Új szintre emelte a vérontást a világ első öngyilkos robbantása

1981. december 15-e utólag sorsdöntő napnak bizonyult a terrorizmus történetében. Akkor viszont még senki sem sejtette, hogy a Bejrútban lévő iraki nagykövetség ellen végrehajtott robbantásos merénylettel valami egészen új kezdődik. A támadást a sajtóban eleinte „kamikaze támadásként” emlegették, utalva azokra a japán pilótákra, akik a második világháború alatt „élő célba juttató berendezésként” vezették bele bombaként használt repülőgépeiket az amerikai csatahajókba.

Ma már tudjuk, hogy a bejrúti volt a világ első öngyilkos terrortámadása.

„Nagyon boldogok voltunk”

Irak nagykövetsége a véres polgárháborúba süllyedt Libanon fővárosának egyik legjobban őrzött épülete volt 1981-ben. Bejrút utcáin akkor már hónapok óta harcoltak egymással az 1980 szeptembere óta háborúban álló Irakot és Iránt támogató csoportok, több mint egy éve rendszeresek voltak az iraki létesítmények elleni támadások, és egymást érték az autóba rejtett bombákkal végrehajtott robbantások.

Arra azonban senki sem volt felkészülve, hogy a terroristák úgy hajtanak végre merényleteket, hogy feláldozzák a saját életüket. Ezért mindenkit teljes meglepetésként ért, amikor egy fiatal férfi napközben autójával betört a követség kerítéssel körbevett területére, majd a főépületig jutva felrobbantotta a járműben lévő, nagyjából száz kilogramm robbanóanyagot tartalmazó bombáját.

Az akkori beszámolók szerint két robbanás hangját lehetett hallani: az elsőt az autóba rejtett bomba, a másodikat pedig feltehetően a nagykövetség pincéjében tárolt fegyverraktár berobbanása okozta. A detonációnak akkora ereje volt, hogy a négyemeletes épület 45 fokos szögben megdőlt, rá az irodáknak otthont adó melléképületre. A közeli utcákat pedig szétrepült üvegszilánkok borították be, és sokan az összedőlt épület romjai között rekedtek.

Az első hírekben még csak nagyjából húsz halottról tettek említést, de később kiderült, hogy a merényletben 61 ember vesztette életét, a sebesültek száma pedig elérte a százat.

Eleinte úgy tűnt, hogy a nagykövet túlélte a támadást: egyes beszámolók szerint csak megsebesült. A UPI amerikai hírügynökség egyenesen azt közölte, hogy Abdel-Razzak Mohammed Lafta a liftben volt a robbantás idején, és bár a fülke lezuhant az akna aljára, a diplomata sértetlenül megúszta, kimászott onnan és rögtön elkezdte irányítani a mentési munkálatokat. Később kiderült, hogy ő is halottak között volt, csakúgy, mint az egyik legnagyobb modern arab költőként tisztelt Nizzar Qabbani felesége is.

Eleinte nem lehetett tudni, hogy ki volt a felelős a robbantásért. Közvetlenül utána a kurd felszabadítási hadsereg vállalta magára a merényletet, és így tett egy Irak felszabadításáért küzdő csoport is. A hivatalos iraki állami hírügynökség viszont a szíriai és az iráni kormány hírszerzését vádolta. Később kiderült, hogy a világ első öngyilkos merényletét a Szaddam Husszein iraki elnök ellen küzdő síita iszlamista párt, a Daava hajtotta vére, Irán támogatásával.

A szervezet a nyolcvanas évek előtt a legnagyobb és legerősebb iszlamista párt volt Irakban, de befolyása Mohamed Bakir asz-Szadr iraki síita vezető 1980-as meggyilkolása után csökkenni kezdett. A Daava az iraki-iráni háborúban a síita Iránt támogatta, még székhelyét is a fővárosba, Teheránba tett át, a bejrúti robbantást is Irán segítségével hajtották végre. 

Egy, a New Yorker című amerikai magazinban megjelent cikk szerint a merénylethez köze lehetett Núri al-Málikinek, aki miután az amerikaiak megdöntötték Szaddam Husszein hatalmát, Irak kormányfője lett, de ekkor még a Daava tagjaként irányította a szervezet katonai akcióit Libanonban és Szíriában. Kiderült, hogy a merényletet végrehajtó férfit személyesen ismerte. A New Yorker cikke szerint amúgy a párt vezetése abszolút elégedett volt a merénylettel, annak ellenére, hogy abban iraki civilek is meghaltak. Máliki egyik szövetségese a lapnak kijelentette:

Nagyon boldogok voltunk, a nagykövetség kémfészeknek számított.

