Kultúra

Ismét van magyar Oscar-díjas, de csak a nők tudtak izgalmas versenyt produkálni – végignéztük a 96. Oscar-gálát

Köves GáborKöves Gábor

2024. március 11. 5:49

Szinte minden a papírforma szerint alakult, még Jimmy Kimmel poénjai is, egyedül a női főszereplők versenye adott okot az izgalomra. Barbie hoppon maradt, de Christopher Nolant végre megkoronázták, és nem panaszkodhat a Magyarországon forgatott Szegény párák csapata sem. Külön öröm, hogy a film magyar berendezője, Mihalek Zsuzsa is Oscar-díjas.

A vörös szőnyeges fel- és bevonulással a végső fázisába érkezett a hónapok óta tartó Nagy Oscar Felhajtás (N.O.F.), vagyis az Amerikai Filmakadémia éves rendes díjkiosztójáig vezető, végeérhetetlen kampányolás.  

Hogy az Oscarért való törtetés-nyomulás-önreklámozás során ki mire vetemedik, hogy milyen módszerekkel élt a kíméletlen kampányairól (is) hírhedt Harvey Weinstein, vagy hogy mire hajtott Leonardo DiCaprio egy nyugati parti idősotthonban, mindezekről a kulisszatitkokról a New Yorker magazin szakértője, az Oscar Wars című könyv szerzője beszélt az rtl.hu-nak.

Oscar Oscar Oscar
Paul Giamatti (Téli szünet) és Clara Wong a vörös szőnyegen – Fotó: Robert Gauthier / Los Angeles Times via Getty Images

A szavazás február 27-én lezárult, a kampányolásba belefáradt sztárok és a mögöttük álló PR-csapatok napszámosai is megpihenhettek egy rövid időre, hogy aztán vasárnap újra mindenki a legelőnyösebb mosolyával lépjen a vörös szőnyegek leghíresebbikére.

A rövid mosolyszünetnek az esélyesek közül talán Cillian Murphy örült a leginkább. Az ír színész, akinek mostanra mindenki megtanulhatta helyesen ejteni a nevét (nem Szilien, hanem Kilien) nemrég kerek-perec kimondta, amit sok kollégája sosem mert volna: a sajtókörutak halálosan unalmasak.

Ennél drámaibb bejelentésre nem is került sor az Oscar-ceremóniáig tartó hosszú PR-menetelés során. Az ősz beköszöntével egy hatalmas összefüggő vörös szőnyeggé változott a világ, díjátadó követett díjátadót, a nyertesek megköszönték a szavazók bizalmát, és dicsérték a mezőnyük veszteseit, a vesztesek pedig próbáltak úgy tenni, mintha már a jelölés akkora megtiszteltetés lett volna, hogy nem is számít, hogy nem őket szólították a színpadra.

Persze nem minden vesztesnek sikerül jó képet vágnia, de ha már nem megy, érdemes olyan stílusosan anyázni, mint ahogy azt Samuel L. Jackson tette. Az Oscar-történelem emlékezetes pillanata volt, amikor  Jackson 1995-ben a „shit” szócskával kommentálta, hogy nem nyert díjat a Ponyvaregényért.


Persze Jacksonnak még ez is jól állt, de a kevésbé cool művészeknek azért nem árt a köszönőbeszédek mellé egy „vesztettem, de örömmel veszem tudomásul”-jellegű műmosolyt bekészíteni.

Ami a műsorvezetőt illeti, Jimmy Kimmel a negyedik alkalommal tölti be a házigazda szerepét: a talkshow-sztár amolyan biztos megoldásnak számít, nem ér a nagyok, például az egykori nagy kedvenc, Billy Crystal nyomába, de általában hozza a tisztességes középszert.  

Nyitóbeszédében Kimmel elejtett egy Robert Downey Jr.-t célzó péniszpoént, igyekezett kiejteni Gerard Depardieu nevét helyesen, tett egy majdnem humoros megjegyzést Bradley Cooper anyukájára, kipécézte Steven Spielberget, és Sandra Hüller kapcsán a német közízlést is megfricskázta.

