kultúra

Minden idők legsikeresebb zenésze, aki még mindig nem tanult meg kottát olvasni – 80 éves Paul McCartney

Czeglédi FanniCzeglédi Fanni

2022. június 18. 8:03

Nyolcvanéves lett Paul McCartney, a valaha volt legnagyobb hatású zenekar egyik oszlopa, akinek ösztönös zsenialitása világ életében elképesztő munkakedvvel párosult. Fiatalon olykor álmából felébredve dobta össze a legnagyobb világslágereket, és ha úgy tartja a kedve, ma is egyedül összepakol egy lemezt. Lovasi Andrással, Márton Andrással és Németh Róberttel igyekeztünk megfejteni, mi tette élő legendává a legbájosabb arcú beatle-t, aki a mai napig magával ragadja közönséget.

Igazából trombitán kezdtem, aztán megtanultam gitározni és egy kicsit zongorázni is. Nem vagyok egy nagy zongorista vagy jó gitáros, de azokra a célokra, amikre használom ezeket, például dalszerzésre, megfelelnek, hisz le tudom játszani a dalokat, amiket írok. Dobolok is… de ha beraknátok a Whiplash című filmbe, az a csávó kinyírna engem… Meg játszom egy kicsit ukulelén is…

– felelte Sir Paul McCartney a Wired Autocomplete Interview című műsorában arra a kérdésre, hogy milyen hangszereken játszik. Igen, a Beatles basszusgitárosa konkrétan elfelejtette megemlíteni, hogy basszusgitározik is, de mit is számít: neki már nagyon régóta nincs mit bizonyítania.

 

A liverpooli születésű, munkáscsaládba született McCartney saját bevallása szerint az I Lost My Little Girl című számot írta először tizennégy éves korában, nem sokkal azután, hogy meghalt az édesanyja. Gimnazistaként, az iskolabuszon ismerte meg George Harrisont, majd egy templomi ünnepségen John Lennont, aki akkor már Quarrymen nevű formációval érkezett, és amelybe McCartneyt is meghívta.

A zenekar 1960 tavaszáig több taggal és több névvel is próbálkozott, a Johnny and the Moondogstól, a Beatals és a Silver Beetles-ig. A végleges nevet ugyanazon év augusztusában vették fel (ekkor McCartney ajánlására már Harrison is tag volt, a dobok mögött azonban még Pete Best ült), majd kis liverpooli és hamburgi klubokban játszottak. ’62-ben a dobosuk már Ringo Starr volt, a Love Me Do című első slágerük után pedig már csak egy lépés volt, hogy útnak induljon a Beatlemánia, a zenekar pedig nemzetközi szenzációvá nője ki magát.

80 éves az ösztönös zseni, aki még mindig nem tanult meg kottát olvasni
 CBS Photo Archive / Contributor / Getty Images

Paul McCartney és John Lennon minden idők egyik legjobb alkotópárosa lett, dőltek belőlük a slágerek. A Beatles néhai producere, George Martin egyszer azt nyilatkozta, hogy „John volt a citrom Paul olívaolajához”, ennek megfelelően McCartney volt az érzékenyebb, szép tekintetű beatle, aki álmából fölkelve írta meg a Yesterdayt és a Let it Be-t, de az ő fejéből pattant ki – Lennon fiának szánva biztatásul, szüleik válásakor – a Hey Jude is. Az a narratíva azonban, hogy míg Lennon progresszív, kreatív ember volt, addig McCartney konformistább, és kissé unalmasabb is, közel sem igaz, noha a szentimentalizmusra való hajlamát sokszor valóban Lennon keményebb, rock and rollosabb hozzáállása ellensúlyozta. 

Vegyük például a stúdiózást: McCartney egyre többet, sőt, mindent akart, ha a hangszerelésről volt szó. Úgy tudni, az ő ötlete volt annak idején, a Revolvernél az LSD-élményt zenei hangokra átültető „szalaghurok”-technika, vagyis hogy szalagok végeit ragasztgatták össze, és azokat tették a lejátszóba, majd folyamatosan állítottak egy kicsit azok mozgásán. De az ő gyermeke a szinte kategorizálhatatlan műfajú Eleanor Rigby, amelynek dallamát szintén a zongora mellett ülve találta ki, és csak később úsztatták rá a sejtelmes, néhol már-már fenyegető vonós-szólamokat. McCartney az új ötleteket és a hangszerelést illetően nem csak hogy tartotta a lépést a Beatles-hez hasonlóan kiváló zenekarokkal, hanem egy kicsit mindig előttük is járt. 

De mi tette legendává McCartney-t?

Márton András, a KFT dobosa, a Beatles dalszövegek veterán fordítója úgy véli, a legenda jelzőt valószínűleg McCartney utasítaná vissza először. „Az azonban tény, hogy van egy olyan zenei, szövegírói és előadói tehetsége, amely a legnagyobbak közé emeli őt. Basszusgitárosként is csinált érdekes dolgokat, mert – bár nyilván nem hasonlítható össze a sebességi vagy virtuóz játékosokkal –, rendkívül szellemesen tudta megszólaltatni a hangszert, és nem csak a gitárt. Amikor Budapesten járt, volt alkalmam megnézni, és emlékszem, ahogy megjelent a színpadon: olyan kisugárzása van, amellyel nagyon kevés előadó rendelkezik” – mondja Márton András.

