Gazdaság

67 éve nyitott meg a McDonald's franchise első étterme, ami a vég kezdete volt az ötletgazda McDonald testvéreknek

Dévai LászlóDévai László

2022. április 15. 13:57

A Meki története nem épp egy tündérmese, a tulajdonosok már a kezdetek óta harcoltak egymással, míg végül az eredeti alapítók maradtak alul.

1955 április 15-én elindult minden idők legnagyobb gyorséttermi és ingatlanbiznisze, a McDonald's, ami az elmúlt 67 évben a világ szinte minden pontján nyitott egységet. A lánc különlegessége, hogy az éttermek nem az anyacég tulajdonában vannak, hanem úgynevezett franchise-rendszerben működnek. Ez azt jelenti, hogy az egyes éttermeket más vállalkozások létesítik és üzemeltetik, és ezeknek a McDonald’s cég ellenérték fejében engedélyt ad a védjegyei használatára és más szolgáltatásokra.

Richard és Maurice McDonald 1940-ben San Bernardinóban nyitották meg az első McDonald’s éttermet, de már előtte is működtettek egy White Castle nevű helyet. Sok szempontból a White Castle-t tekinti a McDonald's elődjének, mivel számos olyan újítást dolgoztak ki, ami sokkal hatékonyabbá tette a működésüket. 

McDonaldék rájöttek, hogy jóval olcsóbban tudják üzemeltetni az éttermet, ha előkészítik az alapanyagokat, csökkentik a választékot és átalakítják a konyhai munkafolyamatokat, hogy az étel a lehető leggyorsabban eljusson a vendéghez.

A fivérek megvizsgálták az eladásaikat és rájöttek, hogy a legnagyobb bevételük hamburgerek eladásából származik, így egyértelmű volt, hogy milyen ételeket tartsanak az étlapon.

A hamburger mellé csak sültkrumplit és turmixot lehetett kérni, de olykor felszolgáltak chipset és pitét is. A leegyszerűsített választék miatt a konyhai munka villámgyors lett, a vevőknek pedig nagyon keveset kellett várni a rendelésekre. A McDonald testvérek így fektették le a modern gyorsétterem koncepciójának alapjait.

Fotó: Ralf-Finn Hestoft / Corbis / Getty Images

Az elképesztő hatékonyságnak köszönhetően a riválisoknál csaknem fele annyiért tudták adni a hamburgert.

A virágzó étteremből gyorsan virágzó étteremlánc lett, McDonaldék a sikereken felbuzdulva pedig elkezdtek terjeszkedni. A testvérek 1954-ben megismerkedtek egy turmixgépekkel foglalkozó utazóügynökkel, akit úgy hívtak, hogy Ray Kroc.

Franchise-ügynök, belső ellenség

Kroc látva az eredeti McDonald's étterem olajozott működését és sikerességét, mindenképp szeretett volna együtt dolgozni a testvérekkel. Az alapítók és Kroc között rövid idő alatt jó kapcsolat alakult ki, az ügynök meggyőzte őket, hogy vegyék be üzlettársnak, így 1955-től ő felelt azért, hogy kik és hol nyithatnak McDonald's egységeket.

Az új, közös igazgatás eleinte gördülékeny volt, Kroc jó döntéseket hozott és lehetett rá számítani. A közös vezetés alatt alakult át az étteremlánc arculata is, egyszerű, tiszta dizájnt kaptak az egységek, a jellegzetes aranyívek pedig már akkor is a brand fő motívumának számítottak. Ezekből az ívekből alakult ki aztán a ma ismert „M” betűt formáló logó is.

Ray Kroc 1955 április 15-én nemcsak hogy megnyitotta a saját McDonald's éttermét, de új vállalatot is alapított, a McDonald's System, Inc. lett a ma ismert McDonald's Corporation elődje.

Fotó: Bettmann / Getty Images

A McDonald's azután indult világhódító útjára, hogy felismerték: a franchise-rendszer úgy tud igazi pénzgyárként működni, ha a cég elkezd terjeszkedni az ingatlanpiacon.

Az ötlet Harry Sonnenborntól, Kroc egyik üzlettársától származik. A rendszer lényege, hogy a McDonald's vegye is meg azokat az ingatlanokat, amikre éttermeket akarnak építeni, a területet aztán adja bérbe annak a vállalkozónak, aki McDonald's éttermet akar ott üzemeltetni. Az alapító testvérpárnak ez az ötlet egyáltalán nem tetszett, ebből az ingatlanrendszerből ők ugyanis egy fillért sem láttak.

Mi történt a testvérekkel?

Kroc társulása után McDonaldék lassan kiszorultak a saját cégükből. A franchise-ügynök olyan megállapodásokat kötött, amiknek köszönhetően minden étterem eladásaiból részesedett, a bevétel 1,9 százalékát kapta meg, McDonaldék ezzel szemben csak 0,5 százalékot tehettek zsebre. Az üzletvezetéssel kapcsolatos döntéseket papíron együtt hozták meg, de ahogy telt az idő, Ray Kroc egyre nagyobb befolyást szerzett a cégen belül. Az utolsó csepp a pohárban az említett ingatlanozás volt, ami után a testvérek és Kroc között végleg megromlott a kapcsolat. A testvérek maradék tulajdonrészét végül 1961-ben 2,7 millió dollárért vásárolta fel Ray Kroc, ezzel pedig gyakorlatilag kiforgatta az eredeti alapítókat a vállalkozásból.

A McDonald's System végül virágzó nagyvállalattá nőtt, egy év alatt több mint 18 éttermet nyitottak az Egyesült Államokban.

A kivásárlási megállapodásának részeként a testvérek megtarthatták az eredeti, San Bernardinóban működő éttermet, de mivel már Kroc birtokában voltak a névhasználati jogok, így a saját nevüket le kellett vetetniük és „A nagy M” néven működtek tovább. Kroc, hogy végleg tönkretegye McDonaldékat, földet vett a testvérek megmaradt éttermével szemben és szándékosan lenyomta az árakat, hogy az utolsó egységük is bezárjon.

1965-re a McDonald's már több mint 700 éttermet üzemeltetett, ebben az évben pedig még a tőzsdére is bevezették a vállalatot. A hatvanas évek végére világszerte már 1500 McDonald's működött, mára ez a szám majdnem eléri a 40 ezeret.

Nyitókép: Tim Boyle / Newsmakers / Getty Images

#Gazdaság#mcdonald's#franchise#évforduló#Életmód#hamburger#gyorsétterem#ma

Címlapról ajánljuk