„Valahogy mindig a mellek körül forgott az életem” – kihagyták saját cége nevéből a Barbie feltalálóját, és majdnem börtönbe is került

Barbie és Ken mára a popkultúra megkerülhetetlen részeivé váltak, és 2023-ban a filmtörténelem egyik legszürreálisabb trendjének is középpontjába kerültek. Ám a babák történetében több zökkenősebb állomás is akadt. Amikor feltalálójuk, Ruth Handler először dobta fel az akkor újszerűnek számító játékok ötletét saját cégénél, a Mattelnél, fanyalgás volt a többiek válasza. Handel csak azután tudott érvényesülni az ötlettel a főleg férfiak által vezetett cégnél, hogy megmutatta nekik: Európában már bőven van kereslet a hasonló dizájnú babákra.

A kislányok az újszülöttekről mintázott babákkal csak egyféleképpen tudtak játszani: a gyereknevelő édesanya, vagy nagyobb nővér szerepét ölthették magukra – ahogy ezt a negyvenes-ötvenes évek értékrendje elvárta tőlük. 

A Barbie azonban új lehetőségeket nyitott meg számukra: általa elképzelhették, hogy milyen nővé válnak, ha felnőnek, milyen munkájuk lesz, vagy épp milyen ruhákat szeretnének viselni.

Handel számára a világsiker sem telt teljesen gondtalanul: kései éveiben mellrákkal diagnosztizálták, valamint az Egyesült Államok kongresszusa elé idézték, mert állítólag meghamisított pénzügyi dokumentumokat, és hamis bizonyítékokat mutatott be. Végül 2002 áprilisában érte a halál, második rákos megbetegedése következményeként. Cikkünkben felidézzük Handler illusztris karrierjét a Barbie baba feltalálásáig, és azután.

Lánya adta az ihletet, vagy lopta a babát?

„Az egész ötlet lényege az, hogy a kislányok tudnak a felnövésről álmodozni, és minden felnőttnek, akit láttak, voltak mellei” – foglalta össze egy ponton tömören Handler, hogy mit látott kezdetben a Barbie babában. Ám eddig a pontig nehéz volt eljutnia: szinte minden egyes előrelépésért meg kellett küzdenie saját cége igazgatótanácsával.

Handler (eredeti nevén: Ruth Marianna Mosko) karrierjét kisegítő szerepben kezdte a Paramount filmstúdiónál, miután hozzáment középiskolai szerelméhez, Elliot Handlerhez. Férje munkája mellett bútorokat készített hobbiként: egy ponton elhatározta, hogy kipróbálja, milyen a harmincas évek végén piacra dobott műanyagtípusokból farigcsálni. Ez olyan jól ment neki, hogy Ruth azt ajánlotta neki: alapítson vállalkozást, és kezdje el árulni a bútorait.

A Handler-cégben Elliot volt az ezermester, Ruth pedig az eladások és az üzleti kapcsolatok építése terén jeleskedett. Hamarosan már nagyobb vásárlóik is akadtak, például a légiközlekedésben és a légvédelemben utazó Douglas Aircraft Company. Később Harold Matson üzletember is csatlakozott a céghez: az ő vezetéknevéből és Elliot keresztnevéből alkották meg a vállalat nevét, a Mattelt.

Elliot később arról beszélt, hogy felesége neve egyszerűen nem fért be a cég nevébe.

Hamarosan azonban Ruth-nak olyan ötlete támadt, amely az örökkévalóságig garantálta, hogy a Mattelről senkinek se a műanyag bútorok jussanak először eszébe. A párnak két gyereke volt: egy Barbara nevű lány és egy Kenneth nevű fiú. A fáma szerint Ruth éppen játék közben nézte a kis Barbie-t, ahogy az a korban népszerű, újszülöttekről mintázott babák helyett házilag készített papírbabákkal játszott. Mivel ezekbe a játékokba nemcsak kisbabákat tudott belelátni, nem is úgy viselkedett, mintha gondviselő lenne: a játék lényege az volt, hogy a papírbabák felnőtteket jelképeztek, akikkel a felnőtt élet részleteit és gondjait keltette életre a kislány.

Állítólag ekkor jutott Ruth eszébe az, hogy ez óriási piaci rést jelent: hiszen akkortájt Amerikában szinte egyáltalán nem lehetett kapni olyan játékbabákat, amelyek felnőtteket ábrázoltak. Márpedig gyerekkorában maga Ruth is utálta a kisbabákról mintázott játékokat. Amikor először feldobta ezt az ötletet a Mattel igazgatósági ülésén, saját férje és partnerei szavazták le. „A legtöbb játékboltot férfiak vezették, és nem akarták elhinni, hogy a nők azt akarnák, hogy a lányaik egy mellekkel rendelkező babával játsszanak” – mondta.