Lovasi András, a Kispál és a Borz, valamint a Kiscsillag zenésze úgy véli: McCartney-nak egyedülálló dalformáló képessége, harmóniaérzékenysége van.

„John Lennon stílusa sokkal inkább a rock and rollban vagy a rythm and bluesban gyökerezett, de McCartney-nak – miközben használja ezeket, vagy akár a hagyományos folkdalok, az európai dalkultúra harmóniaváltásait – van egy nagyon sajátos, azonnal felismerhető dallamvezetése. 

Bár gyakorlatilag a húszas éveitől kezdve játszik, még a legutóbbi lemezei is gyönyörűek: látható, hogy folyamatosan aktív, ez az élete, és imádja ezt csinálni. Ráadásul egy nagy munkabírású, szorgalmas emberről beszélünk, aki eltalálta, hogy mivel kell foglalkoznia az életében. Az interjúiból kiderül, hogy a mai napig egy barátságos csávó, aki két lábbal áll a földön. Természetesen, szimpatikusan kommunikál, ráadásul humorral kezeli az egykori önmagát is.

McCartney-ról tudni lehet, hogy bár a világ egyik legsikeresebb dalszerzőjeként tartjuk számon, a kottaolvasásba hajlamos belebonyolódni: ő nem a klasszikus értelemben vett képzett zenész, de ahogy Németh Róbert újságíró, zenész, az egykori Heaven Street Seven basszusgitárosa is felidézi: a Get Back című dokumentumfilmből egyértelműen kiderül, hogy McCartney pillanatok alatt átlátta, hogy egy dalban milyen lehetőségek vannak.

Minden hangszeren kompetens, valószínűleg, ha a kezébe adnak egy okarinát, azt is meg tudja szólaltatni. Erre tényleg születni kell. Arról nem is beszélve, hogy iszonyatosan nagy integrátor: értette az angol táncdalhagyománytól kezdve a rhythm and bluest, a funkyt, a rockot, és a saját dalszerzői munkásságában ezeket úgy tudta átszűrni magán, hogy az egyik pillanatban tudott írni egy Lady Madonnát, aztán egy Ob-La-Di, Ob-La-Dát vagy egy Helter Skeltert.

A megkésett magyar beatgeneráció

Az 1967-es Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band című Beatles-album számos kritikus szerint minden idők legjobb nagylemeze, három évvel a megjelenés után azonban Lennon és McCartney búcsút intett egymásnak. Noha a Beatles hatását természetesen külön-külon már nem lehetett megközelíteni, azért az együttes minden tagja emlékezetes szólókarriert futott be, és messze a McCartney-é a legsikeresebb. Néhai feleségével, Lindával a Beatles feloszlása után megalapította a Wings nevű együttest, és nem sokkal Lennon halála előtt egykori alkotótársával is kibékült. 

1980 után számos lemezt készített, de manapság is újabb albumokkal kényezteti a rajongóit: négy éve az Egypt Station-nel ugrott az amerikai toplisták elejére, két éve pedig – sok zenészhez hasonlóan – ő is készített egy karanténlemezt.

 

Egy interjúban elmesélte, hogy amikor turnézik, mindig eszébe jut, hogy bizonyos dalokat elhagy, de aztán mindig oda lyukad ki, hogy néhány Beatles-dalt egyszerűen muszáj játszania. Például a Hey Jude-ot. McCartney szerint ezekben a vészterhes, és kissé sötét időkben, amikor az embereket megosztja a politika, fantasztikus dolog látni a dal végét együtt éneklő közönséget. A felvételek alapján McCartney tényleg szívből rajong ezért a néhány percért, és a gondolatért, hogy a dalain keresztül átnyújtson valami fontosat az embereknek. És ez nagy valószínűséggel sikerül is.

 

„Amikor tízéves lehettem, leadták az Egy nehéz nap éjszakáját a Magyar Televízióban. Az egy óriási rock & roll élmény volt” – idézi fel Lovasi András. „Már rég túl voltunk rajta, de akkor én úgy éreztem, hogy ez éppen most történik. Ezt a filmet viszonylag későn mutatta be a tévé, így miközben a romlott nyugaton a hozzám hasonló gyerekek már a Sex Pistols-ra meg a The Clash-re tomboltak, addig nálunk valahogy kicsit visszaharapott a beatkorszak. Szerintem mi itt a magyar földön egy elkésett beatgeneráció vagyunk. A kedvenc korszakom a beatzenéből mindig is a hatvanas, hetvenes évek termése volt, annak ellenére, hogy amikor én elkezdtem ezzel jobban foglalkozni – akár szakmai, akár egyéb okok miatt –, akkor már bőven a nyolcvanas években voltunk. Szóval én már akkor nosztalgiáztam” – teszi hozzá a zenész.