Bradley Cooper édesanyját, aki rendszeresen elkíséri fiát a díjátadókra, többször is célba vette Kimmel, de mindannyiszor jó ízlésről és kellő tiszteletről tett tanúbizonyságot. Két olyan dologról, ami nem feltétlenül erény Oscar-házigazdaként. Tavaly is Kimmel vezette az Oscart, és a nézettség (18,7 millió néző) emelkedett is, ha nem is sokkal. A Will Smith pofonjáról elhíresült 2022-es műsort csak 16,6 millióan nézték, de a Titanic évének rekordnézettségét (57 millió néző 1998-ban) valószínűleg már sosem sikerül elérni.

Ami a köszönőbeszédeket illeti, Rickey Gervais már 2020-ban, a Golden Globe házigazdájaként felszólította Hollywood legnagyobb sztárjait, hogy mit ne csináljanak:

„Ha díjat nyertek, kérlek benneteket, ne tartsatok itt politikai beszédet. Nem vagytok ti abban a helyzetben, hogy bármiről is kiselőadást tartsatok az embereknek. Semmit sem tudtok a való világról, a legtöbben közületek kevesebb időt töltöttek iskolában, mint Greta Thunberg. Ha nyertek, gyertek fel a színpadra, mondjatok köszönetet az ügynökötöknek, az isteneteknek és fuck off” – jelentette ki Gervais. 

Megfontolandó szavak, de Jimmy Kimmeltől hasonlót fölösleges volt várni, ahhoz túlságosan is hollywoodi játékos.

Legjobb női mellékszereplő

A New York Times, a Variety és a Guardian is a Téli szünet gyászoló szakácsnőjét, Da’Vine Joy Randolphot tette meg győztesnek, és valóban, az eddig csak kevesek által ismert színésznő Alexander Payne filmjének nagy felfedezettje. Da’Vine Joy Randolph a Ghost című film musicalváltozatában tűnt fel a Broadway-n, játszott Eddie Murphy-vígjátékban (A nevem Dolemite), Sandra Bullock-vígjátékban (Az elveszett város) és számos más mellékszerepben, míg végül a Téli szünet hozta meg a kiugrást. Nagy meglepetést okozott volna, ha nem ő nyer, az egyedüli, aki megszorongathatta volna, Emily Blunt volt az Oppenheimer-csapatból. 

És az Oscart nyerte… Da’Vine Joy Randolph (Téli szünet).

Oscar Oscar Oscar
  Fotó: Kevin Winter/Getty Images

Legjobb animációs kisfilm

A decemberben közzétett szűkített listán még szerepelt Buda Flóra Anna 27 című animációs rövidfilmje, az öt jelölt közé azonban nem került be. 

És az Oscart nyerte: Dave Mullins, Brad Booker (WAR IS OVER! Inspired by the Music of John & Yoko)

Legjobb animációs film

Az Elemi, a Nimona, a Roboálmok, a Pókember: A pókverzumon át és A fiú és a szürke gém voltak versenyben.

És az Oscart nyerte…  A fiú és a szürke gém (Hayao Miyazaki, Toshio Suzuki)

A feketeöves japán animációs mester, Hayao Miyazaki nem vett részt a díjátadón, pedig jó lett volna néhány szót hallani a híresen visszahúzódó 83 éves legendától.

Legjobb eredeti forgatókönyv

Ez volt  az a kategória, amiben az Egy zuhanás anatómiájának valós esélye volt a díjra. És legalább egy Oscart mindenképpen adni kellett ennek a remek francia filmnek.

