„Hiába vagyok valaki, jön az állam, és azt mondja: én mondom meg, ki vagy” – megkeseríti a transznemű magyarok hétköznapjait a kormány döntése

Flóris hétköznapi srác. Nem kap kíváncsi tekinteteket az utcán. Beleolvad a tömegbe, mint bármelyik járókelő. A Pillangó utcai metrómegállóhoz igyekszik bérletet venni. Mivel a jegypénztár zárva van, az automatához lép oda. És ez a teljesen hétköznapi dolog, ami a legtöbbünk számára szóra sem érdemes, neki megkönnyebbülés, mivel ez azt jelenti, senki sem kéri el az iratait. 

Flóris transznemű férfi – az irataiban azonban egy női név szerepel, amit időről-időre szóvá tesz valaki. 

„Azt szokták gondolni, hogy egyszerűen valaki másnak a személyi igazolványa. És ennek megfelelően szoktak reagálni egy ilyen helyzetben” – meséli a Házon Kívül stábjának. Meg is mutatja a színpadias mozdulatot. „Így feltartják a személyit, hogy én ezt most komolyan gondolom, hogy az enyém?”

Állatorvos, ezért közalkalmazotti kedvezménnyel utazhat – a jogosultság ellenőrzéséhez azonban mindig elkérik a személyit. „Ilyenkor az a minimum, hogy kiderül: transznemű vagyok. Kiderül, hogy a hivatalos nevem micsoda, amit nem feltétlenül szeretnék egy idegennek elmondani. És jó eséllyel nagyon nagy közönség előtt hoznak kellemetlen helyzetbe”. Ajánlott levelek átvétele, védettségi igazolvány vagy diploma bemutatása. Akinek a neme egyezik az irataiban szereplő névvel, bele sem gondol, hányszor kerül nehéz helyzetbe, akinek nem. 

Kicsit olyan érzés, mint amikor meztelenül rányitják az emberre a vécéajtót. Hogy nem kellene, hogy ilyen mélységekig benne legyenek a magánéletemben  

– jegyzi meg.  

Flóris már gyerekkorában tudta, hogy férfiként szeretné élni az életét. „Amikor ez nagyon szorongatóvá vált, az a pubertáskor volt. Tehát akkor azt éreztem, hogy valami olyan változás történik a testemmel kapcsolatosan, ami nagyon nem kéne, hogy megtörténjen.” Ezért utanajárt, mi történik vele. „Amikor elkezdtem az interneten keresgélni, hogy mi ez, akkor azért már 17-18 éves voltam. Akkor találtam erre fogalmakat, és az első reakcióm egyébként az volt, hogy úristen… én nem akarom ezt.”

Az átalakulás, vagy ahogy mondják, tranzíció, évekbe telik. Megváltoztatta az öltözködését, műtétei voltak, férfihormont kap. A családja és a barátai a kezdetektől elfogadóak, de amikor elkérik az iratait, akadnak nehéz pillanatok. „Most már egyébként azt csinálom, hogy ha oda kell adnom a személyimet, előre szólok, hogy bocsánat, ez furcsa lesz.”

Ellehetetlenítették a nemváltoztatást

2020 tavaszán a kijárási korlátozás miatt kiüresedtek az utcák és a koronavírus-járvány első hullámával küzdött az ország, amikor Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes benyújtott egy törvénymódosítást, amelynek a 33. paragrafusa ellehetetlenítette, hogy a transznemű emberek megváltoztassák a nemüket és a nevüket a hivatalos irataikban. 

Március 31-e volt aznap. A transznemű emberek jogairól és elfogadásáról szóló Transznemű Láthatóság Napja.

