„Jelcin nem Jézus Krisztus, hogy számot kelljen adnom neki magamról”

Ha megkérdezik tőle, hogy mire a legbüszkébb, Gorbacsov ma is az általa meghirdetett, a szovjet politikai-gazdasági rendszer átalakítását célzó peresztrojkát említi, noha a Szovjetuniót még ezzel sem sikerült visszafordítania a lejtőről. A legfontosabbnak viszont a biztonságot tartja, amit a hidegháború vége hozott. A tömegpusztító fegyverek leszerelésének ezután is fő szorgalmazója maradt, és azt sem győzi hangsúlyozni nyilvános megszólalásaiban, hogy szükség van a párbeszédre Oroszország és az Amerikai Egyesült Államok között.

Nem sokkal harminc évvel ezelőtti lemondása előtt, 1991 augusztusában a keményvonalas kommunisták megpróbálták puccsal eltávolítani a hatalomból Gorbacsovot. Ez ugyan kudarcba fulladt, de mint később kiderült, végképp megpecsételte a Szovjetunió sorsát. Az erőszakos hatalomátvételi kísérlet huszadik évfordulóján Gorbacsov a Guardiannek nyilatkozva nézett szembe saját tévedéseivel. Azt mondta, utólag bánja, hogy túl sokáig próbálta megreformálni a Szovjetunió Kommunista Pártját, aminek utolsó főtitkára volt, és mire eljutott odáig, hogy a tagköztársaságoknak nagyobb önrendelkezést kellene biztosítani, a balti államok már kikiáltották függetlenségüket. Ennek ellenére már aláírás előtt állt az az egyezmény, ami a megmaradt 12 tagköztársaságnak nagyobb politikai és gazdasági autonómiát adott volna, amikor közbejött a pártvezetés keményvonalasai által szervezett puccskísérlet.

Gorbacsov szerint Borisz Jelcint elismerés illeti azért, mert a Szovjetunió legnagyobb tagköztársasága, Oroszország elnökeként szembement a puccsistákkal, és vezette a hatalomátvételi kísérlet ellen tiltakozókat. Mégis úgy vélekedett ugyanabban az interjúban, hogy már évekkel azelőtt eltávolíthatta volna őt az útból, hogy közvetlen politikai ellenfele lett. 

Talán túl liberális és demokratikus voltam Jelcin irányába. Elküldhettem volna nagykövetnek Nagy-Britanniába vagy talán egy volt brit gyarmatra

– mondta.

Három éve a Litvániából működtetett, az orosz törvények által külföldi ügynöknek bélyegzett független hírportál, a Meduza alapos cikkben dolgozta fel Mihail Gorbacsov lemondás utáni életét. Az egykori főtitkár visszaemlékezésében elmondta: azután, hogy Jelcin 1991 decemberében a Belavezsai-erdőben megállapodott az ukrán és fehérorosz vezetőkkel a Szovjetunió megszűnéséről, nem próbált erővel a hatalomban maradni, azt gondolta, ennek a kérdésnek demokratikus módon kell eldőlnie. Még reménykedett abban, hogy a tagköztársaságok nem ratifikálják a megállapodást, de hiába.

Gyakorlatilag egy nemlétező Szovjetunió elnöki tisztségéről mondott le 1991. december 25-én. A tévébeszédben kijelentette, hogy határozottan kiáll a nemzetek önrendelkezése, a tagköztársaságok szuverenitása, de az egység megőrzése mellett is, és nem tud egyetérteni azzal, hogy az ország feldarabolásának politikája érvényesült. Meggyőződése szerint egy ilyen léptékű döntést a népakarat kinyilvánításának kellett volna megelőznie.

Gorbacsov a Meduza-cikk szerint nem egyeztette a beszéd tartalmát Jelcinnel, aki ezen annyira feldühödött, hogy az atombombák kódjait tartalmazó bőröndöt sem volt hajlandó személyesen átvenni. Jelcin testőre és bizalmasa, Alekszandr Korzsakov úgy emlékezett, hogy Viktor Bolgyirev KGB-tábornok egyszerűen besétált a táskával Jelcin irodájába, és egy titkárral hívatta ki az elnököt, hogy vegye át azt.

