„A nácikhoz hasonlítanak” – gyerekeit is hátra kellett hagynia, hogy megszökhessen egy elnyomó, ultraortodox közösségből

A zsidó származású Beatrice Weber 22 év után vált el a férjétől, és hagyta el azt a közeget, aminek az igazi arcát csak később ismerte meg igazán. Javarészt a férfin múlott, hogy egy haszid közösségben kezdték el a közös életüket. A nő, hogy elszökhessen, kénytelen volt hátrahagyni a gyerekeit is, mert úgy vélte, ha velük akart volna távozni, akkor soha nem jutott volna ki onnan élve. 

Története felveti a kérdést, hogy mi a haszidizmus, és mi jellemzi ezeket a zárt közösségeket.

Haszidok: erős vezetés, kevés munka, sok politika

A haszidizmus a zsidó valláson belül egy olyan filozófiai értékrendszer, amely szigorúan vallási megközelítésből ad válaszokat az emberek bonyolult társadalmi problémáira. Az Izraellel és a zsidóság kérdéseivel foglalkozó Lehar blog úgy fogalmaz, hogy a haszidizmus tulajdonképpen az ultraortodoxia egyik alcsoportja.

A haszid közösségek sokfélék lehetnek, de az közös bennük, hogy rendszerint nagyon tekintélyelvűek és vezetőközpontúak, lényegében keménykezű autoriter irányítás alatt állnak.

A haszid ultraortodox társadalmakra jellemző, hogy a közösség vezetője, a rebbe (vagy más néven az admor) szava a döntő az élet minden területén. A tagok hozzá járnak tanácsokért minden témában a gyerekneveléstől kezdve egészen a legkisebb hétköznapi dolgokkal kapcsolatos döntésekig.

A rebbe által adott tanácsokat a közösségen belül nemcsak betartják, de valójában meg sem kérdőjelezik. Vannak olyan haszid csoportok is, amelyeknél nincs egyértelmű vezető, ezt a két csoportot Chábádnak és Breszlevnek hívják.

Izraelben egyébként a haszidok annak ellenére, hogy zárt közösséget alkotnak, a politikában aktív szerepet vállalnak, sokszor miniszteri, miniszterbiztosi pozíciókat is kapnak. Ennek a közösségnek a tagjai közül kevesen dolgoznak, a Lehar blog azt írja, hogy az izraeli statisztikai hivatal szerint a haszid férfiak mindössze fele vállal munkát, sokan inkább állami támogatásokból élnek. 

A nő kötelessége a feltétlen engedelmesség

A külföldön működő haszid közösségekre, mint amilyennek Beatrice Weber is a tagja volt, fenti állítások nem állnak meg maradéktalanul, tekintve, hogy az amerikai állam nem az izraeli állam, így annyi támogatás sem jut a haszidoknak, mint Izraelben.

A zsidó családból származó Beatrice először 16 éves korában találkozott az ultraortodox közösséggel, amikor a szülei elküldték egy szemináriumra, ahol egy rabbi volt az előadó. Szabadulásának viszontagságos történetét a Huffington Post nevű amerikai portálra írta meg. A szeminárium nem titkolt célja az volt, hogy felkészítse a fiatal nőket és lányokat, hogyan legyenek jó, hithű anyák és feleségek.

Az első és legfontosabb dolog, amit tudnotok kell, hogy mindig hallgassatok a férjetekre. Minden férjnek szüksége van erre a tiszteletre, ettől leszel jó anya

– mondta a rabbi a mintegy száz fiatal lánynak. Az előadás közben elhangzott: az a kóser nő, aki minden körülmények között követi a férje akaratát. „Figyelmesen hallgattam a szavait, kétségbeesetten szerettem volna jó feleség és anya lenni” – emlékezett vissza Beatrice.

A férjével először 18 éves korában találkozott, amikor a családjaik megegyeztek, hogy a fiatalok összeházasodnak. A nő visszaemlékezése szerint a vőlegény apja jelentős hozományt követelt az ő családjától, csak így egyeztek bele a házasságba. Az egyik kitétel az volt, hogy a pár gyerekei haszid környezetben fognak élni és tanulni, de arra is kitértek, hogy ha idősebbek lesznek, akkor jesivába kell majd járniuk – a jesiva a Tóra tanulmányozásának intézménye, a zsidó tanulmányok felsőoktatási intézete.

Beatrice családi élete ennek megfelelően alakult, minden fontos döntésnél egyetértően bólintott, hagyta, hogy a férje irányítson. Eleinte ez nem zavarta, sőt kimondottan szerencsésnek érezte magát, hogy mindenben segítheti a férjét, akitől végül tíz gyereke született.

A legidősebb gyermekünk koraszülött volt, alig nyolc hónappal az után született, hogy összeházasodtunk. A második gyermekünk fiú lett, a kettejük születése között mindössze 11 hónap telt el. Amikor én 23 éves voltam, a férjem pedig 25, akkor már négy gyermekünk volt, 39 éves koromra pedig tíz.

– mondja Beatrice, aki az évek során lassan rájött, hogy milyen ember valójában a férje. 