 

Németh Róbertnek is maradandó élményt jelentett, amikor az apja hatéves korában hazavitt egy Beatles-kazettát. „Nem hallottam előtte könnyűzenét, tehát az első zenei élményem volt a Beatles. Azóta kábé ezerféle zenét szeretek, de az a zeneszerzői, szövegírói attitűd, amit ők képviseltek, és benne McCartney, az az üzenet, hogy minden stílust lehet a saját képedre formálni, egy elképesztően nagy tanulság volt.” 

Márton András azt emeli ki, hogy a lírai dalok, a grandiózus befejezések érintették meg, és ezekből ő maga is inspirálódott a zenei karrierje során. „A Lucy in the Sky-ban a basszusgitárjáték és a hangzás erősen kitűnt, és persze nyilván az is, hogy micsoda energiákat tudott a számokba tolni a Beatles. Engem őszintén szólva lenyűgöz, amikor olyan zenészeket látok, akikből a legkülönbözőbb helyzetekben is sugárzik az energia, és látni, hogy mennyire kreatívak. Paul McCartney-nál pedig ezt a mai napig érzem.” 

Just Let it Be – nyolcvan évesen is

McCartney még idős korában is elképesztően sok minden iránt érdeklődik, és habár egy kissé megkopott a hangja, arról szó sincs, hogy a színpad ledobná magáról. Lovasi úgy véli: aki két hónapon keresztül egy héten ötször-hatszor fellép, annak – hacsak nem elképesztően precíz technikával énekel – egyértelműen fárad a hangja.

„Amikor legutóbb láttam koncertezni, akkor is ezt a fajta fáradtságot éreztem: már nincsenek meg a legmagasabb, a legmélyebb hangok, de annyira klassz volt a zenekar, hogy azzal nagyon szépen elfedték ezeket a hiátusokat. Szerintem, amíg az ember jól érzi magát, addig ezt lehet méltósággal csinálni, McCartney-nak pedig valószínűleg bőven van annyi pénze, hogy ha szerette volna, már rég abbahagyhatta volna. Én azért szeretem nézni, ahogy idősebb emberek muzsikálnak, mert kialakul bennük egy ilyen fura takarékosság: már csak a legszükségesebb tisztasággal játszanak, nincsenek felesleges cirádák. Ezt a McCartney-n is látom” – magyarázza Lovasi, Németh pedig hozzáteszi: 

óriási dolog, hogy McCartney nem az elefántcsonttornyában ücsörög, hanem most is figyeli, mi történik a kortárs könnyűzenében. 

„A felvételek alapján messze nem úgy tűnik, hogy lassan jó lenne, ha szólna neki a menedzser, hogy itt a vége” – teszi hozzá. 

Márton úgy véli, az sem utolsó szempont, hogy McCartney nem haknizik, nem azért játszik, hogy lehúzza az utolsó bőrt is valamiről, hanem egyszerűen ennyi idősen is imád kimenni a színpadra és magával ragadni a közönséget. 

Addig csinálja, amíg tudja, és ha a produkciója ilyen, akkor én el fogok rá menni, és vélhetően élvezni fogom.

Paul McCartney 21 Grammy-díj büszke tulajdonosa, Erzsébet királynő pedig emberbaráti tevékenységéért lovaggá ütötte. Amikor négy évvel ezelőtt a már említett Wired-interjúban megkérdezték, mikor kapta a kitüntetést, lazán rávágta, hogy „hmm, pár éve”, de valójában 1997 járt a Buckingham-palotában, és azóta használhatja a Sir megszólítást is. 

McCartney-nak harminckét dala volt első az amerikai slágerlistán, 

a Guinness-rekordok szerint ő minden idők legsikeresebb előadóművésze és zeneszerzője. 

McCartney-nak öt gyermeke született és jelenleg harmadik feleségével él. Tavaly novemberben egy Pulitzer-díjas költő segítségével írta meg The Lyrics: 1956 to the Present című kötetét, amelyben több mint 150 dalon keresztül követi végig az életét tinédzserkorától és John Lennonnal való együttműködésének kezdetétől szólókarrierjéig. 

Számtalanszor kérdezték tőlem, hogy fogok-e önéletrajzot írni, de soha nem volt megfelelő az idő erre. Egy dolog volt, amire mindig módot találtam akár otthon, akár úton voltam, az pedig a dalszerzés. Tudom, hogy egyes emberek, ha elérnek egy bizonyos kort, szeretik elővenni naplójukat, felidézni a múlt mindennapjainak az eseményeit, de nekem nincsenek ilyen feljegyzéseim. Nekem csak a dalaim vannak, amelyek ugyanezt a célt szolgálják. Ezek a dalok átívelnek az egész életemen.

 

Nyitókép: Getty Images

#kultúra#paul mccartney#beatles#john lennon#george harrison#ringo starr#születésnap#ma

Címlapról ajánljuk