Anger Zsolt: Sokáig a fogamat csikorgattam, de ma már csak röhögök

Mi volt 2021 legjobb és legrosszabb hozadéka az ön számára?

A legjobb egyértelműen az, hogy megnősültem, összeházasodtunk Emesével. Már öt éve együtt voltunk, de most kifejezetten jól esik kimondani, hogy a feleségem. Nem a párom vagy a csajom, hanem a feleségem. A legrosszabb az utazás hiánya, de legalábbis nehézsége. Kínaival oltottak, így sok helyre nem egyszerű utazni, pedig az nagyon fontos az életemben. Szeretek új helyeket, új kultúrákat felfedezni, és ehhez nagyon messzire sem kell menni, Európában szoktunk kalandozni. De idén elmaradt egy spanyol kirándulás, amit nagyon sajnálok, mert ott még nem jártam.

Vannak különösen kedvelt helyei?

Berlin a nagy kedvenc, imádom azt a várost, de ilyen Amszterdam is, és persze Velence, ahol már kezdem igazán otthonosan érezni magam. No meg Róma, ami jövőre különösen fontos szerepet kap az életemben, mert felkértek egy szerepre egy olasz filmben, tavasszal két hónapot ott forgatok majd.

Mi az, amit leginkább vár, és mitől tart a legjobban 2022-ben?

Nem tartok semmitől, viszont sok jó dolog vár rám jövőre. Nagyon konkrétan még nem fogalmazhatok, de egyrészt készül egy gasztronómiával kapcsolatos nagyszabású saját projekt, másrészt az RTL-nél is vár rám egy nagyon komoly feladat.

Ön szerint mi lesz a szakmája legnagyobb kihívása 2022-ben?

Nagy átalakulási folyamat előtt áll a színészmesterség, két külön szakma lesz a színházi és a filmszínészeké. Ez nem lesz könnyű folyamat, sokaknak nehéz döntés lesz, de előbb-utóbb dönteni kell, a műfaj melyik ágát választják. Remélem legalábbis, hogy így lesz, mert egy általános tisztulási folyamat részeként így kell lennie. Azon kívül, hogy ez a gyakorlatban is két szakma, a két műfaj időnként más képességeket és készségeket kíván, az fenntarthatatlan, hogy az ember folyamatos rohanásban van színház és forgatás között, a stúdióból félholtan esik be este a színházba. Egy előadóművész egyszerűen nem darabolhatja így szét magát. Ehhez persze az is kell, hogy rendesen megfizessék a színészeket, a megélhetési kényszer ne lökjön senkit méltatlan helyzetekbe. Márpedig most sok színésznek nagyon nehéz a dolga.

Lesz elég munka, ha minden színész csak a maga műfajában játszik majd?

Lesz, mert a filmkészítés nagy felfutás előtt áll, szerencsére. Nem feltétlenül csak a mozis szuperprodukciókra kell gondolni, általában fel fog gyorsulni a mozgóképgyártás. És ez nagyon jó, ennek így kell lenni. Rengeteg filmet kell készíteni, sok történetet kell mesélni magunkról. A kultúrának, megismerésnek – tetszik, nem tetszik – ma már a mozgókép az elsődleges platformja. Szóval jó filmeket kell csinálni, ahhoz meg kellenek a jó filmszínészek. Erről az oldalról is komolyan kell venni a filmkészítést.

Mit gondol, mi az, amiről ma még keveset beszélünk, mégis jelentős hatással lehet akár a világ sorsára is?

Éppen az a baj, hogy sokat beszélünk. A pofázás, az megy, de keveset cselekszünk. Van véleményem a világ bajairól, a fogyasztásra és a pénzre épülő végtelen körforgásról, de azt nem tudom megmondani, mit kell tenni. Az én választott feladatom a kérdésfelvetés. Színészként és rendezőként is arra törekszem, hogy a munkáim szórakoztatóak és egyben elgondolkodtatóak legyenek.

Hogyan látja Magyarország következő 10 évét?

Én ezen már csak röhögök. Sokáig a fogamat csikorgattam, de ma már csak röhögök. Nagy pusztítást végeztünk a társadalmunkban a rendszerváltás legelső pillanatától kezdve. Kovács elvtárs kedden még megkövetelte magának az elvtárs megszólítást, pénteken meg már kacagányban szervezett valami fórumot. Győzött a szürreál, a groteszk. Örkény ezt úgy írta le, hogy ha az ember jól előrehajol, és a két lába között a feneke alatt hátranéz, na az a fejjel lefelé álló világ a groteszk. Ma már nem kell előrehajolni, elég csak simán körülnézni. Szeretjük mindezt a politikusokra kenni. Mert hosszú évszázadok óta öröklött minta szerint mindig „fentről" várjuk az életünk megoldását. Pedig rajtunk múlik, hogy milyen a társadalom. Mindnyájunkon. A személyes és a kollektív felelősségvállaláson. Hogy milyen a mindennapi élet, mekkora kedvvel megy ki az ember az utcára, hogy érzi magát a többi ember között. Majd ha mindenki felismeri, hogy te én vagyok. Hogy mind megértjük, hogy egyformák vagyunk, egyenlő jogokkal és kötelességekkel, amelyekkel nemcsak magunknak, de egymásnak is tartozunk. Ha megtanulunk elfogadni és elengedni, köszönni, megköszönni, mosolyogni, segíteni, támogatni, kommunikálni, kérdezni, válaszolni, érzelmeinket távol tartani a megélhetésünket biztosító mindennapi munkától, türelmesen várni, sorba állni, és irányváltoztatási szándékunkat irányjelző használatával jelezni, a kijelölt gyalogátkelőhelyet használni, betartani a szabályokat, nevetni, szeretni, kapcsolatainkat ápolni és pihenni, kikapcsolódni, művelődni, tanulni és tájékozódni. Na akkor majd lesz válaszom, hogy mire számíthatunk a következő tíz évünkben. Megmondom előre: kiegyensúlyozott boldogságra. De addig… Csak röhögök.

Mit szeretne megvalósítani a saját életében 2022-ben?

A függetlenséget. És úgy néz ki, hogy sikerülni is fog. Egész életemben függtem valakitől, mindig azon kellett izgulnom, hogy lesz-e munka, meg tudok-e élni. A színészet csapatjáték, kicsit olyan, mint gyerekként várni a grundon, álldogálni a pálya szélén arra várva, hogy valamelyik csapat bevegyen focizni. Na ezt az állapotot akarom megszüntetni. A színészet, a filmezés marad, de a mindennapi megélhetésemet el akarom választani ettől.

Ha szabadon utazhatna az időben, melyik korba menne, és miért éppen oda?

1984-be. Nem az orwelli világba, hanem Szegedre, a szülővárosomba. Az egy nagyon jó korszak volt, pezsgett az élet, sok alternatív klub, zenekar pörgött a városban, lángolt a szerelem, működtek az emberi kapcsolatok. És persze fiatal voltam.