Ez a gazdagság titka: magyar milliomosok rántják le a leplet arról, mi kell a magasélethez
2022. október 14. 7:19
Mindketten luxusban élnek, de nem születtek luxusba. Yvonn Dederick takarított, időseket gondozott gimnázium mellett, Polgár Árpád pedig a vászonnadrágoknak köszönheti első millióját. Most ők mondják el a gazdagság titkát, ami meglepő lehet, de nem a pénz hajszolása. Azt is megosztották az RTL kamerái előtt, hogy eddigi életükben mire költötték a legtöbb pénzt. Meglepő válaszokat kaptunk.
Polgár Árpád műgyűjtő, műkereskedő színésznek is készült, bár az élet messze sodorta a színpadtól. Fiatal korában pedig zenész szeretett volna lenni, de ma már csak önmaga szórakoztatására ragad gitárt. Azt mesélte vidéki családból származik, és annak ellenére, hogy a Kádár-korszakban kellett érvényesülnie, sikerült megtalálnia a lehetőségeit. Első millióját még a szocializmusban szerezte: a ’80-as évek közepén vászonhiány volt Magyarországon, nagyon nehéz volt nadrágot vásárolni.
Polgár Árpád ezért elhatározta, hogy talál valamilyen alapanyagot, amiből ruhát varrathat. Végül az egyik boltban talált egy vászonszerű anyagot, amiről kiderült, nem méterre, hanem kilóra adják. Emiatt nagyon olcsó volt, rögtön vett is belőle egy teherautónyit.
Öregem, hát azt úgy vitték, mint a cukrot. Annyi pénzt kerestünk vele, nem is biztos, hogy meg tudom mondani, hogy mennyit, de rengeteget.
– mesélte.
A férfi otthonában antik órák tömkelege sorakozik a polcokon, többségük a 18-19. században készült. Egy-egy darab ezek közül több millió forintot ér. Árpinak szenvedélye a műgyűjtés, vagyonát műkereskedéséből és aukciós házából szerezte. Nagyon büszke 16 milliót érő kandallóórájára, de nem az ára miatt:
Ez egy muzeális darab, ez egy technikai csúcs a saját korában.
A műkincseket ma már inkább csak gyűjti, feleségével Tündével élvezik az életet, amit megteremtettek maguknak. Fél évet Magyarországon, fél évet floridai otthonukban töltenek, szabadidejükben pedig YouTube videókban dokumentálják mindennapjaikat.
Én a pénzt meg a gazdagságot is eszköznek gondolom, azt gondolom, hogy azért van, hogy kiszolgáljon bennünket. És minőségi életet tudjunk élni.
A legértékesebb tárgy, amit valaha vásárolt egy autó volt. Ma is megvan, egy Mercedes 300 SL Gullwing.
Amiért ki kellett fizetni, ugye forintban 150 millió forintot, ami azért így egyszeri kiadásra az ember azt mondja úristen, hát ez nem volt kevés. Nyelni kellett egyet.
– emlékezett vissza.
Polgár Árpád azonban ezen a kocsin is nagyot kaszált.
Azt is azért vettem meg, mert pár év múlva 300-at ért, tehát azon se vesztettem
– mondta, majd rögtön megmutatta, hogy a Mercedesen kívül is van pár különlegesség az otthonában. Négykerekű szerelmei között ugyanis akad két olyan darab, amiket nagyon ritkán látni magyar, de talán még külföldi utakon is. A brit luxusmárka, a Rolls Royce modelljei ezek. Az utcán persze sokan megnézik a feltűnően különleges kocsijait, a műgyűjtőnek pedig jól esik, amikor elismerően figyelik valahol. Ennek ellenére azt mondja,
vagyonával nem villogni akar, inkább példát mutatna másoknak, hogy nem lehetetlen eljutni oda, ahová neki sikerült.
Nem a pénzre, a kiválóságra kellene törekedni
Yvonne Dederick Rio de Janeiroban született, majd Magyarországon töltötte gyermekkorát, kamaszként pedig az Egyesült Államokban folytatta tanulmányait. Gimnazistaként kezdett dolgozni, mert hiányzott mögüle a megfelelő anyagi háttér. Takarítás, bébiszitterkedés, idősek ápolása, azt mesélte, elvégzett bármit, amivel pénzt tudott keresni. Majd az egyetem elvégzése után tanácsadócégeknél kapott munkát, és egyre feljebb lépett a ranglétrán. Így szerezte meg az első millióját is. Ahogyan Polgár Árpádnál, úgy Yvonne Dederick otthonában is kiemelt helyet kapnak a festmények és különböző képzőművészeti alkotások, de ezeknek az eszmei értékük jóval nagyobb, mint a valós piaci áruk.
Ugyan nem veti meg a drága dolgokat, azt mondja, inkább minőség alapján dönt, ha vásárol. Gardróbja tele van ruhákkal, de itt sem feltétlenül a legnagyobb márkák darabjai sorakoznak.
A legtöbb pénzt eddig életében nem valamilyen vagyontárgyért fizette ki, hanem gyermekei egyetemi képzéseiért.
Ami egy évben 100 ezer dollár és ezek a képzések 4 évesek.
Yvonne egy nemzetközi vállalatnál dolgozik Budapesten, ahová autóval érkezik. Azt mondja, mindig jó kocsikkal járt, de nem ragaszkodik a legújabb modellekhez.
Egy bizonyos sikernél azért elvárják, hogy egy aránylag jobb, márkás autóval járjál
– mondta. Most egy cabrió Audija van, előtte egy tipikus anyuka autót vezetett.
Úgy éreztem, hogy na, most megérdemlem azt, hogy legyen nekem egy kabrióm.
Yvonne Dederick nyáron csatlakozott egy tanácsadócéghez, nagyvállalatoknak keresnek felsővezetőket. Szerinte sokan szeretnének gazdagok lenni, a többség azonban elkövet egy hibát, és egyebek között ezért sem sikerülhet nekik.
Akik csak erre törekednek, vagy eleve nem érik el, vagy ha elérik, akkor is hihetetlenül nem tudnak a gazdagsággal bánni és nagyon sok boldogtalansághoz vezet.
– osztotta meg jótanácsait arról, hogy mit ne csináljon az ember, majd azt is elárulta, mi lehet a követendő példa.
Szerinte a kiválóságra kellene törekedni, hogy a szakmáján belül legyen valaki kimagasló. Ha folyamatosan fejlesztjük magunkat, akkor a pénznek is jönnie kell.
Yvonne Dederick és Polgár Árpád azt mondják, arra nem büszkék, hogy sok pénzük van, az elért és eredményeikre és sikereikre viszont annál inkább. Szerintük a gazdagság nem attól függ, hol dolgozik valaki, vagy milyen értékpapírokba fektet, hanem hogy abban, amit csinál, lehetőleg mindenkinél jobb legyen, akármilyen munka is az.