És az Oscart nyerte… Justine Triet, Arthur Harari (Egy zuhanás anatómiája)

 

Legjobb adaptált forgatókönyv

A verseny szorosnak tűnt, a Guardian az Érdekvédelmi területet, a New York Times az American Fiction című szatírát jósolta befutónak. Spielberg szerint az Érdekvédelmi terület a legjobb holokauszt film, ami a Schindler listája óta készült, és Spielberg elismerő szavai sok szavazatot hozhattak, de az amerikai irodalmi piacnak és a fekete írókkal szembeni elvárásoknak görbe tükröt állító American Fictionnek is számos híve akadt…

És az Oscart nyerte: Cord Jefferson (American Fiction)

Legjobb haj és smink

Michael Keaton és Catherine O'Hara, a Beetlejuice idén mozikba kerülő második részének szereplői hirdettek győztest.

És az Oscart nyerte… Nadia Stacey, Mark Coulier és Josh Weston (Szegény párák).

A nyertesek a Frankenstein szörnyetegére maszkírozott (de a jelöltek közé sem került) Willem Dafoe-nak is köszönetet mondtak a színpadról.

Legjobb látványtervezés

Megvan a magyar győztes! Megvan a magyar győztes! Megvan a magyar győztes!

Győzött a Szegény párák és győzött Mihalek Zsuzsa, a Szegény párák berendezője valamint két brit kollégája, James Price és Shona Heath. 

A díjat a két brit látványtervező vette át, a magyar szakember nem volt velük, de a színpadról üzentek neki.


2022-ben is magyar berendezőé lett az Oscar: akkor Sipos Zsuzsa nyert a Dűne első részéért.

Legjobb jelmeztervezés

A pankrátorból lett színész, John Cena majdnem anyaszült meztelenül, egy Ádám-kosztümnek használt borítékot maga előtt szorongatva lépett színpadra, hogy felkonferálja a díjat.

És az Oscart nyerte: Holly Waddington (Szegény párák).

A brit jelmeztervező a budapesti forgatásról és a pandémia kihívásairól is megemlékezett.

Legjobb nemzetközi film

A magyar Oscar-bizottság a Kojot négy lelke című animációs filmet nevezte  a legjobb nemzetközi film kategóriában, Gauder Áron filmje azonban már a decemberben közzétett szűkített listán sem szerepelt, amiből végül az öt Oscar-jelölt kikerült. 

De a francia döntőbizottság is nagyon elmért valamit: az Egy zuhanás anatómiája helyett Juliette Binoche főzős filmjét, A szenvedély ízét nevezték, ami végül nem került az öt jelölt közé, a szintén francia Egy zuhanás anatómiája ellenben öt kategóriában is a jelöltek közé jutott, de a franciák döntése miatt a nemzetközi filmek mezőnyében nem indulhatott. 

Nem került az öt jelölt közé Aki Kaurismäki csodaszép filmje, a Hulló levelek sem, és Mads Mikkelsen karizmája sem volt elég, hogy A fattyút a döntőbe juttassa. Az általános vélekedés szerint ha Franciaország az Egy zuhanás anatómiáját nevezi, akkor akár igazi verseny is alakulhatott volna a nemzetközi filmek mezőnyében, de így nem volt kérdés, ki nyer ma.

És az Oscart nyerte: Érdekvédelmi terület (Jonathan Glazer).


Emily Blunt és Ryan Gosling, akik hamarosan együtt láthatók A kaszkadőr című akcióvígjátékban, a színpadra lépve felelevenítették a Barbie-Oppenheimer (röviden: Barbenheimer) szembenállást, és megemlékeztek a kaszkadőrökről, akiknek azonban nem osztanak díjat. Talán majd jövőre.

Legjobb férfi mellékszereplő

Sose nyomd fullba a kretént! – tanácsolta Robert Downey Jr. a Trópusi viharban, mert aki fullba nyomja a kretént, az nem kap Oscart, hangzott az érvelés a dzsungel közepén. Bár nem erről híres, az Amerikai Filmakadémia némi humorérzékről tett bizonyságot, amikor Downey-t egy jelöléssel honorálták a kreténes dumájáért, majd díjakban szegény évek következtek, amelyek történetesen egybeestek a színész Vasember-korszakával. Amikor Downey nemrég átvette a BAFTA-díjat az Oppenheimerben nyújtott alakításért, azzal viccelődött, hogy Christopher Nolan mentőövet dobott neki, egy utolsó lehetőséget, hogy vészesen fogyó színészi hitelét megmentse. 