A távozó Gorbacsovnak egy hetet adtak, hogy átadja az irodáját és kiköltözzön a rendelkezésére bocsátott ingatlanokból. De már két nap elteltével, amikor a Kremlbe tartott, hogy japán újságíróknak adjon interjút, egy testőre felhívta és elmondta neki, hogy Jelcin az ő irodájában iszik Gennagyij Burbulisz államtitkárral és Ruszlan Haszbulatovval, a legfelsőbb tanács elnökével. Gorbacsov lemondta az interjút és megkérte a sofőrjét, hogy forduljanak vissza. Háromszobás kormányzati lakásából is hasonlóan viharos körülmények között kellett távoznia. A volt elnök arra panaszkodott, hogy pakolás közben szemmel tartották, nem lopnak-e el valamit.

Csak a sajtón keresztül kommunikáltak

Gorbacsov már akkor elgondolkodott saját jövőjén, amikor világossá vált számára, hogy sokáig nem maradhat hatalomban. Úgy döntött, hogy a távozó amerikai elnökökhöz hasonlóan létrehoz egy tudásközpontot. Abban bízva, hogy a köztük lévő feszültségek ellenére békében válhatnak el, Jelcin az alapítvány rendelkezésére bocsátotta az egykori Nemzetközi Lenin Iskolát, a szovjet kommunista párt káderképzőjét annak székházával, valamint 750 munkatársával együtt, akik bérét az állam állta. Pavel Palazscsenko, aki Gorbacsov tolmácsaként kezdettől az alapítványnak dolgozott, azt mondta az átvett dolgozókról: „kivontuk a marxizmus-leninizmust, és kiderült, hogy nagyon is rátermett emberek”.

A leköszönt vezető abban is követte a volt amerikai elnököket, hogy könyvírással, előadásokkal igyekezett biztosítani megélhetését és alapítványának fenntartását. Még szovjet elnök volt, amikor munkatársai megkerestek egy amerikai ügynökséget azzal, hogy látnak-e fantáziát abban, hogy előadásokat szervezzenek Gorbacsovnak az Egyesült Államokban. Az első kéthetes előadókörút 1992 tavaszán zajlott. Robert Walker, a Gorbacsovot azóta is képviselő iroda vezetője szerint olyan volt a hangulat, mint egy választási kampánykörúton. A közönség a volt elnökben a világot megváltoztató embert látta, ő pedig – sok más előadóval ellentétben – mindig egyedi beszédekkel készült, attól függően, hogy hol tartott előadást.

Borisz Jelcin épp az amerikai „turné” miatt fakadt ki, amikor 1992 májusában, egy taskenti sajtótájékoztatón megtörte a hallgatást Gorbacsovról. Megdöbbentőnek nevezte a volt szovjet elnök chicagói beszédét, akit utánozni próbált, így gúnyolódva rajta: „Nemzetközi kaliberű politikus vagyok! Csináljunk egy világkormányt, legyek én az elnöke! A szocializmus mellett vagyok!” Elmondta, hogy a lemondása napján kilenc órát beszélgetett négyszemközt Gorbacsovval, aki a szavát adta neki, hogy nem fog visszatérni a politikába. Gorbacsov erre így reagált: 

Jelcin nem Jézus Krisztus – nem ő az, akinek számot kell adnom magamról.

Majd hozzátette, hogy mindössze annyit ígért meg, nem csinál a Gorbacsov Alapítványból ellenzéki pártot.

A bosszú nem maradt el. Az állami ZiL limuzint elvették Gorbacsovtól, és egy szerényebb Volgát kapott helyette. 1992 szeptemberében, miután nem jelent meg az Alkotmánybíróságon, hogy tanúskodjon egy perben, bevonták az útlevelét. Októberben rendőrökkel lakoltatták ki alapítványát a volt Nemzetközi Lenin Iskola épületéből, egy pénzügyi átvilágításra hivatkozva.

A Gorbacsovval való bánásmódot érő nemzetközi bírálatok hatására Jelcin végül közbenjárt, hogy a volt szovjet elnök, bevont útlevele ellenére elutazhasson Willy Brandt néhai nyugatnémet kancellár temetésére. A köztük lévő nyílt konfliktus ezután elült, de a Gorbacsov Alapítványnak önfenntartóvá kellett válnia.

