Legalább háromszor súlyosan melléfogott a Nobel-békedíjat odaítélő bizottság

Idén Narges Mohammadi iráni jogvédő kapta a Nobel-békedíjat. Mohammadi harca a női és általában az emberi jogokat lábbal tipró országban tiszteletre és elismerésre méltó küzdelem. Az iráni rezsimben az életüket kockáztatják, akik felszólalnak az elnyomás ellen, de még azok is, akik a legcsekélyebb mértékben áthágják a szabályokat. A Nobel-békedíj bejelentésének hetében egy 16 éves lányt olyan brutálisan vertek meg a teheráni metróban a Mohammadi által is kritizált erkölcsrendészek, hogy kómába esett. Az eset után az iráni hatóságok letartóztatták a lány anyját.

A börtönben ülő Mohammadi pontosan tudja, milyen a vérét adni hazájáért. A békedíjbizottság azt írta Mohammadiról, hogy „bátor harca óriási áldozattal járt. A rezsim 13 alakommal tartóztatta le, ötször elítélték, és összesen 31 év börtönre, valamint 154 korbácsütésre ítélték. Jelenleg is börtönben van.” 

Ennek a írásnak nem is célja, hogy az aktivista érdemeit kisebbítse. Azonban nehéz nem arra gondolni, hogy a Svéd Királyi Akadémia tagjai némileg biztonsági játékot játszottak, amikor neki ítélték a díjat. Mohammadi elismerése illeszkedik a korábbi évek gyakorlatához, amikor főként üldözött újságírók vagy civilek kapták a rangos díjat, nem pedig nemzetek vezetői, vagy mérhető hatalmi befolyással rendelkező egyének. Ennek elsődleges oka az lehet, hogy az akadémiát korábban többször is azzal vádolták, hogy egy-egy békedíj átadásakor mellélőttek: több nyertesről is utólag derült ki, hogy talán mégsem teljesen megérdemelten kapta meg a díjat.

Manapság már olyan ötletekről is hallani ezen esetek miatt, hogy a Nobel-békedíjat csak posztumusz kellene odaítélni, vagy fenn kellene tartani a jogot, hogy visszavonhassák, ha úgy adódik.

A Nobel-békedíj szégyenfala

Az utóbbi évek egyik legkérdőjelesebb Nobel-díja Barack Obamáé volt, aki 2009-ben, elnöki regnálásának első kilenc hónapja után kapta meg az elismerést. Hol volt még ekkor a kunduzi dróntámadás, amikor az elnök vigyázó szemei alatt 42 embert öltek meg az amerikai drónok egy afgán kórházban? Ekkor még nem lehetett tudni, hogy Obama elnöksége idején 384 és 807 közötti civil halt meg dróntámadásokban, és Edward Snowden is csak 2013-ban lépett elő, hogy az adminisztráció számos sötét titkát fedje fel.

Brian Becker, az Act Now to Stop War and End Racism nevű civil szervezet koordinátora akkor úgy fogalmazott:

azt látjuk, hogy a Nobel-bizottság kitünteti Obamát a »szerencsére nem vagy George Bush« díjjal. 

Ennek fényében különösen ironikus, hogy Obama elnöksége alatt nagyjából tízszer annyi dróntámadás történt a Közel-Keleten és más országokban, mint elődje, George W. Bush idején.

2015-ben még a Nobel Intézet volt igazgatója, Geir Lundestad is némi megbánással beszélt az Obamának adott díjról önéletrajzában. Felidézte: azt remélte, hogy a díjjal megerősíthetik az elnök pozícióját, de ez nem sikerült. „Még Obama támogatói közül is sokan úgy gondolták, hogy hiba volt neki adni” – jegyezte meg. Az sem igazán segített, hogy az amerikai elnök már a díj átvételekor adott beszédében is Amerika háborúit védte meg.

A másik, hírhedten sokat kritizált döntés az volt, amikor a békedíj 1991-ben a mianmari Aun Szan Szu Kjihoz került. A politikus a mianmari katonai junta ellen hozott létre működőképes ellenzéket, amely még a választásokat is megnyerte, ám a junta erőszakkal magánál tartotta a hatalmat. Az ekkor házi őrizetben lévő Szu Kji elismerését fiai vették át, ő pedig azt ígérte, hogy az 1,3 millió dolláros pénzjutalmat a helyi oktatásra és egészségügyre fordítja.

A kilencvenes évek óta azonban sok víz lefolyt az Irrawaddy-folyón, Szu Kji megítélése pedig sokat változott. A nő 2016-ben az ország vezető politikusa lett, egyes döntéseit pedig világszerte kritizálták. A legsúlyosabb vád Szu Kji ellen máig az, hogy nem kezelte megfelelően a Mianmar tartományaiban fellángoló etnikai konfliktusokat, amelyeknek következtében számos muszlim vallású rohingya vesztette életét, vagy kényszerült elmenekülni az országból.