Bár a javaslat ellen itthon és külföldön is tiltakoztak, a kormánypárti képviselők megszavazták. A törvénymódosítás értelmében az anyakönyvi nyilvántartásnak a születéskori nemet kell tartalmaznia. Vagyis a transz embereket arra kényszeríti, hogy olyan iratokkal éljenek, amelyek nem tükrözik a nemi identitásukat és megjelenésüket. „Bejön a kliens, és én azt mondom neki, hogy Balta Flórisnak hívnak, és mondjuk doktor úrnak szólíthat. De egy női névvel pecsételem le az oltási könyvet meg a receptet. Ez így nagyon furcsa, meg kimagyarázhatatlan. Mit tudok csinálni?” – rázza a fejét Flóris. A történtek ellenére beadta a nem- és névváltoztatási kérelmét, de a kormányhivatal a törvénymódosításra hivatkozva elutasította.

„Szerintem az államnak az a dolga, hogy regisztrálja, hogy kik vagyunk. Nem az, hogy megmondja.” Kavarogtak benne az érzések, amikor megkapta az elutasító határozatot. 

Dühöt is szoktam érezni. Azt is szoktam érezni, hogy engem eltörölnek. Hogy hiába vagyok valaki, jön az állam és azt mondja: én mondom meg, hogy ki vagy. 
 

Pert indított, a törvényszék pedig az Alkotmánybíróság állásfoglalását kérte, hogy a 33-as paragrafus alaptörvény ellenes-e. „Ilyenkor az Alkotmánybíróságnak 90 napja van ezt eldönteni, soron kívül kell dönteniük.” A határidő tavaly szeptember végén járt le, vagyis több mint egy éve. „Ez azt jelenti, hogy a magyar Alkotmánybíróság úgy döntött… hogy nem akar bíróságként működni” – mondja Flóris.

Közbelép az Alkotmánybíróság

A törvénymódosítást úgy fogadták el, hogy az új szabályokat a folyamatban lévő eljárásokra is alkalmazni kell. Vagyis azokra az ügyekre is, amik a törvény benyújtása előtt indultak. Pedig sokan évek óta vártak az ügyük elbírálására. 

Az Alkotmánybíróság végül kétszer: tavaly tavasszal és ősszel is kimondta, a visszamenőleges alkalmazás alaptörvény-ellenes. 

A kormányhivatalok ennek ellenére éveken át nem adtak engedélyt nem- és névváltoztatásra, egészen mostanáig. Novemberben öt, korábban beadott kérelmet jóváhagytak.

Az egyiket Martin adta be. A húszas évei elején jár, logisztikával foglalkozik. Azt kérte, ne mutassuk az arcát, és a nevét is megváltoztattuk. Csak a Házon kívül stábjának mesélt arról, hogyan élte meg az éveken át tartó pereskedést. „Én 2019 áprilisában adtam be a kérelmemet, azóta vártam arra, hogy legyen valami válasz. Ez az egész nagyon hosszú volt. Nehéz volt megélni. Én úgy éreztem minden egyes levélnél, hogy sosem lesz vége, és igazából már a reményemet is elveszítettem a vége felé” – meséli.

Amikor a kormányhivatal levele megérkezett, épp a fővárosban volt. Az otthoniakat kérte, hogy bontsák fel a borítékot. Így tudta meg, hogy jóváhagyták a kérelmét. A munkatársai meglepetéssel várták. 

Vettek nekem egy tortát, mintha egy új szülinapom lenne, és velük ünnepeltem, meg a barátnőmmel. Igazából tényleg úgy érzem, hogy újjászülettem, és elkezdhetem az életemet 

 – jegyzi meg.

Azt mondja, az igazi boldogságot nem a kormányhivatal levele okozta, hanem amikor több év várakozás után kézbe vehette az iratait – rajtuk azzal a névvel, amivel az életét éli. „Amint megkaptam a végzést, telefonáltam az anyakönyvvezetőnek, és kiállította az új anyakönyvi kivonatot. Ezzel lehetett bemenni az okmányirodába, átírni minden egyes papíromat. Úgyhogy ez egy hosszú folyamat, de ez már nagyon a jó része.”  Elsőként az új személyijét vehette kézbe. Rákérdezek, milyen érzés volt. „Hú… nagyon jó” – neveti el magát.

