Kerekesszékbe kényszerült az állatorvos triatlonista, mégsem hagyott fel a gyógyítással

Dr. Varjú Gábor sok-sok évtizede Szombathely, sőt egész Vas megye legelismertebb állatorvosa. Eddig is ő volt az, aki vállalta azokat a négylábú pácienseket is, akikről szinte már mindenki lemondott. Balesete óta sincs ez másképp.

Nem kell bosszankodni lényegtelen apróságokon, örüljünk annak, ha fel tudjuk húzni a cipőnket, a harisnyánkat.

Gábor egész életében sportolt. Gyerekkorában atletizált, később pedig evezett, futott és biciklizett is. A triatlont 2002-ben próbálta ki először, és már 44 is elmúlt, amikor teljes erővel belevetette magát. 50 éves korára már heti 12-15 órákat töltött edzéssel.

Összesen 9 teljes távú versenyt teljesítettem, ami 3800 méter úszás, 180 kilométer bicajozás, és utána maraton lefutásából áll.

2021. szeptember 2-án azonban minden megváltozott. Gábor rendelés előtt egy kellemes 120 kilométeres biciklizésre indult. Előfutam-bringát hajtott, aminél előre kell hajolni, és kapaszkodni a kormányba. Ahhoz, hogy előrefelé lásson a kerékpáros, mindig fel kell emelnie a fejét. Már a visszaúton tartott, körülbelül 85 kilométernél, amikor megtörtént a baj.

Nem néztem fel időben, és a figyelmetlenség miatt egy az út szélén álló teherautónak nekimentem.

Egyik nyakcsigolyája megrepedt, de nem mozdult el. Gerincsérülése mellett eltörtek a bordái és a karcsontjai is, de nem úszta meg szövődmények nélkül sem. A doktor – leleteit látva – jól tudta, mire számíthat. Sérülése végleges, nem fog meggyógyulni. Kerekesszékkel tud majd csak közlekedni.

Furcsa módon nekem segített, hogy akkor tisztázódott, hogy mire számíthatok, és akkor lélekben fel is tudtam erre készülni.

1 hónapot töltött az intenzív osztályon, ami után egy hosszú, 8 hónapos rehabilitáció vette kezdetét.

Lélegeztetőgépen voltam, újra kellett tanulnom lélegezni.

Újra kellett tanulnia nyelni, 10 napig tartott, mire egy szelet kenyeret újra normálisan meg tudott enni. Tubus volt a légcsövében, és amikor azt kivették, a beszédet is újra kellett tanulnia, mert ellustultak a hangszálai. Ezek ellenére Gábor csak előre nézett, egy percig sem kérdezgette magától, miért pont vele történt a tragédia. Végig arra törekedett, hogy kihozza helyzetéből a maximumot, ez persze nem jelenti azt, hogy nincsenek nehéz pillanatai.

A sok éve látott évfolyamtársam újra bemutatkozik, mert úgy gondolja, hogy az agyam is megsérült, és nem emlékszem rá.

Történetét és rehabilitációjának mérföldköveit éppen ezért osztja meg a közösségi oldalán. Azt tapasztalja, sokan nem tudnak mit kezdeni ezzel a megváltozott helyzettel. Hasonló helyzetbe került ismerősei befordultak, pedig sokuknak inspiráló az akaratereje. 

Varjú Gábor úgy gondolja, nem csinál mást, mint egy normális ember. Heti háromszor most is foglalkozik vele gyógytornász. Célja, hogy annyira megerősödjön, hogy újra triatlonozhasson, de nagy vágya az is, hogy egyszer újra autót vezethessen.

Úszni úgy néz ki, hogy tudok.

A biciklizés helyett handbike-kal szeretne majd biciklizni, illetve a futás helyett versenykerekesszékkel – ez a három így pótolná a triatlont. A hosszú távú cél pedig, hogy parasportolóként versenyezhessen.

Varju Gábor ma már szinte ugyanannyit dolgozik, mint régen. Eleinte egy-másfél órát rendelt, mára azonban annyira megerősödött a testtartása, hogy 3 órát is kibír egy helyben. Kollégái mindenben segítik, és ha kell, a keze alá dolgoznak. 

Amikor végzek a délelőtti műszakban, utána másfél órát pihenek. Lefekszem, és utána, délután 4-től újra három-három és fél órát dolgozom. Azt gondolom, hogy teljes életet lehet így élni.