Jelcin később személyesen intézkedett Gorbacsov nyugdíjának megemeléséről is. Miután lemondott a Szovjetunió vezetéséről, négyezer rubeles juttatást ítéltek meg neki, ami akkor méltányos volt, de nem követte az inflációt, így 1994-re már két dollárt sem ért. Jelcin az összeget a minimumnyugdíj negyvenszeresére emelte fel. Vlagyimir Tumarkin, a Gorbacsov Alapítvány szóvivője közölte: ez a fejlemény nem jelentette Gorbacsov és Jelcin viszonyának javulását, hiszen nem volt köztük semmilyen kapcsolat, csak a sajtón keresztül kommunikáltak egymással.

Ebben szerepet játszhatott az is, hogy hiába hitte ezt Jelcin, Gorbacsov egyáltalán nem vonult vissza a politizálástól. Olyannyira nem, hogy 1996-ban az elnökválasztáson is elindult, hiába próbálta erről lebeszélni környezete. Kitartott amellett, hogy a két legesélyesebb jelölt, Borisz Jelcin és a kommunista Gennagyij Zjuganov mellett valódi választási lehetőséget kell nyújtani a szavazóknak. Mégsem sikerült sok embert meggyőznie, mert fél százalékos eredménnyel megalázó vereséget szenvedett, ezután már Jelcin sem tekintette komoly ellenfélnek. Az ezredfordulón azért még részt vett egy szociáldemokrata pártszövetség létrehozásában, de távozott onnan, miután Konsztantyin Tyitov pártelnök a Putyin-féle Egységes Oroszország Párttal való megállapodást szorgalmazta.

Miatta lett Pizza Hut

Közben Gorbacsovnak meg kellett oldania, hogy finanszírozni tudja az állami támogatások nélkül maradt alapítványát. Ehhez nemzetközi kapcsolatait is mozgósítania kellett. Az alapítvány új székházára például a volt szovjet elnökkel régi barátságot ápoló CNN-alapító, Ted Turner adott egymillió dollárt. De reklámszerepeket is elvállalt: az ÖBB filmjében például az osztrák vasúti fejlesztéseket nyugtázta elégedetten, „Peresztrojka!” felkiáltással.

A leghíresebb-leghírhedtebb reklámszerepében egy Vörös téri Pizza Hut étterembe tért be unokájával, őt meglátva egy asztalnál a történelmi szerepéről kezdtek hangosan vitázni. „Miatta van káosz!” „Miatta van szabadság!” – kiabálta egymásnak két férfi, majd egy idős nő azzal zárta rövidre a vitát, hogy Gorbacsovnak köszönhetik a Pizza Hutot. Ezután egy-egy pizzaszeletet felemelve mindenki a volt szovjet elnököt éljenezte. A Pizza Hut akkori marketingvezetője elárulta: csalódottak voltak amiatt, hogy Gorbacsov nem volt hajlandó pizzát enni a reklámfilmben, de végül belementek abba, hogy ezt az unokája tegye meg helyette.

A Novaja Gazeta napilap létrejöttében is – melynek főszerkesztője, Dmitrij Muratov idén Nobel-békedíjat kapott – fontos szerepe volt Gorbacsovnak. Muratov a Komszomolszkaja Pravda című lap fiatal szerkesztője volt, amikor összebarátkoztak, és amikor a szerkesztőség egy része úgy döntött, hogy kilép és új lapot alapít, Gorbacsov mellé állt. A volt szovjet elnök háromszázezer dollárt fektetett be a Novaja Gazetába és számítógépeket vett a szerkesztőségi munkához. Később befektetőt is hozott a laphoz, amelyben máig megtartotta tíz százalékos részesedését. Gorbacsov és Muratov állandó kapcsolatban volt egymással, minden aktuális történést megbeszéltek. A főszerkesztő visszaemlékezése szerint „még csak a gengsztereknek volt mobiltelefonjuk” Oroszországban, amikor Gorbacsov vett neki egyet, hogy azonnal el tudja érni.

