Így beszélt a kémkedésről, az Orbán–Putyin-barátságról és 1956-ról a kémregények királya

Abban a kiváltságos helyzetben vagyok, hogy kétszer is beszélgethettem John le Carréval, vagyis David Cornwellel, akinek olyan regényeket köszönhetünk, mint főműve, a Karla-trilógia (Suszter, szabó, baka, kém; Hajsza, Csapda); A kém, aki bejött a hidegről vagy a The Night Manager. 

Nem kizárt, hogy lapulnak még kéziratok az írói hagyatékban – csak remélni tudjuk, hogy igen –, de a hivatalos tájékoztatás szerint a posztumusz megjelent Silverview John le Carré utolsó befejezett regénye, a huszonhatodik a le Carré-regények sorában. Most, hogy Ezüstfény címmel már magyarul is olvasható, ideje feleleveníteni a kémként indult író titkosügynöki és irodalmi pályájának érdekességeit. 

Mindenki kém

David Cornwell 1956-ban, 25 évesen került beosztott tisztként a brit kémelhárításhoz, az MI5-hoz. Az MI5 kötelékében a kémkedés mellett az írásról is sokat tanult, felettesei kíméletlenül lehordták, ha az ifjú kém pongyolán fogalmazott ügynöki jelentéseiben. 

1960-ban áthelyezését kérte az MI6-hez, vagyis a hírszerzéshez. 3 évet töltött a bonni brit nagykövetségen, de dolgozott Hamburgban is. 33 évesen távozott a szolgálattól.

A kémkedés és az írás nem is olyan ritka párosítás, Somerset Maugham, Compton Mackenzie és Graham Greene is hódolt mindkét hivatásnak. 

Cornwell a titkosszolgálat tagja volt, amikor megjelent első kémregénye, az Ébresztő a halottnak, amelyben már felbukkan leghíresebb figurája, „a kémelhárítás szürke eminenciása”, George Smiley.  

Cornwellből Le Carré

Felkerestem a feljebbvalóimat és elmondtam nekik, hogy megírtam az első regényemet. Elolvasták, nem volt kifogásuk ellene, de ha lepkékről írtam volna, akkor is megkérnek, hogy válasszak álnevet 

– idézte fel a kezdeteket. 

A névválasztás körülményeiről több történet is kering, és erről nem más, mint maga az író tehet. A név eredetét firtató kérdésekre kezdetben azt válaszolta, hogy a John le Carré nevet egy londoni bolt portálján látta meg, miközben a buszon utazott, később azonban elárulta, hogy az egészet csak kitalálta.  

Olyan sokszor megkérdezték tőlem, miért választottam ezt a nevetséges nevet.  Az írói fantázia a segítségemre sietett. Hirtelen láttam magam, ahogy egy busz emeletén a Battersea hídon utazom, és egyszer csak meglátok egy szabóságot, rajta a Le Carré névvel. Ez a sztori évekig kielégített mindenkit. 

De a hazugságok nem tartanak ki, főleg ahogy az ember öregszik. Mostanában ráadásul valami ijesztő ragaszkodást érzek az igazsághoz. Az igazság pedig az, hogy nem tudom, honnan van a név” – vallotta be.

Első nagy sikerét A kém, aki bejött a hidegről című regényével aratta. Ez volt a harmadik könyve. A Galambok alagútja című önéletrajzát így kezdi: „Egy svájci hegyi házikóban ülök”, Majd úgy folytatja, hogy a Berntől másfél órás vonatútra lévő „vityillót” első nagy sikere, A kém, aki bejött a hidegről honoráriumából építtette.

Nagy találkozások

Le Carré nem csak a titkosszolgálaton belül szerzett ifjúkori élményanyagára támaszkodott. 1982-ben például Bejrútban felkereste Arafatot, amikor a Kettős szerepben című regényéhez gyűjtött anyagot. A tradicionális öleléssel köszöntött Arafatról, illetve annak szakálláról később megjegyezte: nem szúrt és a Johnson’s babahintőpor szagát árasztotta. Még ugyanebben az évben egy másik hírességgel is találkozott: Margaret Thatcher meghívta ebédre.

1991-ben, amikor a Times valótlanságokat állított róla, felkereste a lap tulajdonosát, Rupert Murdochot, akit főleg az érdekelt, hogy Le Carré szerint ki ölte meg Robert Maxwell médiamágnást (Maxwell 1991-ben halt meg, állítólag öngyilkos lett, a lányáról – az Epstein-ügyben nemrég elítélt Ghislaine Maxwellről – elnevezett jachtjáról zuhant vízbe, a halálával kapcsolatban számos összeesküvés-elmélet keringett.)

Le Carré 1993-ban Moszkvában járt, hogy új regényéhez gyűjtsön anyagot, és legfőbb vágya az volt, hogy egy orosz maffiafőnökkel is találkozhasson. Sikerrel járt, egy volt KGB-s barátja elintézte, hogy egy éjszakai szórakozóhelyen találkozhasson egy Gyima nevű alakkal az „export-import” üzletágból. 

