Önként lemondtak az okostelefonról a New York-i tinik, most könyvtárba járnak, és élvezik a valódi életet

A brooklyni középiskolás, Logan Lane 11 éves volt, amikor élete első okostelefonját megkapta. A most 17 éves lány a New York Times podcastjában mondta el, hogy rögtön felment az Instagramra, ami egy új világot nyitott meg előtte: megismerkedett más iskolákba járó kortársaival, akiknek egyébként a létezéséről sem tudott volna. Mindig mellette volt a telefon, azzal is aludt el: állandóan új ismerőseinek írogatott, és a posztjaikat görgette.

Logan hallott arról is, hogy különböző iskolákba járó lányok összefogtak, hogy elérjék, hogy ők legyenek a legmenőbbek iskoláikban, ami főleg azt jelentette, hogy „menőn” öltöznek, és elsőként van fiújuk a hatodik-hetedik osztályos lányok között. Logan is szeretett volna menő lenni, de nem tudott velük azonosulni: inkább olyannak próbálta mutatni magát, akit nem is érdekel az Instagram, mégis rengeteget posztolt, főleg furcsa, előnytelen szelfiket.

A lány életében nagy változást hozott, amikor egy óriási középiskolába került, ahová négyezer gyerek járt, köztük sok olyan, akiket már követett az Instagramon. Ez izgalmas volt számára, de 

nem tudott szakítani azzal a szereppel, amit az interneten felvett,

szemtől szemben is flegmán viselkedett, úgy próbált tenni, mintha nem érdekelné semmi. Az iskola, mint Logan fogalmazott, „a semmi közepén” volt, minden gyerek ugyanazzal a vonattal járt, és útközben mind a telefonjukat bámulták, azt nézték, hogy a többiek mit posztoltak.

Amikor nem internetezett, Logan festett és horgolt, de ez is arról szólt elsősorban, hogy az alkotásait posztolja, és lájkokat gyűjtsön. A koronavírus-járvánnyal az oktatás is az online térbe került – a lány úgy érezte, hogy akár a nap 24 órájában is az interneten lóghatna, alvászavarai lettek, az ujjai pedig megfájdultak az állandó görgetéstől. 

Elégedetlen volt magával, mert egyfolytában azt látta, hogy mások szebbek vagy tehetségesebbek,

és szégyenérzet alakult ki benne.

Miután világossá vált, hogy a járvány hosszabb ideig is elhúzódhat, Logan látta, hogy mások mindenféle kihívásokba kezdtek, például olvasásba vagy kötögetésbe. Azt gondolta, hogy ő is ezt fogja tenni, de ehelyett a TikTokon és az Instagramon vesztegette el az idejét, mígnem rájött, hogy ha produktív akar lenni, akkor fel kell hagynia a telefonhasználattal. Végül szülei elé állt, és azt mondta nekik, hogy többé nem akarja használni a telefonját, a készüléket kikapcsolta, és betette a fiókjukba.

Először a saját apja is kigúnyolta Logant: telefonfüggőségét ismerve azt mondta, kizárt, hogy az elhatározása néhány napnál tovább tartson. A lány viszont bizonyítani akart. Egy korábbi cikkben azt mondta a szüleiről, hogy ők is függők, és 

kezdetben zavarta őket, hogy nem tudták ellenőrizni, hol van a lányuk.

Ők ragaszkodtak ahhoz is, hogy Logannek legalább egy nyomógombos „butatelefonja” legyen.

Számítógépe ugyan volt, amiről üzenetet is tudott írni a barátainak, de az Instagram-, TikTok- és Snapchat-fiókjait végleg törölte. Tartott ugyan attól, hogy barátokat veszíthet, de arra gondolt, hogy aki nem akar vele emailben kapcsolatot tartani, azokkal ő sem akar semmit kezdeni. A többiek úgy kezdtek el róla beszélni, mintha eltűnt volna a föld színéről, és akikkel személyesen találkozott, azok mindig megjegyezték, hogy milyen régóta nem látták.

