Unabomber: a matekzseni, aki rettegésben tartotta az Egyesült Államokat

A United Airlines amerikai légitársaság Chicagóból Washingtonba tartó gépe nagyjából félúton járt 1979. november 15-én, amikor egy tompa puffanást lehetett hallani. A 72 utast szállító gép pilótái eleinte csak egy ártalmatlan műszaki hibára gyanakodtak, és folytatták a repülést. Húsz perccel később azonban sűrű, még az oxigénmaszkokba is beáramló füst árasztotta el a Boeing 727-est, amivel gyorsan kényszerleszállást hajtottak végre a washingtoni Dulles nemzetközi repülőtéren.

Tizenkét utast füstmérgezéssel szállítottak kórházba, de nem sokon múlt, hogy mindenki meghaljon. Az utasszállító csomagterében, a postaküldemények között ugyanis egy olyan bombát találtak, ami a gép lezuhanását okozta volna, ha egy hibás alkatrész miatt nemcsak kigyullad, hanem fel is robban.

A szerkezetet Christopher Ronay, az FBI washingtoni irodájának bombaszakértője kezdte vizsgálni, akinek a chicagói rendőrök elküldték egy másik, hasonló bomba maradványait, ami fél évvel korábban a chicagói Northwestern Egyetemen robbant fel, megsebesítve egy hallgatót. Ronay számára azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy ugyanaz az ember csinálta a két szerkezetet. A New York Times-nak elmondta:

Nulla volt annak az esélye, hogy két különböző ember készítette azokat. Tudtuk, hogy egy sorozatrobbantóval van dolgunk.

Ezzel elkezdődött az FBI történetének egyik leghosszabb, és egyben legdrágább, több mint ötvenmillió dollárt felemésztő nyomozása az Unabomber néven ismertté vált Ted Kaczynksi ellen, akit végül 18 évvel később, 1996-ben tudtak csak elfogni. 

Addigra 16 bombatámadásában három ember halt meg, több mint húszan pedig megsebesültek. A négyszeres életfogytiglanra ítélt férfit jelenleg a legveszélyesebb bűnözőket fogva tartó coloradói Supermax börtönben tartják fogva, ahol május 22-én ünnepelheti 80. születésnapját.

Nyom nélkül

Az amerikai szövetségi hatóságok 1980-ban kezdtek el igazán komolyan nyomozni az ügyben, miután a robbantó egy kivájt noteszbe rejtett bombát küldött postán a United Airlines elnökének, aki súlyosan megsebesült, amikor kinyitotta a csomagot. Az ügynek az UNABOMB nevet adták, mivel a robbantó – aki első bombáját 1978-ban helyezte el a chicagói Illinois Egyetem területén – egyetemek (angolul UNiversity) és légitársaságok (angolul Airlines) ellen követte el merényleteit.

A sajtóban később csak Unabomber néven ismertté vált robbantó annyira megnehezítette a hatóságok dolgát, hogy egy idő után az FBI-nál már szinte senki sem mert a megoldhatatlannak látszó üggyel foglalkozni. A bombák lényegében semmilyen nyomot nem adtak, amibe a nyomozók kapaszkodhattak volna.

Extrém módon megnehezítette, hogy azonosítani tudjuk

– mondta el a The Crime Report című oldalnak Donald Noel FBI-ügynök. A bombákat úgy készítette el, hogy azokon semmilyen használható bizonyítékot nem találtak. A robbanószerkezeteket bárhol megtalálható hulladékokból rakta össze, és azokon nem csak, hogy ujjlenyomatok nem voltak, de még szerszámok nyomai sem – azokat ugyanis smirglivel tüntette el.

Még arra is ügyelt, hogy a bombákat rejtő csomagokra rakott bélyegekről leszedje az azokat kezelő postai alkalmazottak ujjlenyomatait, nehogy azok alapján a hatóságok megtudják, hol vette a bélyegeket, és így közelebb kerüljenek hozzá. Emellett gyakran innen-onnan szerzett hajszálakat rakott a bombákra, hogy azzal vezesse félre a nyomozókat, akik még az áldozatok alapján sem kerültek közelebb hozzá. A célpontokat ugyanis látszólag semmi sem kapcsolta össze.

Egyre veszélyesebb lett

Az Unabomber közben begyorsított. 1981-ben újabb egyetemnek küldött bombát, majd 1982-ben már kettőnek, 1985-ben pedig már négyszer robbantott, a korábbinál kifinomultabb, puskapor helyett különböző vegyi anyagokból összekevert robbanóanyagokat használva. Célpontjai listája is bővült: küldött bombát a Boeing cég egyik telephelyére, egy másikat pedig egy számítástechnikai boltnál hagyott.