2017-re a Szu Kji kormánya által tanúsított, nemtörődömséggel vegyes kegyetlen bánásmód olyannyira eldurvult, hogy egyre több kritikus kezdte a „népirtás” szót használni arra, ami Mianmarban történik. A rohingya kisebbség hányattatásait egy ponton így jellemezték:

az egyik legnagyobb menekültválság és etnikai tisztogatás a második világháború óta.

Kétségtelen, hogy a 2010-es években a mianmari vezető már semmiképp sem kaphatott volna Nobel-békedíjat. A felháborodás odáig fajult, hogy a díj több nyertese – például Desmond Tutu – is keményen kritizálta a politikust, a Nobel-bizottság pedig közleményben magyarázkodott: nem létezik szabályzati pont arra, hogy visszavonjanak egy Nobel-díjat.

További Nobel-békedíjak, amelyek a kritikusok szerint rossz helyre kerültek:

• 2012-ben a görög gazdasági válsággal bajlódó EU kapta a díjat, amelynek számos tagállama a nemzetközi fegyverbiznisz fontos szereplője.
• 1994-ben Jasszer Arafat palesztin vezető, valamint Szimon Peresz izraeli külügyminiszter közösen kapták a díjat a népeik közötti konszolidáció elősegítéséért. Csak egy gyors pillantást kell vetni Izraelre 2023-ban, hogy lássuk, az etnikai konfliktusok messze nem értek véget.
• 1973-ben Henry Kissinger amerikai külügyminiszter kapta a Nobel-békedíjat. Számos oka van annak, hogy ez miért volt rossz ötlet.

Ha az emberek változnak, változzon a Nobel-díj is

Most már – a fent részletezett esetek miatt is – ott tartunk, hogy a Nobel-békedíjnak, ha nem is csökkent a nívója, de általánosságban sokkal rosszabb a sajtója, mint a többi kategóriának (igaz, orvosi Nobel-díjat a lobotómia feltalálója is kapott, de az már régen volt). Az elmúlt pár évben pedig több ötlet is megfogalmazódott, hogyan lehetne reformokat végrehajtani az elismerés körül úgy, hogy a jövőben ne legyenek ilyen galibák.

Amellett, hogy a bizottság manapság már látványosan kevésbé keresi a bajt magának, mint korábban, két fontos ötletről hallani a legtöbbet: az egyik arra vonatkozik, hogy tegyék posztumusszá a békedíjat, a másik pedig arra, hogy 

a bizottság változtasson a szabályzatán, és vonja vissza a díjat, ha úgy ítéli meg, hogy egy-egy korábbi nyertes eltávolodik a szellemiségétől.

Ezeket a javaslatokat most épp Bobby Ghosh, a Bloomberg szerzője fejtette ki részletesebben. Azt írta: az idei döntés meghozatalával egy időben építik fel az ügyészek a vádat a 2019-es díjazott, Abiy Ahmed etióp miniszterelnök ellen – háborús bűnök miatt. Szerinte elégtelen a Nobel-bizottság megszokott szabadkozása, amely szerint „a döntések korrektek voltak abban az időpillanatban, amikor meghozták őket”.

A díj posztumusz odaítélése a legtöbb esetben biztonságot nyújtana: egy halott ember már nem tud népirtást elkövetni, maximum kiderülhetnek róla olyan dolgok, amik életében titokban maradtak, és amellyel méltatlanná válhat az elismerésre. Ha pedig a bizottság vissza is vonhatna díjakat, akkor ilyen esetekben is gyorsan meg lehetne oldani a felvetődő morális problémát. 

Így olyan, felettébb kínos eseteket is el lehetne kerülni, mint amikor Vlagyimir Putyint vagy Donald Trumpot (háromszor is) jelölték a díjra.

A díj presztízsén tehát lenne mit javítani, de az idei döntéssel valószínűleg nem lesz baj: kicsi az esély arra, hogy a bebörtönzött nyertes, Mohammadi olyan pozícióba kerüljön, ahol visszaélhet a belé fektetett hittel. Ha pedig a jövőben mégis ilyesmi történik, jogosan lehet védekezni azzal, hogy 2023-ban egy iráni jogvédő mellett kiállni minden bizonnyal helyes döntés volt, ráadásul egybevág azzal, amit Alfred Nobel a végrendeletében írt: [a díjat olyan embereknek adják át,]

akik a legtöbb vagy a legjobb munkát végezték a népek közötti testvériségért, a jelenleg fennálló hadseregek feloszlatásáért vagy visszafogásáért, valamint a békekongresszusok szervezéséért és hirdetéséért.

Nyitókép: Adam Berr / Andrew Harrer-Pool / Matthew J. Lee / The Boston Globe / Getty Images