Ő is kisgyerekként döbbent rá, hogy a teste nem olyan, mint amilyennek szeretné. „Fiúkkal barátkoztam, fociztam, motoroztam. Mindent csináltam. És akkor ilyen 12 éves korom környékén, amikor elkezdtem lányosodni, akkor jöttem rá, hogy valami nem oké, és nem érzem jól magam. Beszéltem a szüleimmel, akik teljesen elutasítóak voltak. Azóta is azok. Szóval az egész tinédzserkort rosszul éltem meg. Amikor 18 éves lettem, akkor egyből elkezdtem intézni ezeket a papírokat.” A családja nem, a környezetében viszont mindenki elfogadó volt. „A gimnáziumban én már férfiként éltem. Most nyilvánvalóan női nevem volt, meg minden, de mindenki tudta rólam. A tanárok, a barátaim… mindenki, és mindenki elfogadó volt.”

Martin azt mondja, éveken át teljesen hétköznapi dolgokra nem volt lehetősége. 

„Például elkezdtem most edzőterembe járni, mert eddig nem tudtam. Nyilván ott is elkérik a személyit, és akkor furán néznek, hogy most melyik öltözőbe menjek. De amikor szállodában aludtunk, akkor is a barátnőm nevére kellett foglalni mindent” – meséli. A korábbi papírjaival egy állásinterjú sem volt egyszerű. „Ha bemegyek egy interjúra és férfira számítanak, majd odaadom a papírjaimat, és nő van bennük, és akkor furán néznek, és már nem annyi eséllyel indulok, mint bárki más. Pedig lehet a szakmai tudásom alapján megfelelnék arra a munkára.”

Évekig tartó bizonytalanság

A Háttér Társaság jogvédő szervezet adatai szerint 2018 májusa és 2020 májusa között 126 nemváltoztatási kérelmet adtak be, amiből mindössze négyet hagytak jóvá. Évek óta segítenek a pereskedésben. „70 olyan transznemű személy van, aki hozzánk fordult, miután a kormányhivatal elutasította a nem- és névváltoztatási kérelmüket. Közülük 5 embernek volt eddig sikeres az ügye. És még 65 embernél várunk arra, hogy a kormányhivatal döntést hozzon” – magyarázza Dudits Luca ügyvivő.

Az Alkotmánybíróság 2018-ban egyhangú döntést hozott arról, hogy a nem- és névváltoztatás alapvető emberi jog, amit az emberi méltóságból lehet levezetni. 

Korábban, ha nehézkesen is, de végig lehetett vinni a folyamatot. „Felháborító az, hogy valami két évtizeden keresztül működik, és utána tollvonással megszüntetik” – mondja Dudits Luca. Szerinte amikor transznemű ember iratai miatt jelenetet rendeznek, az nemcsak kellemetlen, hanem veszélyes is lehet, mert az akarata ellenére nyilvánosságra hozzák a nemi identitását. „Akkor őt igenis zaklatásnak, vagy akár erőszakos támadásoknak is kiteszik.”

A Háttér Társaságnál úgy látják: a kormányhivatalok számára minden adott, hogy lefolytassák az eljárásokat. Mégis minden jogi lehetőséget kihasználnak, hogy elhúzzák a kérelmek elbírálását. 

Megnéztem az egyik ügyfelünk aktáját: 18 lépésből állt a folyamata. Beadta a kérelmét, akkor azt visszadobták, hozzánk fordult, fellebbeztünk, lehetne folytatni. Ez egyrészt borzasztóan időigényes, másrészt mentálisan nagyon megterhelő 

 – mondja.