Meg kell halni ahhoz, hogy megértsenek

1992-ben, az ENSZ által szervezett környezetvédelmi konferencián, a riói Föld-csúcson felmerült, hogy hozzanak létre egy nemzetközi természetvédelmi szervezetet Gorbacsov vezetésével. Alekszandr Lihotal, a volt szovjet vezető egykori szóvivője és a szervezet későbbi elnöke elmondta, hogy magát Gorbacsovot is váratlanul érte a bejelentés, de úgy döntött, megvárja, mi sül ki a dologból. Nem sokkal később meg is látogatta egy delegáció, és Gorbacsov 1993-ban végül vállalta a Zöld Kereszt alapítójának szerepét, és a szervezet által képviselt ügyek közül a vegyifegyverek megsemmisítése vált számára a legfontosabbá.

A Zöld Kereszt költségvetésének jelentős része magánadományokból származott. Az amerikai tagszervezetet egy Diane Meyer nevű nő vezette, aki már az 1990-es években bejelentkezett Gorbacsovhoz, amikor támogatókat keresett a Zöld Keresztnek. Hamar közeli barátok lettek, és Gorbacsov olyan gyakran megfordult nála Los Angelesben, hogy miután megözvegyült, azt pletykálták róla, hogy több is van köztük barátságnál. Ezt Gorbacsov környezete kitartóan cáfolta, Lihotal azt is elmondta, hogy a volt szovjet elnök a látogatásai alatt nem Meyernél, hanem hotelekben szállt meg.

Az egykori szovjet first lady, Raisza Gorbacsova 1999-ben leukémiában hunyt el. Kilenc évvel korábban, még elnökfeleségként mély benyomást tett rá, amikor leukémiás gyerekek szüleivel találkozott egy moszkvai gyerekkórházban. Szívügyévé vált, hogy megteremtse a leukémiás gyerekek ellátásának feltételeit Oroszországban, csontvelő-transzplantációs központok létrehozását támogatta.

Gorbacsov hitt abban, hogy felesége halálát a politikai támadások miatti szorongás és depresszió okozta. Végig mellette volt a németországi kórteremben, ahová senkinek semmilyen hírforrást nem volt szabad bevinni. Ezt a szabályt maga Gorbacsov szegte meg, amikor megmutatta feleségének, hogy az Izvesztyija azt írta róla: nem értették meg őt, talán nem is akarták megérteni, és lehet, hogy túl sokat vártak Gorbacsovéktól. Raisza Gorbacsova sírva fakadt, azt mondta, meg kell halnia ahhoz, hogy végre megértsék.

Kiemelkedő államférfi

Az idő múlásával a nemzetközi Gorbacsov-kultusz alaposan alábbhagyott. A Meduza cikkéből kiderült, hogy alapítványának székháza már a járvány előtt is megdöbbentően csendes volt. Az adományok elapadtak, maroknyi munkatárs maradt, akik alacsony bérért dolgoztak. Nem bocsátottak el senkit, de az elhunyt dolgozók helyére már senkit nem vettek fel. Menet közben a Zöld Kereszttel is megromlott a kapcsolata. A szervezet igazgatótanácsának éléről néhány éve távozott, ezután a svájci tagszervezet ragadta magához a hatalmat. Elküldték a legtöbb olyan munkatársat, aki Gorbacsovval együtt dolgozott, mire ő lemondott tiszteletbeli elnöki címéről és megtiltotta a Zöld Keresztnek, hogy a nevére hivatkozzon.

Idén a koronavírus miatt karanténban ünnepelte kilencvenedik születésnapját, de alapítványának szóvivője, Vlagyimir Poljakov szerint itt sem volt tétlen, könyveket és cikkeket szerkesztett. Bár Vlagyimir Putyin korábban a múlt század legnagyobb geopolitikai katasztrófájának nevezte a Szovjetunió széthullását, születésnapi táviratában azt írta Gorbacsovnak, hogy méltán tartozik a modern kor kiemelkedő államférfijainak sorába, akik jelentősen befolyásolták Oroszország és a világ történelmét. A Reuters születésnapi tudósításában, a moszkvai utcákon megkérdezett emberek azonban haragudtak rá: egyikük azt mondta róla, hogy nem volt felkészülve egy olyan nagy és nagyszerű ország irányítására, mint a Szovjetunió.

Nyitókép: Mihail Gorbacsov a Brandenburgi kapu közelében a berlini fal leomlásának 25. évfordulóján – Fotó: MTI / EPA / Jens Kalaene