A rég letűnt Japán első és utolsó fényképei

Nagyvonalú gesztust gyakorolt nemrég a Harvard, az Egyesült Államok legpatinásabb művészettörténeti és építészeti képzését nyújtó egyeteme. A Harvard 3,2 millió fényképet és dokumentumot rejtő könyvtáraiból előbányásztak negyven Japánból származó fotóalbumot és gazdagon illusztrált kiadványt, amiket digitalizáltak, és létrehoztak belőle egy több mint kétezer képet tartalmazó virtuális gyűjteményt.

A kollekció különlegességét az adja, hogy a fotók javarészt a 19. század végén, az 1870-es, 1880-as, 1890-es években készültek, és zömüket kézzel színezték. A még úttörőnek számító művészeti ág különleges hangulatú felvételeit néhány európai kivétellel japán fotográfusok készítették, sajnos közülük soknak a neve feledésbe merült az eltelt majd 150 év alatt.  

Egyedi alkotások

Az alábbi válogatás törzsét egy Bostonban, a 19. század utolsó éveiben megjelentetett, exkluzív kivitelű, 1000 példányban kiadott Japán: ahogy a japánok látják és láttatják című tízkötetes album képei képezik. A fotók oroszlánrészét Tamamura Kozaburo, a korszak egyik rendkívül sikeres jokohamai kereskedelmi fotósa készítette a J. B. Millet Company megrendelésére. Az albumokban nem olcsó fotomechanikai eljárásokkal sokszorosított képek, hanem igazi, egyenként előhívott, majd kézzel színezett fotók szerepeltek. 

A munka olyan hatalmas volt, hogy Tamamura Kozaburo kénytelen volt felvenni 300 színezőt, és pár bedolgozó fotóst is alkalmazott, hogy az összes megrendelt portré, táj- és műtermi fotó időre elkészülhessen. Az eredmény: egymillió teljesen egyedi, üvegnegatívról készült, kézzel színezett albumin papírnyomat, amik szemünk elé tárják a modernizáció előtti Japán jellegzetes távol-keleti hangulatait, bemutatva az eltűnőben lévő tradicionális japán életformát.

A modernizáció küszöbén

A korszak, amit látunk, az Edo-korszakot váltó Meidzsi-restauráció kezdeti évtizedeit öleli fel. A radikális politikai és szociális reformokat bevezető Meidzsi császár uralkodásának eredményeképp leáldozott a sógunok, szamurájok ideje, a 20. századba átlépő Japán nyitni kezdett a Nyugat felé. Az alábbi fotók épp az ezt megelőző időszak, az eltűnőben lévő Edo-kor pillanatképei, és megmutatják, hogyan éltek, mivel foglalkoztak a japán emberek – szegények, gazdagok, szolgák, polgárok, nemesek –, még mielőtt országuk a modernizáció útjára lépett volna. A képeken jól megfigyelhető, hogy szinte semmilyen modern kori vívmány nem szerepel rajtuk, csupán néhány utcaképen tűnnek fel távíróvezetékek, és az egyik fotón füstölgő gyárkémények.

A fényképek, amelyek ekkorra kezdték felváltani a rendkívül népszerű, színes ukiyo-e fametszeteket, eredetileg monokróm, nedves kollódium- vagy szárazlemezes üvegnegatívra készültek. Az első japán fényképészek éppen az ukiyo-e népszerűsége miatt voltak kénytelenek kidolgozni a saját eljárásukat az utólagos színezésre. Elképzelhető, hogy a barna és a lila néhány árnyalatát a fényképész hozta ki az előhívás során, de a kifinomult színeket külön művészek, a koloristák adták hozzá, kezdetben vízben oldódó pigmentek, majd az 1880-as és 1890-es években élénkebb, anilinalapú festékek segítségével. 

Az alábbi képre kattintva galéria nyílik, amibe negyven csodás képet válogattunk be a közreadott gyűjteményből. 

Nyitókép: kotón és samiszenen játszó nők, 1880-as évek – Fotó: ismeretlen / Fine Arts Library, Harvard University