Követőkre talált

Ezután a következő öngyilkos merényletre majdnem egy évet kellett várni. 1982 novemberében a Dél-Libanon izraeli megszállása elleni küzdelemre megalakult Hezbollah egyik tagja robbantott fel egy autóba rejtett bombát az izraeli hadsereg hétemeletes központjánál, Tyre városában.

A világban azonban csak 1983-ban tudatosult, mennyire hatásos, és milyen félelmetes fegyver tud lenni egy-egy öngyilkos merénylet. Előbb tavasszal a libanoni amerikai nagykövetséget érte támadás, amiben 63-an haltak meg, köztük 17-en amerikaiak voltak. Október 23-án már 299 ember – 241 amerikai és 58 francia katona – halt meg két összehangolt öngyilkos merényletben, amit a Hezbollah követett el.

A nagy sajtóvisszhangot kapott támadás politikai sikert hozott a szervezetnek: a merénylet hatására Ronald Reagan elnök kivonta az amerikai csapatokat Libanonból, közben Izrael a városokon kívülre helyezte át katonai létesítményeit. Ekkor ugyanis még jellemzően katonai célpontok ellen hajtottak végre öngyilkos merényleteket, hogy a támadásokkal a lehető legnagyobb politikai változást érjék el.

1985-ben már szinte minden hónapban volt egy öngyilkos merénylet Libanonban. Majd a taktika terjedni kezdett a világban. 1983-ban a Hezbollah vendégeként az országban volt a Tamil Tigrisek nevű szeparatista szervezet néhány fegyverese, akik közelről tapasztalhatták meg a módszer hatékonyságát, és átvették annak használatát a Srí Lanka-i kormány ellen folytatott gerillaháborúban.

Az első öngyilkos merényletet a Tigrisek 1987-ben hajtották végre, amikor a Miller százados néven híressé vált tagjuk egy katonai barakknál robbantott fel egy bombával megrakott teherautót. A férfit hősként ünnepelték, majd egy egész elit öngyilkos alakulatot hoztak létre, a Fekete Tigriseket. Ők aztán a következő húsz évben 137 támadást hajtottak végre, 273 öngyilkos merénylővel, akik közül 46-an nők voltak. Leghírhedtebb tettük a Srí Lanka-i elnök megölése volt.

A Tamil Tigrisek nemcsak használták a taktikát, hanem tovább is fejlesztették, és olyan terroristafegyvert csináltak belőle, amit aztán pakisztáni, afganisztáni és iraki szervezetek is másolni kezdtek. Ők találták ki ugyanis az öngyilkos merénylők által később a Közel-Keleten is előszeretettel használt bombamellényt, amivel nemcsak pontosabb támadásokat lehetett végrehajtani, hanem még nagyobb rettegést és félelmet tudtak kelteni a lakosság körében. 

Palesztin szervezetek a 2000-ben kezdődött második intifáda idején kezdtek el civileket ölni öngyilkos merényletekkel. Ezek száma 2002-ben ért a csúcsra, amikor heti rendszerességgel robbantották fel magukat buszokon, kávézókban, boltokban és bevásárlóutcákon.

Aztán jött az Egyesült Államokban 2001. szeptember 11-én elkövetett terrortámadás, majd az Afganisztán és az Irak elleni invázió, és ezzel igazán beindult az öngyilkos merényletek hulláma. 1980 és 2001 között világszerte mintegy 350 ilyen típusú terrortámadást hajtottak végre. 2006-ra azonban már szinte minden nap történt egy öngyilkos robbantás, főleg Afganisztánban és Irakban.

A Chicago Egyetemen működő, az öngyilkos merényletekkel foglalkozó Chicago Project on Security & Threats (CPOST) legfrissebb, 2020 októberén közzétett adatai szerint majdnem nyolcezer – megerősített vagy feltételezett – öngyilkos merényletet hajtottak végre a világon azóta, hogy 40 évvel ezelőtt egy autós betört az iraki nagykövetségre Bejrútban, és felrobbantotta magát és az épületet. Az öngyilkos merényletekben azóta meghalt emberek számát 55 és 71 ezer közé teszik.

Nyitókép: Egy amerikai tengerészgyalogos a bejrúti amerikai nagykövetség elleni támadás helyszínén, 1983. április 19-én – Fotó:Bill Foley / AP