Dolph Lundgren az rtl.hu-nak: Putyin öt éve meghívott, hogy nézzem meg a Vörös téren a május 9-i parádét

Előbb volt papírja arról, hogy vegyészmérnök, mint arról, hogy akciósztár. Miután a filmezést választotta, megfordult a fejében, hogy milyen lenne az élete, ha a vegyészetnek szenteli az életét?

Valóban vegyészmérnöknek készültem, a mesterdiplomát is megszereztem. A bátyám vegyészmérnökként dolgozott, az öcsém mérnökként végzett, valamennyi unokaöcsém mérnök, akárcsak a nővérem. Úgyhogy elmondhatom, nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy miből áll ez az élet. De én végül a showbizniszben találtam magamra. Tudja, elég kemény gyerekkorom volt, a küzdősportok és a színészet segítettek hozzá, hogy megszabaduljak attól, amit gyerekként mélyen elnyomtam magamban. Kétlem, hogy ha vegyészmérnökként élem az életemet, be tudtam volna gyógyítani ezeket a sebeket.

Mik voltak azok a gyerekkori élmények, amelyek ennyire megviselték?

Nem akarok panaszkodni, de az apám, bármennyire is nagyszerű fickó volt, és hozzá még jóképű is, igencsak erőszakos természetű volt. Neki is megvoltak a maga bajai gyerekként. És tudja, a családon belüli erőszak, a bántalmazás tovább öröklődik egyik generációról a másikra. 

Szóval, az apám vert engem. És az anyámat is verte. Még azelőtt, hogy megszülettem. Anyám elmesélte nekem. Ha pedig valami sérelem érte, például a munkájában, azt rajtam vezette le. 

Minden figyelmeztetés nélkül jött a verés. Ahogy később rájöttem, ez PTSD-t, poszttraumás stressz-szindrómát okozott nálam. Sosem érezhettem magam biztonságban. Az életem első tíz éve így telt. Később aztán ez vezetett el a harcművészetekhez, utána pedig a színészethez. Rajtam ez segített, de könnyen alakulhatott volna másképp is, az önpusztítás is benne volt a pakliban. És az is, hogy én magam folytatom, amit az apámtól elszenvedtem.

Felnőttként volt alkalma beszélni erről az apjával?

Terápiába jártam, így sikerült feldolgoznom, de az apámmal sosem beszéltem erről. Felnőttként, amikor már színészként dolgoztam, erről nem lehetett beszélni az apámmal: már nem volt olyan erőszakos, mint korábban, de végképp kicsúszott a lába alól a talaj, labilissá vált, visszahúzódóvá. Ez már az élete vége felé volt. Az a gyanúm, hogy ha fel is hozom, hogy mit tett, nem is emlékezett volna rá. Ami engem illett, megbocsátottam neki, valószínűleg ő is hasonló dolgokon ment keresztül gyerekként.

Arról, hogy a világ vesztett egy vegyészt, de nyert egy akciósztárt, Grace Jones is tehet. A nyolcvanas években egy pár voltak, a vele való kapcsolata ismertette meg a showbiznisz világával. Jones játszott a Halálvágta című James Bond-filmben, amiben önnek is jutott egy jelenés.

Azzal, hogy találkoztam Grace-szel, egészen más világba kerültem, mint amiben a vegyészmérnökök mozognak. New Yorkba kerültem, belecsöppentem az ottani éjszakai életbe, majd a showbizniszbe is. Fogalmam sincs, mi történt volna velem, ha nem találkozom Grace-szel, bár van egy olyan érzésem, hogy így is, úgy is a szórakoztatóiparban kötök ki. Amikor megismertem Grace-t, már volt egy-két munkám modellként. Ez Ausztráliában történt, de már akkoriban úgy éreztem, másfajta élet felé tartok, valami mást fogok csinálni, mint az apám. Lehet, hogy ez Grace nélkül is megtörtént volna, de az biztos, hogy sokat köszönhetek neki.

Tartják a kapcsolatot?

Igen, tartjuk. Készül egy dokumentumfilm az életemről, több éve tart már a munka, és ebben beszélek róla. Sajnos ő nem szerepel benne, interjú nem lesz vele, de a dokumentumfilm miatt megkerestem, beszéltünk egymással. A kapcsolat megmaradt. Fontos ember az életemben, és azt hiszem, én is fontos maradtam neki.