Az író világ életében a német irodalom, Thomas Mann, Goethe, Schiller és Rilke rajongója volt, és egyikükkel találkozott is. Thomas Mann 1949-ben Bernben, Goethe születésének 200. évfordulóján tartott beszédet, a fellépése után pedig az akkor 18 éves David Cornwell a színfalak mögött felkereste. 

Kopogtattam az öltözője ajtaján, és Thomas Mann ajtót nyitott. Úgy festett, mint Clifton Webb, a színész. Mann megkérdezte, mit akarok. Azt feleltem, azért jöttem, hogy kezet fogjak önnel. Mire Mann: itt van, tessék.”

Aki színészek közé keveredik

Leghíresebb regényalakját George Smiley-t, Alec Guinness játszotta a Suszter, szabó, baka, kém tévésorozat-változatában. A legendás színész, Obi-Wan Kenobi alakítója megkérte az írót, hogy hozza össze egy valódi hírszerzővel és Le Carré meg is szervezett egy közös ebédet. A regényből készült 2011-es filmváltozatban Gary Oldman alakította Smiley-t, és egy pillanatra maga az író is feltűnik a filmben egy karácsonyi titkosszolgálati részeg mulatozáson. 

És ha egy üzlet beindul. Le Carré később felbukkant a The Night Manager című regényéből készült sorozatban is Tom Hiddleston, Hugh Laurie és Tom Hollander társaságában.

Le Carré számos regényét megfilmesítették. Az említettek mellett a jobban sikerült adaptációk közé tartozik A kém, aki bejött a hidegről Richard Burtonnel, az Oroszország-ház Sean Connery-vel, A panamai szabó Pierce Brosnannal vagy Az elszánt diplomata Ralph Fiennes-szal. A kevésbé sikeres adaptációk sorában első helyen szerepel a Kettős szerepben Diane Keatonnal  – George Roy Hill filmjét maga az író is pocséknak tartotta.

Veszélyes büfék

A kémek is kedvelték Le Carré regényeit és a rajongók közt akadt egy igazi brit kettős ügynök is. Kim Philby, aki a hidegháború idején az MI6 vezetőjeként a Szovjetuniónak kémkedett, olyannyira kedvelte Le Carré regényeit, hogy meg is hívta magához a szerzőt. Amikor Le Carré 1987-ben Moszkvában járt, Philby, akit lelepleződése után az oroszok Moszkvába menekítettek, egy közvetítőn át üzent, hogy szívesen találkozna vele. Az író válasza: 

Holnap a brit nagykövethez vagyok hivatalos vacsorára. Nem lehetek egyik nap a királynő nagykövetének vendége, a másik nap pedig a királynő legnagyobb árulójáé.

A Galambok útja című önéletrajzában Le Carré merész állításra ragadtatja magát, amikor mintegy mellékesen megjegyzi, hogy az MI5-nak remek büféje volt az ötvenes években. A memoárban egy másik kémek által látogatott étkezde, a Bundestag büféje is feltűnik, itt történt, hogy Le Carrét megkörnyékezte egy kollégája: a brit kémet egy szovjet kém próbálta beszervezni, sikertelenül.

A magyar szál

Olyan nincs, hogy ne legyen magyar szál egy ekkora életműben, és nem is kell olyan mélyre ásni, hogy találjunk egyet, hiszen ott van rögtön Smiley egyik embere, Toby Esterhase, aki több Le Carré-regényben feltűnik. Egy korábbi, londoni interjúban rá is kérdeztem, miért lett Toby magyar:

„Annyit tudunk Toby múltjáról, hogy Smiley ’56-ban menekítette ki Magyarországról, miután dolgozott egy keveset a briteknek. Az önök ÁVH-ja félelmetes szervezet volt – úgy képzelem, Toby kapott is némi kóstolót a vendégszeretetükből. Mivel egy kis huncutságért sosem kellett a szomszédba mennie, Angliába érve felvette ezt a nagyszabású, arisztokratikus nevet. A Csapdában galeristaként látjuk viszont, csapnivaló műtárgyakat árul. Ez Toby. A háború után két-három nagyon is jelentős, magyar származású könyvkiadó működött az angol piacon, az egyikük André Deutsch volt. Főként zsidók voltak, és elképesztően szórakoztatóak. És akárcsak Toby, kissé pajkosak” – mesélte a Narancsnak adott interjújában Le Carré.

Az Orbán–Putyin-barátságról pedig ezt mondta 2017-es találkozásunk alkalmával:

Nézzük, ahogy ez a folyamat a szemünk láttára zajlik, egyes politikusaik megnyerését, Putyin beavatkozását a magyarországi ügyekbe. Felzaklat ez az egész, és még jobban felzaklat, ha ’56-ra gondolok és arra, hogy mit is jelképezett ’56 azokban a napokban mindannyiunk számára.

És még egy gondolat a végére a kémregények mesterétől, nem csak kémeknek, és nem csak íróknak. Le Carré  szerint, ha egy író egy nép jellemzőit akarja ábrázolni, jól teszi, ha szemügyre veszi az ábrázolni kívánt nép titkosszolgálatát.

Forrás: John le Carré: Galambok alagútja (fordította: Fazekas László), Conversations with John le Carré, Edited by Matthew J. Bruccoli, Judith S. Baughman

Nyitókép: John Phillips/UK Press via Getty Images