Ahhoz, hogy meggyőzze őket, konkrét példát kellett találnia arra, hogy működhet az ötlet. Erre a lehetőség egy nyaralás során jött el, amikor az akkori Nyugat-Németországban meglátta a Bild Lilli nevű játékot. Ezt a babát eredetileg felnőtteknek készítette az ottani gyártó, a Bild nevű bulvárlapban megjelenő képregénysorozat egyik hősét ábrázolta – ám már a német gyerekek is rákaptak a játékra.

Ruth három Bild Lilli babát vett itt: egyet saját lányának, kettőt pedig azért, hogy a Mattel vezetőihez vigye őket. 

Ők végül beleegyeztek a baba legyártásába, és Barbie-t be is mutatták az Amerikai Játékvásáron New Yorkban, 1959. március 9-én. Később hivatalosan is ez lett Barbie „születésnapja”.

A Barbie szinte azonnal óriási sikert aratott. Már az első évben 351 ezer darabot adtak el a „tinédzser divatmodellként” reklámozott játékból, annak ellenére, hogy több szülő is elégedetlen volt a baba egyes részeivel: a legtöbben azt kifogásolták, hogy annak jól látható mellei vannak. „Amikor először elkezdtük eladni a babát, egyenesen lesétált a polcokról” – emlékezett vissza Handler. A cég első malőrje akkor történt, amikor a Bild Lillit gyártó német Louis Marx and Company beperelte a Mattelt azért, mert szerintük szerzői jogot sértett az általuk gyártott játék lemásolása.

A német cég a baba dizájnjából a csípőízületet védette le, így Ruth-nak és az ügyvédjeinek Barbie csípője miatt kellett évekig a bíróságra járnia.

A felek végül peren kívül megegyeztek, és a Mattel 21,6 ezer dollárt fizetett a német cégnek, amely 1980-ban zárta be a kapuit. Barbie sikersorozata viszont folytatódott: Ruth Handler folyamatosan bábáskodott a termék felett,  több új dizájn is az ő nevéhez köthető. Később aztán már egyre több változatban gyártották a babát (az első, nem fehér „etnikumú” Barbie-k 1980-ban kerültek a polcokra), egyre több kiegészítővel, és a médiában is egyre különbözőbb formákban jelent meg: a most bemutatott élőszereplős filmet például számos animációs alkotás előzte meg.

Még a bűncselekmények sem ártottak Handler hagyatékának

Ruth Handler végül azért lépett távolabb a Matteltől, mert kései éveiben összekülönbözött az Egyesült Államok kormányával, amellyel korábban jó viszonyt ápolt: miután 1970-ben mellrákkal diagnosztizálták, feltalált egy realisztikus mellimplantátumot, amelyből személyesen adott át egy példányt a betegségtől szintén szenvedő Betty Ford first lady-nek.

Valahogy mindig a mellek körül forgott az életem

– jegyezte meg 1994-ben betegségéről, és arról, hogy a Barbie feminista kritikusai ebben az időszakban sokat bírálták a baba nem valósághű külső jegyei miatt.

A hetvenes években azzal vádolták meg, hogy hamis pénzügyi jelentéseket tett a cég ügyeivel kapcsolatban, ami miatt 1974-ben lemondott a Mattel igazgatói posztjáról. A nyomozások ezután is folytak, egészen 1978-ig, amikor hivatalosan is csalással vádolták meg. Se bűnösnek, se ártatlannak nem vallotta magát: az amerikai jogrendszer lehetőséget ad az úgynevezett no contest vallomásra, amelynek lényege röviden az, hogy a vádlott erkölcsi szinten fenntartja ártatlanságát, de mégis elfogadja az elítéltnek kijáró büntetést.

Talán ennek köszönhető, hogy Handler nem vonult börtönbe: végül „csupán” 57 ezer dolláros pénzbüntetésre és 2500 óra közmunkára ítélték. Vallomása során arról beszélt, hogy a problematikus üzleti anyagok azért készülhettek el törvényellenes módon, mert betegsége miatt nem tudott annyira koncentrálni az üzletre, mint kellett volna.

Az Independent szerzője nemrég azt írta róla: 

Ruth Handler karrierjének gyümölcsei talán a nőiség hagyományos értelmezésein nyugodtak, ő maga viszont minden lépésével ellene ment a nőkkel szembeni korabeli elvárásoknak. Igazából Barbie anyjának történetéből is valószínűleg egy elég jó filmet lehetne készíteni.

A napokban mozikba került Barbie-filmről megírtuk, hogy az máris a legsikeresebb, nő által rendezett film lett, ami valaha készült. Még a budapesti óriáskereket is rózsaszínre színezték az alkotás miatt. Nemrég a Reggeliben Guld Ádám médiakutató arról beszélt, hogy a Barbie-jelenséget évtizedekig egy nagyon sablonos, egysíkú reprezentációnak tartották, ám az új film valójában egy kőkemény társadalomkritika lett.

Nyitókép: Wikimedia Commons / Warner Bros.