Sylvester Stallonéval bizonyítottan tartja a kapcsolatot, hiszen az évek során vagy fél tucat produkcióban játszottak együtt. Az első két film, a Rocky IV. és a The Expandables – A feláldozhatók között 25 év telt el, ez alatt voltak meg nem valósult terveik? Beszéltek egymással?

Nem nagyon. A Rocky IV. után még hébe-hóba beszéltünk, de aztán New Yorkba költöztem, majd Londonba, később pedig Spanyolországba. A kapcsolat lényegében megszakadt köztünk. Talán egyszer, egy premieren futottunk össze. Az első igazi találkozásunkra jó húsz évvel a Rocky IV. után került sor. Aztán 2008-ban Sly elküldte nekem a The Expandables forgatókönyvét. Azóta felgyorsultak az események, összesen négy Expandables-filmet csináltunk, és a Creed II.-ben is együtt szerepeltünk. Az összesen hat közös film.

Egyre többet hallani arról, hogy Hollywood mennyire szeretne egy újabb élőszereplős He-Man filmet, és ilyenkor mindenkinek eszébe jut, aki a nyolcvanas években volt kamasz, hogy ön volt az eredeti He-Man az 1987-es Masters of the Universe filmben. Amit az olcsó Ninja-filmjeiről és a Chuck Norris akciófilmjeiről elhíresült Cannon Group, vagyis a legendás izraeli producer-duó, a Golan-Globus páros gyártott. Rajtuk múlt, hogy a Masters of the Universe-nek végül nem született folytatása?

A forgatás vége felé a Cannon már anyagi gondokkal küzdött, le is kellett faragni a költségvetésből, és le kellett egyszerűsíteni a film befejezését. A film meg is bukott Amerikában, ezért sem készült folytatása, de a szívemhez mindig is közel állt. Megvan a maga bája, és azon kevés filmjeim egyike, ami a gyerekeknek készült.

Ha már Chuck Norris szóba került, ismerték egymást a nyolcvanas években?

Egyszer-kétszer találkoztam vele, és előfordult, hogy ugyanabban a dódzsóban edzettünk. Én Jhoon Rhee Los Angeles-i taekwondo dódzsójába jártam, és volt, hogy Chuck Norris is ott edzett. Ha jól tudom, ő eredetileg a tangszudo nevű harcművészetet űzte. De közelebbről csak jóval később, a The Expandables 2. forgatásán ismertem meg. Egy-két Comic Con rendezvényen is szerepeltünk együtt. Meghívott minket magához Hawaiira, ha arra járok, be fogok ugrani hozzá.

Chuck Norris híresen jó kapcsolatot ápol Magyarország miniszterelnökével, Orbán Viktorral. Önt, aki eljátszotta Rocky legkíméletlenebb ellenfelét, Ivan Dragót, a szovjet csodafegyvert, nem környékezte meg később a politika? Nem kapott meghívást Moszkvából, hogy vegyen részt mondjuk egy kampányrendezvényen?

A svédországi zöldek egyszer megkerestek, de végül nemet mondtam, nem akartam belekeveredni a politikába. 

Egyszer Moszkvából is érkezett meghívás, a védelmi miniszter és Putyin öt éve meghívott, hogy nézzem meg a Vörös téren a május 9-i katonai parádét. Köztudottan nagy rajongója mindennek, ami a katonasággal kapcsolatos. Végül különböző okok miatt nem mentem. 

Ma pedig már nehéz is lenne. Egyébként is, igyekeztem mindig kívül maradni a politikán. Ha egy mód van rá, elkerülöm. Olyan meccsnek tűnik, ahol nem nyerhet az ember. Ha csak kinyitod a szádat, mondhatsz bármit, bármelyik oldal felé, már zúdul is rád a gyűlölethullám. Úgyhogy inkább megtartom magamnak, mit gondolok.

He-Man örök ellenfelét, a koponyafejű Skeletort a nagy karakterszínész, Frank Langella alakította. Langella mindvégig el volt maszkírozva, hiszen koponyafejet viselt, de azért így sem lehetett rossz egy ilyen tapasztalt színész mellett játszani. Kapott tőle színészi tippeket?

Az biztos, hogy felnéztem rá. Kezdetleges maszkokat használtak akkoriban, de Frank Langella alakítása még a durva koponyamaszk mögül is átjött, ami nem kis teljesítmény. De hogy beszélgettünk volna a színészetről? Nem igazán. 

A Rocky IV. után voltam, tele volt a fejem a hirtelen jött hírnévvel, ráadásul minden energiámat elvitte az edzés, hiszen a szerep miatt minden forgatási napon edzenem kellett. 