A férfi általában csak a gyerekek fegyelmezésében vett részt, minden egyéb munkát Beatrice végzett. Az, ahogy a férje a gyerekeivel bánt, ébresztette rá, hogy abban a közegben, amiben élnek, nem tudja szülőként garantálni a gyerekek megfelelő lelki fejlődését. A kezdőlökést az adta meg, ahogy férje a mindössze 4 éves, Daniel nevű fiukkal bánt. Az apa, hogy megfegyelmezze a gyereket, ráparancsolt, hogy másszon be az asztal alá, és maradjon ott mozdulatlanul. Daniel bepréselte magát az alacsony asztal alá, majd sírni kezdett, de apja csak annyit mondott:

Maradjon csak ott néhány órát, amíg megtanulja a leckét.

A nő dühös volt a férjére, de elnyomta a haragját, mert akkor még úgy gondolta, hogy ettől lesz jó feleség. Ahogy a gyerekek idősebbek lettek, úgy romlott az otthoni légkör. A nagy étkezőasztalt szombatra mindig szépen megterítette, ő mindig csak a konyhához közel kapott helyet, hogy fel tudja szolgálni az ételeket, és tudjon foglalkozni a gyerekekkel. A férje ezzel szemben az asztalfőnél ült, és egész idő alatt a férfiakkal beszélgetett fontos dolgokról.

Megszoktam, hogy csendben maradok a szombati étkezések közben, inkább felszolgálom az ételt, ahelyett, hogy hozzászólnék. Igazából a férjem ezt akarta.

Egy este a férje és a legidősebb fiuk érdekes témáról beszélgettek, amihez szeretett volna ő is hozzászólni. Ahogy elkezdett beszélni, a férje intett a kezével, hogy maradjon csöndben. A férfi azt mondta neki, hogy inkább ne is mondjon semmit, mert amit ő mond, az nem releváns. Beatrice kétségbeesetten leült, és csöndben maradt. Nagyon dühös volt a férjére, de ott és akkor úgy ítélte meg, jobb, ha nem szól egy szót sem.

Gyerekei a nácikhoz hasonlítják

Az elmúlt évek alatt benne felhalmozódott düh miatt a férje és a szülei rosszallása mellett elkezdett terápiára járni. Ezek az alkalmak ráébresztették, illetve megerősítették Beatrice-t abban, hogy nem normális, ahogyan élnek. Az első önálló döntései közé tartozott, hogy átíratta az akkor 13 éves Danielt egy másik iskolába, mert abban az intézményben, ahova járt, a tanárok testi fenyítést alkalmaztak a diákokkal szemben.

Beatrice rájött, hogy a haszid közösségben nem tudja ellátni a legnagyobb szülői feladatát, hogy megvédje a gyerekeit, ezért úgy döntött, hogy távozik, és a gyerekeket is viszi magával. Végül a tíz gyermeke közül csak négyet, a legkisebbeket tudta kijuttatni, az idősebbeket nem. Az akkor 13 éves Daniel is az apja mellett maradt. A nő nagyon nehezen tudta megbocsátani magának, hogy elhagyta hat gyermekét, de nem volt más választása.

A férje és a két legidősebb gyermeke ellen távoltartási végzést kért, mert a távozás után rendszeresen zaklatták, fenyegették. Amikor a férje megtudta, hogy 22 év után válni akar, csak annyit mondott, hogy „mehetsz, de a gyerekeket nem viheted el”. Ennek már kilenc éve, de a legidősebb lánya és a fia azóta is gyűlöli őt. 

A telefonomra rendszeresen kapok hangüzeneteket tőlük, amikben a nácikhoz hasonlítanak. Szerintük el akarom pusztítani a zsidó népet, és ezért soha nem fognak nekem megbocsátani

– mondta Beatrice, akit a volt férjéhez hű gyerekei a mai napig azzal fenyegetnek, hogy meg fog bűnhődni azért, amit tett.

A gyűlölködő üzenetek mindig akkor szaporodnak meg, amikor megjelenik egy újabb cikk a Beatrice munkájáról. A férjét elhagyó nő olyan fiatalokon próbál segíteni, akiket az övéhez hasonló haszid közösségekben valamilyen érdeksérelem, esetleg bántalmazás ér.

Ma három gyermekemmel élek egy kis brooklyni lakásban. Nézem, ahogy felfedezik a világot, hogy olyan lehetőségeik vannak, amelyek ott, abban a közegben elérhetetlenek lettek volna

– mondta Beatrice, aki azt szeretné elérni, hogy minél több a gyerekeihez hasonló helyzetű fiatal előtt kinyissa a világot.

Ha Beatrice Weber a haszid közösségben marad, akkor még mindig az lenne a legfontosabb feladata, hogy megterítsen az ebéd előtt, és csöndben figyelje, ahogy a férfiak beszélgetnek az élet fontos dolgairól. Jelenleg íróként és a haszid gyerekek szószólójaként tevékenykedik, és nem mellesleg ő a Young Advocates for Fair Education szervezet ügyvezető igazgatója.

Nyitókép: Beatrice Weber / Instagram