A kérdés, hogy ha megvan a technológiánk, hogy megmentsük tízezrek életét, akkor ezt meg is tegyük? – exkluzív interjút adott az orvostörténész, aki szerint itt a járványok évtizede

„Nem akadályozhatjuk meg a következő járványt, de mindenképpen jobban fel tudunk készülni és reagálni rá” – állítja Mark Honigsbaum orvostörténész. A szerzőnek 2020-ban, a járvány első hónapjaiban jelent meg The Pandemic Century (A járványok évszázada) című könyve, amit a Financial Times az év egészségügyi könyvének választott, és a New York Times is kiemelten ajánlotta.

Az időzítés pedig – tekintve, hogy az a koronavírus-járvány elején jelent meg – nem is lehetett volna tökéletesebb: Honigsbaum történészi igényességgel veszi végig a műben a járványok történetét, és azt, hogyan reagáltak rájuk különböző korok társadalmai. A szerzőt arról kérdeztük, mit tanulhatunk ezekből a jövő és a jelen járványhelyzeteiről.

„A múltban nagyon rosszak voltunk abban, hogy megőrizzük a járványok emlékét” – mondta az rtl.hu-nak Honigsbaum. Erre egy magyar példát idézett: nagyon kevés emlék és bejegyzés maradt azokról a karanténállomásokról, amiket a kolera és a pestis idején telepítettek a mai Magyarország területén, ahol a középkorban az Ottomán Birodalom határa húzódott – hiszen mint oly' sokszor ma is, akkor is megvolt a rasszizmusból táplálkozó félelem attól, hogy az „idegenek”, vagyis a muszlimok hozzák be a betegséget Európába. „Pedig ez a tudás, ez a visszanézés a múltbéli példákra segíthetett volna, eszközként használhattuk volna”.

Nem az a kérdés, miért voltak lezárások, hanem hogy a covid előtt miért nem

A covid több szempontból más volt, mint a világ eddigi járványai. Honigsbaum a legfontosabb újdonságként azt jelölte meg, hogy eddig soha nem voltak olyan globális szintű vészintézkedések – lezárások, távolságtartás – mint az elmúlt években.

„Nem maga a covid miatt kellett lezárni, hanem azért, mert egy egészségügyi krízissel álltunk szemben” – mondta. Ennek az az oka, hogy a történelemben sosem voltak olyan gazdagok és ellátottak a világ országai, mint most: az 1918-as spanyolnáthánál, vagy az 1889–1890-es orosz influenzajárványnál fel sem merülhetett, hogy kórházakban, lélegeztetőgépekkel mentsük meg az idős emberek életét.

„Nem volt lehetőségünk arra, hogy lelassítsuk a járványt, és ezzel lehetővé tegyük, hogy a kórházak kezelni tudják a betegeket”. Szerinte  

az a helyes kérdés, hogy ugye van morális kötelességünk arra, hogy amikor egy ilyen helyzet áll elő, és megvan a technológiánk arra, hogy megmentsük több tízezer ember életét, akkor ezt meg is tegyük?

Persze adódik a következő kérdés: végső soron mennyire voltak hatásosak ezek az intézkedések? Nemrég például egy, a német kormány által felállított kutatócsoport arra jutott, hogy ezen a ponton nem sok konkrétumot lehet elmondani ebben a témában. De ebben is segíthet a történelmi kitekintés. Ha globális szinten nem is, Honigsbaum könyvéből kiderül, hogy sokkal kisebb körben már kellett hasonló intézkedéseket hozni: mégpedig 2002-ben, amikor a szintén koronavírus SARS tombolt Ázsiában.

Ekkor könyve nyolcadik fejezete szerint az alacsony terjedési ráta mellett azért sikerült elkerülni a globális járványhelyzetet, mert „Kína és több ázsiai ország képes volt bevezetni »elég drákói« egészségügyi intézkedéseket, mint például az otthoni és a tömeges karantént. Így kerültük el a katasztrófát”.

Az ekkori sikeres járványkezelésnek köszönhetően a WHO-ba és az ENSZ-be vetett bizalom is megnőtt ebben az időszakban. A covid nyomán viszont ennek épp az ellenkezője történt: nem csak a globális szervezetekben, de nagyjából minden hivatalos intézményben csökkent a társadalom bizalma.