Persze figyeltem, hogy hogyan csinálja, és lenyűgözve néztem, hogy pusztán a tekintetével mennyi mindenre képes. Nem is tehetett másként, hiszen maszkot viselt.

Akciósztárként szinte munkaköri kötelessége volt különösen a nyolcvanas években, hogy felfedje a felsőtestét, a félmeztelen He-Manként nem is volt más választása. Mikor ért el a pályafutása során arra a pontra, amikor már magán tarthatta a pólóját?

Az Expandablesre azt tudom mondani, hogy ott már inkább a karakter dominált, és nem az izommutogatás. Persze azért itt is kellett az edzettség, olykor megvillant a karizom. A fizikumom mindig is szerepet játszott a filmjeimben, de az Aquamanben például, amiben a királyt játszottam, a szövegemen volt a hangsúly, alig kellett akcióznom. Ugyanez volt a helyzet a Creed II.-ben is. Mindez nagyrészt az ötvenes éveimre esett, az edzettségemmel nem volt gond.

Az edzettségére akkor sem lehetett panasz, amikor Jean-Claude Van Damme-mal leforgatta a Tökéletes katonát, amit aztán még két közösen készített folytatás követett. Hasonló versengés folyt önök között, mint amilyen a híres Schwarzenegger-Stallone rivalizálás volt?

Volt köztünk némi rivalizálás, ez igaz. Már az első találkozásunkkor láttam, hogy okos fickóval van dolgom, aki nagyon is odafigyel a karrierjére. Plusz még jól is néz ki. 

Volt köztünk verseny, de ez nagyjából kimerült abban, hogy melyikünknek izmosabb a karja, vagy kockásabb a hasa. 

1992-ben, amikor a Tökéletes katonát bemutatták, volt egy kis kakaskodás köztünk Cannes-ban, a vörös szőnyegen, amit felkapott a sajtó, de ez játék volt csupán, előre megbeszéltük. Idővel aztán a versengésből barátságféle lett, kicsit úgy, mint Arnold és Sly között.

Volt, hogy nem megrendezett volt a kötözködés, és valóban egymásnak estek?

Sosem verekedtünk össze, de egyszer adódott egy kis feszültség a Tökéletes katona forgatásán. Az egyik jelenetben pisztolyt fogok a túszaimra, Jean-Claude-nak pedig ki kell rúgnia a fegyvert a kezemből. Jött a próba, ki is rúgta, de akkora erővel, hogy csak néztem. Nem csak nekem tűnt fel a dolog, hanem a szenszejemnek, Bryan Fidkin karatebajnoknak is, aki velem volt a forgatáson. A rúgás után elindult a kaszkadőrkoordinátor felé, és amikor odaért, szépen elmondta neki, hogy semmi szükség ekkorát rúgni, különösen egy próba során. 

És arra is tett utalást, hogy ha Jean-Claude ezt még egyszer megcsinálja, akkor Dolph kénytelen lesz Jean-Claude-ot kiütni. 

A kaszkadőrkoordinátor ezek után odalépett a címzetthez, és a fülébe súgta az üzenetet. Ami valószínűleg megtette a hatását, mert amikor legközelebb ránéztem Jean-Claude-ra, valami olyasmit árult el az arca, hogy „ó, a francba”. A következő rúgása puha volt, mint egy simogatás.

Idősebb korára Van Damme bevállalta az önparódiát is, több olyan produkcióban is játszott, ami viccet csinált az akcióhősi imázsából. Hasonló pályamódosításon nem gondolkodott?

Egy kicsit belekóstoltam ebbe én is, a Felhőtlen Philadelphia egyik epizódjában egy Thunder Gun nevű figurát játszottam, egy akcióhőst, aki hasonlít rám egy kicsit. Az Expandablesben is van egy kis kikacsintás, hiszen egy hajdani vegyészt játszom. De most, hogy mondja, van egy projektem, egyelőre fejlesztés alatt áll, amiben magamat játszanám. Persze nem teljesen önmagamat, inkább egy olyan alakot, amilyennek Dolph Lundgrent elképzelik. Én leszek a jéghideg, mérges Dolph. Jó kis fekete komédia lesz.

Jó húsz éve rendez is, eddig nyolc akciófilmet csinált. Melyiket tartja a főművének?