Nyáron például elkezdtek értesítéseket küldeni arról, hogy a kérelmezőknek igazságügyi szakértőhöz kell menniük egy orvosi vizsgálatra, tisztázni: tényleg transzneműek-e. Pedig a kérelmeket eleve szakvéleményekkel alátámasztva kellett beadni. „Nagyon stresszes volt, nagyon sokan félve hívtak fel minket, vagy félve írtak e-mailt, hogy ez mégiscsak mit jelent, és nem tudták, hogy mire számítsanak, hogy mi van, hogyha egy olyan szakértőt rendelnek ki, aki egyébként nem foglalkozott eddig még transznemű emberekkel” – emlékszik vissza Dudits Luca. Az értesítést Martin is megkapta. Neki is el kellett mennie a vizsgálatra. „Elég megalázó volt, de úgy voltam vele, hogy túl kell rajta esni, ha tetszik, ha nem. Ezt meg kell tennem azért, hogy élni tudjak tovább. Ahhoz, hogy te ezt az egész kérelmet beadd, neked három szakértői szakvéleményre van szükséged.” Ő úgy érezte: a vizsgálatnál a személyes szimpátia döntött. „Ez úgy nézett ki, hogy bementünk, volt egy ilyen teszt féleség, azt ki kellett tölteni, és akkor az az adott ember – nyilván arcra ment az egész – az ő véleménye döntötte el, hogy te most akkor lehetsz férfi, nem lehetsz férfi. Hogy neki szimpatikus voltál, vagy nem.”

Politika lett az életükből

Tavaly nyáron, az újságírók és üzletemberek megfigyeléséről szóló Pegasus-botrány kirobbanása után néhány nappal a kormány népszavazást jelentett be öt kérdésben. 

Brüsszel az elmúlt hetekben egyértelműen megtámadta Magyarországot 

 – mondta Orbán Viktor a Facebook oldalára feltöltött videóban. Az eredetileg bejelentett öt kérdésből három a transzeműséggel volt kapcsolatos, ebből egyet a Kúria elkaszált. A kormányoldalon elkezdtek arról beszélni, hogy a befagyasztott uniós forrásokat nem a korrupció és a jogállamisági problémák miatt tartják vissza, hanem a gyerekek nemváltoztatásának könnyítését akarják kikényszeríteni. „Zsarolnak, fenyegetőznek, kötelezettségszegési eljárást indítanak, késleltetik a nekünk járó pénzek kifizetését” – mondta erről a miniszterelnök a népszavazás bejelentése utáni első rádióinterjújában. A tárgyalásokért felelős Navracsics Tibor miniszter később elismerte, hogy az uniós pénzek befagyasztásának semmi köze az úgynevezett pedofiltörvényhez.

Flóris szerint a kormányzati kampány elindulásáig az emberek többsége alig tudott valamit a transz közösségről. „Ellenünk is van egy ilyen… hangulatkeltés” – jegyzi meg. Arra a kérdésre, hogy mindezt hogyan éli meg csak nagyon sóhajt. „Fárasztó. Nagyon fárasztó. Nem csak az történik, hogy kimutathatóan növekedett a gyűlöletbűncselekmények mennyisége a kormány kampánya miatt, hanem ami ilyenkor mindig történni szokott, hogy nagyon kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek még kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülnek” – mondja. Martin szerint érthetetlen, miért pont ők kerültek a politika célkeresztjébe. „Én úgy éltem meg ezt az egészet, hogy célpontnak tettek meg minket. Kipécéztek maguknak, teljesen indokolatlanul. Nem értem, hogy kinek ártunk, amikor a hétköznapokban senki nem vesz minket észre.”

Flóris a külföldre költözést fontolgatja. „Én már tartós munkát nem szeretnék vállalni itt. Mert az legalább egy év elköteleződés. Én annál hamarabb szeretnék elmenni” – mondja. Martin azt tervezi, marad. 

Senkinek nem akarunk ártani, csak élni szeretnénk az életünket, ugyanúgy, mint bárki más 

 – jegyzi meg. 

Kerestük a Fővárosi Kormányhivatalt és a felettes szervét, a Miniszterelnökséget. Rákérdeztünk, hogy az Alkotmánybíróság állásfoglalása ellenére miért húzódnak évekig ezek az ügyek. Mivel az éveken át tartó bizonytalanság az érintetteket és családjaikat is nehéz helyzetbe hozza, arra is rákérdeztünk: tesznek-e valamit az ügyintézés felgyorsításáért. Választ egyik helyről sem kaptunk.