Miután nem nyomkodta éjszakába nyúlóan a telefonját, Logannek nem okozott gondot, hogy időben felkeljen, és az online oktatásra is jobban tudott figyelni. Az órák alatt nem az Instagramot görgette, hanem kötött és horgolt. Míg korábban alig érdekelte, hogy mit ebédelt, elkezdett erre is figyelni, és a családdal közös vacsorákat is jobban várta, mint korábban, amikor még azt érezte, hogy az csak az instagramozástól veszi el az idejét. Régi ruháiból újakat varrt magának, és olvasni is elkezdett.

Bár magányosabbnak érezte magát,

Logan úgy érezte, nincs is akkora szüksége mások visszajelzéseire.

Amikor 2021 őszén visszatértek a jelenléti oktatáshoz, az olyan volt számára, mintha újrakezdené a középiskolát, de már teljesen máshogyan élte meg. Másként nézett azokra is, akiket az interneten ismert meg, már nem gondolta őket olyan menőnek.

Egy hétvégén elment egy punkkoncertre, ahol egy ismerőse bemutatta egy lánynak, akinek szintén nyomógombos telefonja volt. Logan nagyon izgatott lett, hogy találkozott egy hozzá hasonlóan gondolkodó emberrel, gyorsan össze is barátkoztak, de nem cseréltek elérhetőséget. Néhány héttel később a könyvtárban találkoztak, ahol megbeszélték, hogy minden vasárnap össze fognak járni, és klubot alapítanak.

Logan édesanyja javasolta, hogy nevezzék el magukat ludditáknak a gépromboló munkások nyomán, akik elpusztították a szövőgépeket attól tartva, hogy nem lesz szükség a munkájukra a gépesítés miatt. Van, hogy csak négyen mennek el a találkozókra, van, hogy tizenöten. Körbeülnek és beszélgetnek arról, hogy mit olvastak, mi történt az iskolában, vagy éppen hogyan gúnyolták őket azért, mert nyomógombos telefonjuk van.

A beszélgetések általában két órán át tartanak, utána valamilyen közös programot szerveznek, például elmennek a tengerpartra vagy koncertre.

Volt, hogy egy koncert éjfél után ért véget, és Logannek a szüleit kellett felhívnia okostelefon híján, hogy hívjanak neki egy Ubert.

Amikor étterembe megy, és étlap helyett QR-kód van az asztaloknál, ugyancsak a szülei telefonján kell megnéznie a választékot.

Arra a kérdésre, hogy felbukkannak-e a találkozókon olyanok, akik szkeptikusak, Logan azt felelte: először egy kicsit mindenki szkeptikus, előfordul, hogy a következő alkalommal már nem jelennek meg, de olyan is volt, aki a második alkalmon elmondta, hogy elgondolkodott azon, amiről előző héten beszéltek, és ennek nyomán döntötte el, hogy felhagy a közösségi médiával. A klubban kötött ismeretségek attól is különlegesek, hogy senkinek nem néznek utána a közösségi oldalán, mindenkiről csak annyit tudnak, amennyit elmond magáról.

Logan azt mondta, 

nem érzi képesnek magát arra, hogy középutat találjon, és használjon okostelefont, de mértékletesen.

Bár szeretné, de abban sem biztos, hogy később fenntartható lesz az okostelefon nélküli lét a felsőoktatásban vagy a munkahelyen. Amióta letette a telefonját, csökkent a szorongása, magabiztosabbnak érzi magát, és úgy gondolja, közelebb került a valósághoz. Attól tart, hogy ha visszatérne a közösségi platformokra, elveszítené a valódi személyiségét.

Vannak, akik szerint a ludditák klubja elitista, tagjai pedig olyan gazdag gyerekek, akik eléggé kiváltságosak ahhoz, hogy letehessék a telefonjaikat. Ez Logant is elbizonytalanította, de azt mondja, nem várják el mindenkitől, hogy nyomógombos telefonja legyen, csak a telefonhasználat okozta mentális problémákra szeretnének választ találni. Logan apja azt mondta, büszke a lányára és a klubra, és szerinte az is elitista dolog, amikor az embereket rákényszerítik arra, hogy okostelefont kelljen használniuk. Nagyszerű dolognak tartja, hogy erről párbeszéd zajlik, és úgy gondolja, nincs egyetlen helyes válasz.

Ajánlat: Egy fogadalom, ami boldoggá tesz: próbáld ki a social média detoxot!

Nyitókép (illusztráció): William DeShazer/The Washington Post/Getty Images