A mostani bizonytalanság azonban merőben új: „Nem tudom, hogy valaha ki fog derülni, hogy mennyire voltak hatásosak az államok intézkedései. A tudományban sok bizonytalan tényező van, még a coviddal és nyájimmunitással, vagy az endémiásodással (endémiának nevezik azokat a járványokat, amelyek egy adott területen teljesen megszokottak – a szerk.) kapcsolatban is. A járványszakértők sem értenek egyet abban, hogy mikor, hány napi esetszámnál lehet majd endémiának nevezni a covidot”.

Hasznos az álhírek ellen a tények ellenőrzése, de nem elég

A másik óriási különbség a mostani, és a korábbi világjárványok között, hogy a covid egyszerre történt meg az egész emberiséggel: „1918-ban sokan nem is tudták, hogy épp influenzajárvány van. A kór csak egy volt számukra a sok betegség közül”, ha nem jutottak el hozzájuk az erről szóló újságcikkek. Most viszont, a közösségi média korában élőben követhettük bármely ország járványhelyzetét – ez elől elmenekülnie maximum Jared Leto-nak sikerült, aki egy spirituális elvonulás miatt a magánszigetéről visszatérve, több hét késéssel döbbent rá, mi is történik a világban.

Ez pedig megnyitotta a csapot az összeesküvés-elméletek előtt is. „Az emberek nem szeretik a bonyolult dolgokat, egyszerű válasz kell nekik. A világ és a tudomány pedig nagyon komplex”. Honigsbaum azt is megjegyezte, hogy a könyve megírása is multidiszciplináris munka volt: a betegségökológia megértéséhez az emberi magatartást, a mezőgazdaságot, és az orvostudományt is ismerni kell.

Szerinte a járvány által nyújtott információs kihívások mellett nem lehet szó nélkül elmenni: éppen ezért kritizálta Bill Gates nemrég megjelent könyvét, a Hogyan előzzük meg a következő járványt? című művet is. A Guardianbe írt cikkében arról beszél: Gates „ahelyett, hogy egy álhírek ellen fellépő »gyorsreagálású osztag« felállítását javasolná, elkeni az ügyet, és arról beszél: bizonyos abban, hogy »az igazság legyőzi a hazugságokat«. Én nem osztom az optimizmusát. 

Ha bármit megmutatott a covid, akkor az derült ki, hogy az összeesküvés-elméletek nagyban akadályozzák a járványok tudományos igényű kezelését.

Az rtl.hu-nak ezt azzal magyarázta: „Egy liberális társadalomban konszenzust kell építened ahhoz, hogy ezek az elméletek ne nyerjenek teret”. Ehhez szerinte elengedhetetlen az erős állami média és az erős „hagyományos” sajtó. A különböző tényellenőrző oldalak is hasznosak – viszont messze nem elegendőek.

„Sokkal jobb mesélővé kell válniuk a tudósoknak” – vallja Honigsbaum, akik szerint a konteósok virális tartalmait nemcsak megcáfolni kell. A valós tényállást is szemléletesen, akár videókkal és animációkkal mutatná be. „Ahelyett, hogy figyelmen kívül hagyjuk az álhíreket, küzdeni kell ellenük, és meggyőzni az embereket a valóságról, illetve arról, hogy a konteók terjesztőinek nem szabad helyet kapniuk a nyilvánosságban”. A jobb tudományos kommunikáció és a jobb oknyomozó újságírás szerinte nagy szerepet játszhat abban, hogy a következő járvány során még több életet lehessen megmenteni.

Következő járvány pedig mindenképpen lesz: hiszen a föld tele van ismeretlen organizmusokkal, az erdőirtás és az emberi terjeszkedés pedig olyan méreteket öltött, hogy csak idő kérdése, mikor találkozik egy-egy veszélyes organizmus az emberi szervezettel.

Honigsbaum szerint inkább az olyan „ismerős ismeretlen” eseményekre tudunk felkészülni, mint amilyen a covid is volt. Itt olyan betegségekről van szó, amikhez hasonlóakat ismerünk, és amelyekre léteznek bejáratott kezelési módszerek – például nem a semmiből indulunk a vakcinafejlesztésnél. Azonban az is lehet, hogy a következő nagy járvány egy „ismeretlen ismeretlen” lesz, amelyhez foghatót még nem tapasztaltunk, és ahol a nulláról kell indulnunk a járványkezelésben. Ilyenre példának a nyolcvanas évekbéli AIDS-járványt hozta fel, amely teljesen felkészületlenül érte a kormányokat és társadalmakat.

Nyitókép: Balogh Zoltán / MTI