Mindegyik forgatásomról jó emlékeket őrzök. Ezek alapvetően kisebb költségvetésű filmek. A Rajtaütőket Bulgáriában forgattam, húszegynéhány nap alatt, 500 statisztával, tankokkal. A Vörös téren is vettem fel jeleneteket. Három vagy négy filmet rendeztem csak előtte. A legutóbbi filmemet, a Wanted Mant Új-Mexikóban forgattam, rengeteg akadályt kellett leküzdenünk. Úgy érzem, minden filmemmel sikerült előbbre lépnem, az utolsó kettő, a Wanted Man és a 90 perc a halálig pedig már karakterközpontúbb, valóságosabb történet. Olyan filmek, amiket én is szeretek nézni.

Mekkora összegből szokott rendezőként gazdálkodni?

A filmjeim az ötmillió dolláros sávban mozognak,

ami nem sok. Az a vígjáték, amin most dolgozom, talán már a tizenötmilliós kategóriába esik. Jobb forgatókönyvből, jobb színészekkel szeretném megcsinálni.

Tavaly a nyilvánossággal is megosztotta, hogy évek óta rákkal küzd. A betegség mennyiben vetette vissza a legutóbbi filmje, a Wanted Man forgatását?

Az biztos, hogy nagyobb kihívás volt, mint amihez szoktam, főleg a kezelés miatt. Nem éreztem fájdalmat, de folyamatosan járnom kellett scan vizsgálatokra, hogy lássuk, épp hogy áll a dolog. A daganat akkor már kezdett zsugorodni, ami mindenképpen pozitív fejlemény volt. A gyógyszereknek kezdetben voltak mellékhatásai, ezek épp akkor jelentkeztek, amikor elkezdtem a forgatást. A mai napig gyógyszert szedek, de a mellékhatások megszűntek. 

Az igazi teher lelki volt, hiszen egy olyan betegséggel küzdöttem, ami potenciálisan halálos.

Igyekeztem pozitívan hozzáállni, így teltek a napjaim, megpróbáltam elűzni a negatív gondolatokat és csak az előttem álló munkára koncentrálni. Ezzel is igyekeztem gyógyítani magam. Az, hogy elfoglaltam magam, hasznosnak bizonyult, legalábbis számomra. Tettem a dolgomat és ez csökkentette a betegségtudatomat. A rendezés önmagában is küzdelem, főleg ha szerepelek is a filmben. Ezúttal egy kicsit jobban kellett küzdenem, hogy közben rákkezelést is kaptam.

És most, hogy épp nem rendez?

A daganataimat ablációs eljárással kezelték, de közben májgyulladást kaptam, azzal küszködtem öt hónapon át. A napi dolgaimban nem zavar, de folyamatosan ellenőrizni kell. Ami a napjaimat illeti, erősebbnek és pozitívabbnak érzem magam, mint kezdetben. Azt remélem, hogy a következő scan kontroll után talán már nem három havonta, hanem négy-öt vagy hat havonta kell csak vizsgálatra mennem. A mellékhatásokra külön gyógyszert szedek, például vérhígítót, ami viszont az edzésekben vet vissza, nehezebben nyerem vissza az erőmet. Remélem, ezt is elhagyhatom hamarosan. Ezek most a célok. Jól vagyok.

És úgy érzem, nyertem rajta, hogy közel kerültem a halálhoz. Át kellett értékelnem az egész életemet, hogy mi a fontos, és mi nem.

Ezek szerint továbbra is edz…

Ha Los Angelesben vagyok és nem forgatok, hetente kétszer lejárok a Gold’s Gymbe. Ehhez jön még a kardió, és igyekszem egy kis pilatest és némi küzdősportot is beiktatni. De ma már megengedőbb vagyok magammal, a testemmel. Fiatalabb koromban, ha a fejembe vettem, hogy edzeni fogok, akkor semmi sem tántoríthatott el, az sem, ha előtte egész éjszaka buliztam. Hullafáradtan is edzettem, ha elterveztem. Ma már nem csinálok ilyet. Ma sem fogok edzeni, inkább a kanapén lazulok. Megtanultam szünetet tartani.

Arnoldtól nem kapott edzéstippeket?

Nem olyan rég együtt edzettünk a Gold’s-ban. Nyomom a hátadagomat, Arnold pedig csak magyaráz, hogy hogyan csináltuk a régi szép időkben. És hogy most is úgy kéne csinálnom. Majd elmesélt egy régi történetet, hogy hogyan rúgtam le a feje tetejéről egy e célból odaállított konzervdobozt (Dolph Lundgren tökéletes Schwarzenegger-hangon, a híres akcentussal adja elő az edzéssztorit).

Nyitókép: BorjaB.Hojas/COOLMedia/NurPhoto via Getty Images