Az utóbbi volt az első, amelyik halállal végződött. Hugh Scrutton, a kaliforniai Sacramento városában található bolt tulajdonosát ölte meg. A még mindig teljesen tanácstalan FBI csak ezután jelentette be, hogy egy sorozatrobbantót keresnek. Az első valamire való nyomra azonban még további két évet kellett várniuk. 1987 februárjában egy újabb számítógépboltnál hagyott egy bombát, de hibázott: egy szemtanú meglátta.

A róla készült rendőrségi portrét széles körben terjeszteni kezdték, de még ezzel sem kerültek közelebb a robbantóhoz, aki ezután eltűnt. A következő öt évben egyetlen egy robbantást sem hajtott végre, és sokan már kezdték azt gondolni, hogy esetleg meghalt, amikor 1993-ben minden korábbinál hatásosabban tért vissza: júniusban három nap alatt két bombája robbant fel, súlyos sebesüléseket okozva egy híres genetikusnak, és egy számítógéptudománnyal foglalkozó professzornak.

Majd újra gyilkolt. 1994-ben egy reklámügynökség vezetőjét ölte meg egyik bombája New Jersey-ben, a következő évben pedig egy fakitermelő szövetség vezetőjét Kaliforniában.

A szövetségi hatóságok ekkor már minden korábbinál nagyobb erővel keresték. 1993-ban a legfelsőbb ügyész utasítására egy külön csoportot állítottak fel, amiben három ügynökség – az FBI, a robbanóanyagokkal való visszaélésekkel is foglalkozó szövetségi hatóság, az ATF, valamint az amerikai posta rendvédelmi szerve – tagjai vettek részt, minden korábbinál szorosabb együttműködésben.

Újra megvizsgálták az összes addig begyűjtött bizonyítékot, minden idők legnagyobb, egymillió dolláros nyomravezetői díját ajánlottak fel, és a szokásoktól eltérően óriási médiafelhajtást csináltak, de még ez sem hozta meg a sikert.

Az elfogásához vezető áttörést végül magának az Unabombernek köszönhették. 1995-ben ugyanis a sajtóhoz fordult, közölve, nem öl meg több embert, ha a Washington Post vagy a New York Times megjelenteti 35 ezer szavas kiáltványát, amiben a technológiai fejlődést és az iparosodást kritizálta.

A hatóságok eleinte a „nem tárgyalunk terroristákkal” elvre hivatkozva nem akarták teljesíteni kérését, de végül mégis belementek. Abban reménykedtek, hogy az egyedi stílusban megírt, szokatlan kifejezésekkel teli szöveget olvasva valaki fel fogja ismerni annak íróját. A Post és a Times az FBI igazgatója és a legfőbb ügyész kérésére önköltségen lehozta az „Ipari társadalom és annak jövője” címet viselő kiáltvány, amiben az Unabomber amellett érvel, hogy „az ipari forradalom és annak következményei katasztrofális hatással voltak az emberiségre”.

A megjelenését követő hónapokban több mint ötvenezer tipp érkezett az FBI-hoz. Köztük egy, ami végül sikert hozott. Egy David Kaczyinski nevű férfi ugyanis felismerte az írásban bátyja, Ted stílusát, gondolatait, és elméleteit. Ted Kaczynski lett a 2416-os számú, és utolsó gyanúsított, akit 1996. április 3-án tartóztattak le otthonában, Montana állam egyik erdejében található kis kunyhójában, ahol mindenkitől távol, magányosan élt.

Ekkor derült csak, hogy minden idők egyik legintelligensebb terroristáját fogták el.

A „remetévé” vált matekzseni

Ted Kaczynskiről már gyerekkorában tudni lehetett, hogy zseni, miután egy IQ teszten 167 pontot ért el. Még csak 15 éves volt, amikor felvették a Harvard egyetem matematika szakára, és 25 éves, amikor PhD-t szerzett a Michigan egyetemen. Doktori disszertációját, amit egy olyan témában írt, amit egyik professzorának elmondása szerint „talán 10 vagy 12 ember értethetett meg az egész országban”, az év legjobbjának választottak.

Ezt követően a kaliforniai Berkeley egyetem valaha volt legfiatalabb professzora lett, de két évvel később mindenkit meglepve váratlanul lemondott pozíciójáról. Előbb visszaköltözött szüleihez, majd vásárolt egy kis földet az alig lakott Montana állam egyik erdejében, ahol élete további részét egy saját maga által épített kicsiny fakunyhóban töltötte, távol a modern civilizációtól. Később egy interjúban elmondta:

Kamaszkorom óta arról álmodoztam, hogy kimenekülök a civilizációból.