Mindenki értette, hogy szuperhősként töltött éveire utalt, és mindenki értékelte az öniróniát is: nem ez volt az első alkalom, hogy Downey a szokásosnál szellemesebb köszönőbeszéddel készült, de ezen az estén Tim Robbins nyelvbotlása még nála is nagyobb derültséget okozott. Robbins ugyanis konferansziéként De Nirót mondta ki nyertesnek, de szerencsére gyorsan korrigált. 

És az Oscart nyerte: Robert Downey Jr. (Oppenheimer).

Megvan a magyar Oscar!
Fotó: Arturo Holmes/Getty Images

Downey az akadémia, a felesége, a sajtósa és a stylistja mellett a szörnyű gyermekkorának is megköszönte a díjat.  És az ügyvédjének, aki nem egyszer letette érte az óvadékot.

Legjobb vizuális effektek

Az Ikrek párosa, Arnold Schwarzenegger és Danny DeVito konferálták fel a nyertest, de előtte még elsütöttek egy-két batmanes poént, hiszen mindketten játszottak, igaz más-más filmben, Batman-gonoszt.

És az Oscart nyerte: Godzilla Minus One.

A (hollywoodi mércével aprópénznek számító) 10 millió dollárból összerakott japán szörnyfilm olyan gigaprodukciókat vert meg, mint Az Alkotó, A galaxis őrzői: 3. rész, a Mission: Impossible - Leszámolás - Első Rész és a Napóleon.

Legjobb vágás

A mezőny: Egy zuhanás anatómiája, Téli szünet, Megfojtott virágok, Oppenheimer, Szegény párák.

És az Oscart nyerte: Jennifer Lame (Oppenheimer).

A győztes vágó a kötelező köszönetek mellett megemlékezett az Ikrekről is. Micsoda figyelmesség!

Legjobb rövid dokumentumfilm, legjobb dokumentumfilm

És az Oscar díjat nyerte: Ben Proudfoot, Kris Bowers: The Last Repair Shop (legjobb rövid doku), Mstyslav Chernov, Michelle Mizner, Raney Aronson-Rath: 20 nap Mariupolban (legjobb dokumentumfilm). 

Az RTL+-on is látható 20 nap Mariupolban meghozta Ukrajna első Oscar-díját.

Legjobb operatőr

Papírforma győzelem született.

És az Oscart nyerte… Hoyte van Hoytema (Oppenheimer).

 

Legjobb rövidfilm

És az Oscart nyerte… Henry Sugar csodálatos története (Wes Anderson).

Andersont nyolcszor jelölték eddig, és nyolcadikra betalált, ha nem is egy egészestés filmmel. A jelölteket felkonferáló Ramy Youssef meg is jegyezte, hogy csináljon máskor hosszabb filmet. Valószínűleg Anderson épp ezt teszi, mert nem jelent meg a ceremónián.

Legjobb hang

John Mulaney lenyomott egy pofás kis standupot. Mondjuk, ez a foglalkozása.

És az Oscart nyerte… Tarn Willers és Johnnie Burn (Érdekédelmi terület).

Ez a második díja Jonathan Glazer filmjének.

Ezt követően Ryan Gosling (jelölt, konferanszié, néző, előadó), az idei Oscar-átadó legkeményebben dolgozó celebje előadta Ken himnuszát, az I am Ken című számot az est egyik nagy vesztesének bizonyult Barbie-ból.

Legjobb eredeti dal és filmzene

És az Oscart nyerte… Ludwig Göransson: Oppenheimer (legjobb eredeti filmzene); Billie Eilish, Finneas O’Connell: What Was I Made For? From Barbie (legjobb eredeti dal).

