempontból.

Rácz András úgy látja, hogy hatalmas fölényben és túlerőben vannak az oroszok, nem nagyon várható, hogy az ukrán hadsereg képes lesz kiszorítani az oroszokat:

Olyan győzelem, hogy az orosz haderő visszamenjen Oroszországba, nem lesz.

Ukrán oldalról maximum azt lehet elérni, hogy eléggé lelassuljon az orosz előrenyomulás ahhoz, hogy a politikai és gazdasági károk, a nemzetközi presztízsveszteség és szankciók arra kényszerítsék Putyint, hogy ezt átgondolja. „De a következő 2-3 napban még nem fog engedni” – vélekedett a szakértő.

A kérdésre, hogy miért volt fontos Csernobil elfoglalása, Rácz András azt válaszolta, hogy miután Fehéroroszország felől is támadtak az orosz erők, és Kijev irányába nem sok átkelési lehetőség van, Csernobil egyszerűen útba esett, tehát különösebb tervük az oroszoknak az erőművel és térségével nemigen van.

Nem kell attól félni, hogy a reaktorral bármi történne. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek Ukrajna azt jelentette, hogy mind a reaktor, a roncs, mind a nukleárishulladék-tározó ép, semmi probléma nincs. Az oroszok sem teljesen bolondok azért.

 

Ez a háború már nem a szakadár területekről szól

Rácz András szerint az orosz támadás már rég nem a szakadár területek Oroszországhoz csatolásáról szól. Putyin elnök célja

elfoglalni Kijevet, megdönteni az ukrán kormányt, tönkreverni az ukrán hadsereget. Ez nem egy korlátozott háború, ennek a célja az, hogy azt az Ukrajnát, ahogy most ismerjük, levegyék a térképről.

Putyin hadüzenetében azzal fenyegette meg a világot, hogy bárki, aki be akarna avatkozni a konfliktusba, súlyos következményekkel számolhat orosz részről. Rácz András szerint sem az Egyesült Államok, sem a NATO nem fog harcoló erőket küldeni Ukrajnába. Azonban Putyin fenyegetőzése a soha nem látott válaszcsapással, amivel a nukleáris fegyverekre utalt, csak blöff:

Oroszország rendszeresen csinálja azt, hogy ha valami nem tetszik neki, akkor megemlíti, hogy ő egyébként atomhatalom. Ez a fenyegetés alapvetően a NATO-nak szól. Egy NATO és Oroszország közötti atomháborút felvállalni Ukrajnáért, nem olyasmi, amit Oroszország megcsinálna. Ez egy blöff.

A kérdésre, hogy magára hagyta-e a nyugat Ukrajnát az orosz agresszióval szemben, Rácz leszögezte, hogy senki sem gondolta, még az ukránok sem, hogy a nyugat harcoló erőket küldene a megsegítésükre:

Kezdettől fogva egyértelmű volt, hogy harcolni az ukránoknak kell. De a Nyugat a harcoló erőkön kívül gyakorlatilag mindent megad. Humanitárius felszerelést, katonai felszerelést, fegyvereket, információkat, kiképzést, minden ilyesmit. Az látszik egyébként, hogy a nyugatiaktól kapott fegyverek segítenek rajtuk.

Magyarországot a harcok nem fogják érinteni

Rácz András szerint Magyarország területét a harcok biztosan nem fogják elérni, legalábbis szándékosan nem. „Ha az oroszok el is jönnének Kárpátaljáig, nem valószínű egyébként, de ha el is jönnének, Magyarország NATO-tag. NATO-tagállamot Oroszország fegyveres erővel nem fog megtámadni. Kisebb fegyveres csoportok átsodródhatnak, ez megtörtént a jugoszláv háború alatt többször is. Ezt a honvédség tudja kezelni. Olyan, hogy Magyarország területét orosz katonai támadás érné, biztosan nem lesz.”

Hazánkat közvetlenül, a legnagyobb mértékben a menekülthullám fogja érinteni, mondta a szakértő. Rengetegen fognak jönni, nagy szükség lesz a társadalmi szolidaritásra és nagyon sokféle és sokrétű segítségre lesz szükség.

Tegnap reggel óta az egész világ másmilyen, mint tegnapelőtt volt

– fogalmazott Rácz András az Ukrajna elleni orosz agresszió következményeivel kapcsolatban. Szerinte az, hogy egy európai állam nagy léptékű fegyveres támadást indít a saját szomszédja ellen, a saját szomszédja elpusztítása szándékával, ilyen Jugoszlávia, vagy a második világháború óta példa nélküli. 

Egészen eszelős, ami történik. Az összes következménye még nem látszik, de valószínű, hogy Oroszország nemzetközi presztízsét és gazdasági kapcsolatait tartósan romba fogja dönteni. A rossz hír az, hogy ezt az oroszok valószínűleg beárazták. 

Hogy a mostani szankciók képesek-e megtörni az orosz lendületet, a következő néhány napban derül ki. Ez rövid távon a háború alakulásától függ. Minél tovább tud Ukrajna hatékonyan védekezni, annál magasabb lesz a háború katonai, gazdasági, politikai és főleg belpolitikai költsége Oroszország számára.

 

#Reggeli#RTL Klub#miller dávid#rtl#orosz-ukrán háború#papp gergő#rácz andrás#ukrajna

Címlapról ajánljuk