Ezt meg is tette. A kunyhóban nem volt áram, telefon és vezetékes víz, és szinte teljesen önellátó lett: saját magának termelte a zöldségeket, kenyeret sütött, és vadállatokra vadászott az erdőben és a birtokán átfolyó kis patakban fürdött. Néhány hetente bebiciklizett a közeli Lincoln városába bevásárolni, illetve a könyvtárba a helyi újságokért, tudományos könyvekért és klasszikus irodalmi művekért, amiket gyakran az eredeti német vagy spanyol kiadásban olvasott.

Annyira távol élt a civilizációtól, hogy a kabinját figyelő egyik FBI-ügynök még azt is végignézhette, ahogy egy puma becserkészik és elejt egy őzet.

A környéken élő emberek magának való, de ártalmatlan, hallgatag férfiként ismerték meg, aki nem sok vizet zavar. Magányos életvitele nem számított szokatlannak a környéken, ahol sokan éltek hozzá hasonlóan távol a civilizáció zajától, bár kevesen voltak, akik annyira önállósodtak, mint ő. A kevés pénzt, amire szükséges volt, a szüleitől kapta, valamint néha különböző kisebb, ideiglenesen munkákat vállalt.

Az csak elfogása után derült ki, hogy a környéken több bűncselekményt is elkövetett, főleg bányászok, favágók, valamint motorokat és motoros szánokat használó turisták ellen. Bányagépeket rongált meg, egy közeli család fűrésztelepét, vadászok és bányászok kempingezőhelyeit tette tönkre, cukrot öntött motoros szánok benzintankjaiba, és szétvert egy közeli hétvégi házat, mert az ott lévő emberek túl nagy zajt csaptak.

A közelben motorozó emberek annyira zavarták, hogy a birtokán lévő erdőkben nyakmagasságban éles drótokat veszített a fák közzé, hogy azok lefejezzék az arra tévedő embereket. Emellett rendszeresen irtotta a környéken élő, őt megugató kutyákat is.

Őrült, zseni, próféta

Amikor bíróság elé állították Kaliforniában, Kaczynski legnagyobb félelme az volt, hogy őrültnek fogják nyilvánítani. A halálbüntetéssel szembenéző férfi kirendelt ügyvédjei azt gondolták, akkor van a legnagyobb esélye megúszni a kivégzést, ha mentális betegségre hivatkozva beszámíthatatlannak nyilvánítják. Megpróbálta kirúgni őket, de a bíróság ezt nem engedélyezte, ahogy azt sem, hogy saját magát védje.

Bár az ügyészség szakértői állították, hogy kiáltványa épelméjűségének bizonyítéka, a védelem által felkért szakértők pont az abban tett kinyilatkoztatásokra hivatkozva állították, hogy mentálisan beteg. A bíróság által felkért szakértő úgy találta, hogy paranoid skizofréniában szenved. 

Kaczynski végül elfogadta az ügyészség ajánlatát, és bűnösnek vallotta magát, mert nem akarta, hogy a bírósági tárgyalásán őrültként hivatkozzanak rá. Négyszeres életfogytig tartó börtönbüntetést kapott, a feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélkül. 

Bár az amerikai sajtóban széles körben úgy ábrázolták a technológiai fejlődést az emberei szabadságra leselkedő legnagyobb veszélynek tartó Kaczynskit, mint egy őrültet, több neves lapban tudománnyal és környezetvédelemmel foglalkozó szakírók pont az ellenkező véleményen voltak. A neves amerikai politológus, James Q. Wilson a New York Timesban megjelent véleménycikkében a kiáltványára hivatkozva kijelentette:

Ha az egy őrült munkája, akkor sok politológiai filozófus – Jean Jacques Rousseau, Tom Paine, Karl Marx – sem sokkal épelméjűbb.

Az elfogása óta eltelt években kiáltványa, és az abban megfogalmazott gondolatai a mindenkit maga alá gyűrő technológiai gépezetről, ami szétzúzza a társadalmat, egyre nagyobb és nagyobb pszichológiai szenvedést okoz az embereknek, és tönkreteszi a természetet, több követőre és csodálóra találtak. Radikális környezetvédők tisztelik, anarchisták prófétaként tekintenek rá, és gondolatai népszerűek nacionalista szélsőségesek körében is.  A 77 embert megölő norvég tömeggyilkos, Anders Behring Breivik saját kiáltványába több részt is tőle lopott.

A most 80 éves Kaczynski jelenleg úgy ülhet az legveszélyesebb bűnözőket fogva tartó Supermax börtönben, hogy tudja, elméleteit sikerült elterjesztenie. 

Ahogy azt kiáltványában írta:

Annak elérésére, hogy üzenetünket úgy tárjuk a közvélemény elé, hogy annak tartós hatása legyen, embereket kellett ölni.

Ebben, végül, sikerrel járt. 

Nyitókép: Ted Kaczynski, az Unabomber, az elfogása utáni napon. Fotó: Michael Macor/The San Francisco Chronicle via Getty Images