 

Legjobb férfi főszereplő

Mint fentebb már utaltunk rá, Cillian Murphy eléggé unta az Oscarért folytatott kampányolást, bár akkor is ő lett volna a kategória toronymagas esélyese, ha maga helyett a sajtótitkárát küldi minden alkalommal, amikor meg kell válaszolnia a milliószor feltett kérdést: kedves Cillian, megannyi karakterszerep után milyen volt végre főszerepet játszani egy Christopher Nolan-filmben? 

Murphynél jóval energetikusabban vetette bele magát az Oscar-kampányolásba Bradley Cooper, a Leonard Bernsteinról szóló  életrajzi opusz, a Maestro mindenese (főszereplője-rendezője-társforgatókönyvírója), akiről még hívei is kissé pironkodva állapították meg, hogy az egészségesnél talán egy picivel jobban szeretne Oscart nyerni. Nem mintha bárki is komolyan hibáztatta volna ezért a sokoldalú művészt; nagyon is emberi, ha valaki győzni akar minden áron, főleg ha már 12 Oscar-jelöléssel dicsekedhet. 

A legjobb férfi főszereplő kategóriában azonban senki nem gondolta Coopert esélyesnek, igaz, a többiben sem: Cillian Murphy mellett még Paul Giamatti nevét lehetett kihallani az Oscar-zajból, de a Téli szünet című film kellemetlen szagokat árasztó tanár bácsiját alakító színész csupán halovány esélyesnek számított.

És az Oscart nyerte… Cillian Murphy (Oppenheimer).

Megvan a magyar Oscar!
Fotó: Kevin Winter/Getty Images

Legjobb rendező

A papírforma szerint eljött Christopher Nolan ideje, és kétségtelen, hogy ha valaki, akkor az 53 éves brit fenomén kiérdemelte az Oscart, ami eddig mindig elkerülte, noha már a 2002-es Memento forgatókönyvéért is jelölték.

Az idén ugyancsak jelölt Martin Scorsese esete remek példája annak, hogy mi történik, ha az Amerikai Filmakadémia sokáig várat egy jelentős filmrendezőt: ahelyett, hogy a Taxisofőrért, a Dühöngő bikáért vagy a Nagymenőkért (esetleg mindháromért) megkapta volna az Oscart, Scorsese-t végül nem valamelyik klasszikusáért, hanem A tégláért díjazták. Mert már tarthatatlan volt, hogy az idősödő amerikai mester addig nem kapott semmit. 

Van, hogy utólag korrigál a szakma, de Nolannál azért előbb észbe kaptak, kár lett volna még 10 évet váratni. Jókor jött az Oppenheimer, ami mégiscsak jobban tükrözi az akadémiai szavazók ízlését, mint mondjuk A sötét lovag.

És az Oscart nyerte… Christopher Nolan (Oppenheimer).

Ismét van magyar Oscar-díjas, de csak a nők tudtak izgalmas versenyt produkálni  – végignéztük a 96. Oscar-gálát
Steven Spielberg átadja az Oscart Nolannal – Fotó: Kevin Winter/Getty Images

Legjobb női főszereplő

Ez volt az egyik olyan fő kategória idén, ahol nem tűnt eleve lejátszottnak a meccs, mint például a férfiaknál. Alig akadt olyan kritika, amely ne dicsérte volna meg Emma Stone bátor (más megfogalmazásban: merész) alakítását a Szegény párákban, de nem mindig a merészség számít, akadnak egyéb tényezők is, például, hogy van-e már Oscarja az illetőnek, és Stone-nak már volt egy (a La La Landért nyerte 2017-ben). 

Lily Gladstone-nak viszont ez lett volna az első. Ráadásul nemcsak egy filmet képviselt (ő Scorsese Megfojtott virágokjának igazi meglepetése), hanem az amerikai őslakos színészek ügyét is, és amerikai őslakos színész még sosem nyert Oscart. 

És ott volt a jelöltek között a német Sandra Hüller, akitől senki sem várt győzelmet, de fontos megjegyezni, hogy a német színésznő két Oscar-jelölt filmben is szerepelt: az Egy zuhanás anatómiájában és az Érdekvédelmi területben. És ez olyan teljesítmény, ami önmagában felér egy győzelemmel.

És az Oscart nyerte… Emma Stone (Szegény párák).

Ismét van magyar Oscar-díjas, de csak a nők tudtak izgalmas versenyt produkálni  – végignéztük a 96. Oscar-gálát
Fotó:  Al Seib/A.M.P.A.S. via Getty Images

A legjobb film

Emlékszik valaki, melyik film nyerte tavaly a legjobb filmnek járó Oscart? A filmes újságírók tegyék le a kezüket, mindenki másnak pedig hagyunk egy kis gondolkodási időt. Nos, tavaly a Minden, mindenhol, mindenkor nyert, majd amilyen hirtelen berobbant, olyan gyorsan ki is kopott a köztudatból a tavalyi bajnok, noha 11 jelöléséből hetet díjra váltott, ami igencsak szép eredménynek számít. 

Az Oscar-emlékezet már csak ilyen: Will Smith 2022-ben kiosztott pofonjára még sokáig emlékezni fogunk, de az már sokkal kevésbé rémlik, melyik filmért kapta ugyanazon az esten az Oscart (a Richard királyért). 

Vagy ott van az Oscar történetének legnagyobb blamázsa, az elcserélt borítékok esete: ma már senki nem emlékszik rá, hogy 2017-ben a La La Land vagy a Holdfény nyerte-e az Oscar-versenyt (a La La Land hatot kapott, a Holdfény hármat), de arra mindenki emlékszik, hogy Warren Beatty és Faye Dunaway nem a győztest hirdette ki győztesként, mert a szavazatokat összeszámláló könyvvizsgáló, a PwC munkatársai rossz borítékot nyomtak a konferansziék kezébe. 

Ki ne emlékezne a rendkívül kínos pillanatra, amikor a La La Land alkotóinak köszönőbeszéde közben derült ki, hogy valójában a Holdfény nyerte a legjobb film Oscarját?


Az elmúlt hetekben már alig akadt olyan Oscar-ügyi megmondóember, aki ne az Oppenheimernek jósolta volna az Oscart, Christopher Nolan filmje minden tekintetben (presztízs, bevétel, korábbi díjak) ideális jelöltnek bizonyult. Még azok is, akik az Érdekvédelmi terület, a Szegény párák vagy az Egy zuhanás anatómiája táborába tartoztak, Nolan filmjét tartották a biztos befutónak. És a könyvvizsgálók ezen az estén nem hibáztak.

És az Oscart nyerte: Oppenheimer (Emma Thomas, Charles Roven, Christopher Nolan).

Ismét van magyar Oscar-díjas, de csak a nők tudtak izgalmas versenyt produkálni  – végignéztük a 96. Oscar-gálát
Al Pacino (díjátadó) és a győztesek:  Christopher Nolan, Emma Thomas, Charles Roven – Fotó: Rodin Eckenroth/Getty Images

Megvannak tehát a nyertesek, de az est egyik legnagyobb haszonélvezőjéről még nem esett szó. Ez pedig nem más, mint egy nyugati parti hamburgeres. A maratoni díjátadóról éhesen kiszédelgő sztárok első útja ugyanis – a győzteseké épp úgy, mint a veszteseké – hagyományosan a hollywoodi In-N-Out Hamburger nevű gyorsétterembe vezet, mielőtt a puccos afterpartyk felé vennék az irányt. 

Egy nyugati parti üzemegységben kapták le nemrégiben frissen nyert Golden Globe-ja és egy kiadós menü társaságában Paul Giamattit, a Téli szünet sztárját, aki egészen biztosan az Oscar-gála után is fel fog tűnni a mezei hamburgervásárlók között.


Nyitókép: Jimmy Kimmel és John Cena Rich Polk/Variety via Getty Images

#Kultúra#oscar#oscar-díj#oscar 2024#film#jelöltek#oppenheimer#barbie#christopher nolan#mihalek zsuzsa#Cillian Murphy#robert downey jr#érdekvédelmi terület#ma